Keresés ebben a blogban

2021. december 14., kedd

Szénhidrátcsökkentett kenyér



 




Jó ideje az egyik élelmiszerláncnál vásároltam magamnak szénhidrátcsökkentett kenyeret. Sokfélét kipróbáltam, de ez volt az egyetlen, amit hosszú távon is meg tudtam enni. Finom volt, sokáig elállt, úgyhogy meg is szüntették az árusítását. Mert a jó dolgok előbb-utóbb mindig eltűnnek.
Gondolkoztam azon, hogyan tudnám pótolni a kenyérkém hiányát, és akkor a barátnőm mutatott egy egyszerű, ámde nagyszerű receptet. Szokás szerint ezt is picit a saját ízlésemre formáltam, és végre elmondhatom, hogy nem szorulok egyetlen élelmiszerláncra sem többé, mert megvan a saját, tökéletes szénhidrátcsökkentett kenyerem, amit ráadásul percek alatt össze lehet dobni, és már mehet is a sütőbe. Természetesen nem tökéletesen kenyér állagú, és ízű, hogy is lenne az, hiszen az alapja a túró és a tojás. De rendkívül finom, és tökéletesen alkalmas bármilyen szendvics elkészítésére. Készítettem már kontakt grillben készült szendvicset belőle, úgy is nagyon finom. A benne levő tojás miatt kicsit a bundáskenyérre hajaz, tocsogó olaj nélkül. De "hamburgerként" is készítettem már, megpakolva sajttal, füstölt sonkával, omlós lapckával, saját készítésű bbq szósszal, majonézzel, salátával, és paradicsommal. Még az említésére is összefut a nyál a számban. :)
Szóval tényleg érdemes kipróbálni. 


Hozzávalók:
250 g túró
3 tojás
120-130 g zabpehelyliszt (ez függ a tojás méretétől is)
20 g útifűmaghéj 
1 ek szezámmag
1 ek lenmag
fél csomag sütőpor
fél teáskanál só

A túrót összetörjük, és hozzákeverjük a tojást, majd a száraz összetevőket is. 15 percet pihentetjük, ezalatt a zabliszt megszívja magát. Zabliszttel megszórt felületre borítjuk, és picit átgyúrjuk. Ha túl lágy, és nem áll össze a tészta, akkor még egy kis zablisztet tehetünk bele. 
Kenyér formára pofozgatjuk, és sütőpapírral bélelt tűzálló tálba tesszük. A tetejét is megszórhatjuk magokkal, és 170 fokon kb. 45 perc alatt megsütjük.  Ma véletlenül 1 órát töltött a sütőben, de így is tökéletes lett.



                                        




Az eredeti recept kiagyalójának örök hála. A forrás: https://salatagyar.hu/zabos-turos-feherje-kenyer-feherjepor-nelkul/