Keresés ebben a blogban

2011. május 11., szerda

Egyszerű epres desszert házi joghurttal







Hozzávalók 2 személyre:
0,5 kg eper
0,5 dl víz
néhány evőkanál xylitol ízlés szerint (esetleg méz, cukor vagy gyümölcscukor)
csipet szegfűszeg
csipet gyömbér
1 evőkanál citromlé (frissen facsart)
2 teáskanál kukoricakeményítő
1 liter tejből készült házi görögjoghurt, (vagy egy nagy doboz készen vásárolt)

Az eperszemeket kettévágtam, a xylitollal és a vízzel együtt nem túl nagy lángon elkezdtem főzni. Amikor az eper már levet eresztett, beletettem a citromlét és a fűszereket. Addig főztem, amíg az eperszemek már megpuhultak, de még nem estek szét. Ekkor egy kistálba tettem két teáskanál keményítőt, az eperből elvettem néhány evőkanál levet, és simára kevertem vele. Az egészet visszaöntöttem az eperhez, és folyamatos keverés mellett még 1 percig főztem. Miután az eperszósz kihűlt, betettem a hűtőbe, hogy jól lehűljön.

Nem baj, ha annyi xylitolt adunk az eperhez, amitől túl édesnek érezzük, mert ennek a szósznak kell megédesítenie a joghurtot is. De ha véletlenül nem készítenénk elég édesre, a végén a desszertünkre csorgathatunk egy kis mézet is.

A görögjoghurtot érdemes házilag készíteni, mert nemcsak olcsóbb, hanem sokkal sűrűbb és krémesebb, mint a boltban kapható. Ebben az esetben a joghurtot előző nap készítsük el, mert minél több időt adunk neki a savó kicsöpögésére, annál krémesebb lesz.

Az epret és a joghurtot felváltva poharakba rétegeztem.







6 megjegyzés:

Adél írta...

Imádom az ilyen poharas desszerteket.Mutatós is és fincsi is.

Mrita írta...

Nagyon guszta, és biztosan finom. Szerettem volna megtudni, hogy készíted a görög joghurtot, de hiába klikkelek rá, üres a lap.

Eszter írta...

Juj, ez azért irtó jól néz ki!!!

Csiperke írta...

Köszönöm Mrita, hogy szóltál! Javítottam a linket...

Unknown írta...

Guszta, csak kár, hogy házi joghurtot nem tudok csinálni. Azért a bolti is megteszi. Hétvégén bele is kezdek.

Csiperke írta...

Ági! A tej hiánya miatt nem tudsz joghurtot csinálni?
Ha joghurtot veszel, és nem túl folyékony, ivójoghurt jellegű, akkor mindenképpen csöpögtesd ki belőle a savót egy konyharuhában, vagy gézben! Attól lesz finom krémes!