Keresés ebben a blogban

2011. december 4., vasárnap

Pácolt sertésszelet sültkrumplis salátaágyon






 
Bepácoltam 1 kg sertéscombot előre, amit különböző módokon fogok elkészíteni a következő napokban.
Ez az első adag, amit egyszerűen csak kisütöttem. Salátát csináltam hozzá, és egészen kevés sült krumplit, éppen csak az íze miatt. A pác igazán nagyon finom lett. De tényleg.:)

A pác hozzávalói:
2 dl olíva olaj
2 evőkanál balzsamecet
2 teáskanál méz
2-3 teáskanál mustár
1 teáskanál őrölt feketebors
2 teáskanál worchester szósz
1 kávéskanál kakukkfű
fél kávéskanál rozmaring
fél kávéskanál bazsalikom
csipet őrölt babérlevél

Az összetevőket összekevertem, és belemártottam egyeként az ujjnyi szeletekre vágott húst. Egy tálba fektettem a szeleteket, és a maradék pácot ráöntöttem. Legalább egy éjszakát álljon a hűtőben!

A pácolt husiról letörölgettem a páclevet, kicsit kiklopfoltam, megsóztam és serpenyőben közepes lángon egy evőkanál kacsazsíron mindkét felét pirosra sütöttem.

Saláta hozzávalók: (2 személyre)
1 kisebb jégsaláta fele
1 sárgarépa
fél kígyóuborka
1 fehérretek fele
2 közepes krumpli
öntet:
1 tojás sárgája
fél dl olaj
1 dl tejszín
1 evőkanál citromlé
1 teáskanál mustár
1 teáskanál worchester szósz
só, bors
pici édesítő

A krumplit apróra vágtam és egy evőkanál kacsazsírban megsütöttem. (wokban, mert ahhoz nem kell annyi zsiradék.)
A salátát felszeleteltem, a retket, répát, uborkát uborkagyalun lereszeltem.
A tojás sárgáját összekevertem a mustárral, vékony sugárban folyamatos keverés mellett hozzáöntöttem az olajat. Ízesítettem a worchester szósszal, sóval, borssal, édesítővel, felöntöttem a tejszínnel. Tálaláskor a salátára öntöttem, megszórtam sült krumplival, és a sertésszelettel tálaltam.





3 megjegyzés:

Éva írta...

Akkór a héten megint csak sóvárogni fogok hogy milyen guszta amit készítettél! De valóban nagyon finom lehet ezzel a páccal a husi!

Csiperke írta...

Aranyos vagy Éva! De miért is kéne sóvárognod? Hiszen te is olyan finomakat főzől!!

trollanyu írta...

Isteni a pác, nagyon finom lehet tőle a hús. Kíváncsian várom, hogy még miket fogsz belőle készíteni:)