Keresés ebben a blogban

2012. január 14., szombat

Káposztás lencseleves






Vagy lencsés káposztaleves. Kinek hogy tetszik. Igazából szárazon a lencse kevesebb volt, mint a káposzta, de áztatva a lencse lett kicsit nehezebb. Az ötletadó Belly káposztás bablevese volt, de én most a lencsét házasítottam össze a káposztával.
A káposzta jól  passzol a lencséhez, nagyon finom leveske sikeredett belőle. Mondjuk a leveske kifejezés nem is állja meg a helyét, mert ez egy tartalmas, nehéz leves ami után az ember csak sóhajt egyet, és lefekszik 1-2 órára, hogy kipihenje az evés fáradalmait. Férj azt mondta, hogy ilyet máskor is kell csinálnom. Nem tudom mit mond majd három nap múlva, mert legalább addig fogjuk enni, olyan sok lett.:)

Hozzávalók:
30 dkg lencse
50 dkg savanyú káposzta
10 dkg füstölt szalonna
fél pár füstölt kolbász (vagy füstölt sonka, vagy lapocka, vagy ami tetszik)
2 fej hagyma
3 gerezd zúzott fokhagyma
1 evőkanál pirospaprika
3 evőkanál liszt
1 evőkanál mustár
2,5 dl tejföl
3 babérlevél
1 kiskanál őrölt bors


A szalonnát felkockáztam és zsírjára sütöttem. Rádobtam az apróra vágott hagymát és üvegesre pirítottam. Hozzáadtam a fokhagymát, elkevertem benne a pirospaprikát. Felöntöttem kevés vízzel, és a lisztet is elkevertem benne. Ízesítettem mustárral, sóval, borssal. Beleöntöttem a lencsét és a kétszer átmosott káposztát. Felöntöttem vízzel, beletettem a babérlevelet is. Fedő alatt puhára főztem. A levesből kiszedtem egy keveset és kikevertem vele a tejfölt, majd visszaöntöttem az egészet.
Nagyon finom lepénykenyeret ettünk mellé.

2 megjegyzés:

trollanyu írta...

Szerintem is jól passzol:) A lencsét is meg a káposztát is szeretjük, nagyon guszta a levesed:)A lepénykenyér meg tökéletes hozzá:)

Seffer Lilla írta...

Az idén ettem először lencsét Új év napján, és ízlett. A káposztát szeretem, most már a lencsét is, szóval szerintem ki kell próbálni, mert biztosan finom...:)