Keresés ebben a blogban

2011. március 31., csütörtök

Nutella házilag






Többször próbálkoztam már nutella házilagos készítésével, de a végeredmény nem volt teljesen meggyőző. Finom is volt, el is fogyott, de valahogy mégsem volt átütő. Most viszont sikerült úgy eltalálni az arányokat, hogy egy az egyben nutella íze lett. A krémességén van még mit dolgozni, a mogyorót legközelebb még finomabbra kell darálnom. Az is javított volna az állagán, ha a nutellát kis hűtés után habverővel krémesítettem volna. Mivel a robotgépem még mindig nem jó, (újat meg nem vettem,) ez elmaradt. De az ízén ez nem változtat. Nutella íz.
Ehhez a nutellához a sűrített tejet is én készítettem, amit nem akartam túl édesre csinálni:

Sűrített tej:
0,5 liter tej
1 dl tejszín
2 evőkanál cukor (kristály, vagy porcukor, teljesen mindegy)
60 gr vaj

A tejet elkevertem a tejszínnel, a vajjal, cukorral, és feltettem főni alacsony lángon. Időnként megkevertem, és amikor elkezdett sűrűsödni, akkor már folyamatosan kevertem, amíg jól besűrűsödött.

Nutella hozzávalói:
10 evőkanál sűrített tej (nekem ennyi lett összesen)
300 gr Milka csokoládé (sima tejcsokit használtam, de a mogyorókrémes Milka is jó választás lehet)
200 gr őrölt török mogyoró (a Lidl-ben vettem)
70 gr vaj
1 evőkanál vaníliás cukor

A darált mogyorót serpenyőbe öntöttem, és kicsit megpirítottam. (Vigyázzunk, hogy ne égessük el, mert akkor keserű lesz!) Apránként kávédarálóban átdaráltam, bár ahogy már írtam, így sem lett tökéletes, legközelebb tovább kell darálnom...
A csokit kockákra törtem és a vajjal együtt gőz felett megolvasztottam. Belekevertem a sűrített tejet és a vaníliás cukrot. Hozzátettem a pirított mogyorót is, simára kevertem, majd befőttes üvegbe töltöttem.

Ha nem akarunk a sűrített tej házilagos előállításával bajlódni, akkor cukrozatlan sűrített tejet vásároljunk. (Ezt is lehet kapni a Lidl-ben.) Viszont olcsóbb, ha otthon csináljuk, nem is egy nagy munka, és nagyobb a sikerélmény is. Ha a cukrozatlan sűrített tej vásárlása mellett döntünk, akkor az olvasztott csokihoz keverjünk két-három evőkanál porcukrot is. Étcsokoládéval is készülhet a nutella, de akkor még több cukrot tegyünk a krémhez. (ízlés szerint.) A kész nutellát hűtőben tároljuk.

10 megjegyzés:

Unknown írta...

Ez nagyon tetszik! Eddig meg se fordult a fejemben, pedig nem is olyan nehéz.

Timesz írta...

Teccik a pohar...:)

Csiperke írta...

A poháron lévő kislány azon töpreng, hogy egyszerre egye meg az egészet, vagy hagyjon holnapra is...:))

Névtelen írta...

Szia! Egy kis segítséget szeretnék kérni. Elkészítettem, rögtön dupla adagban, karácsonyi ajándék gyanánt. Az íze nagyon finom, viszont másnapra szörnyen kemény lett, alig lehet kifeszegetni az üvegből. :( Ráadásul olyan, mintha a vaj is különvált volna, elég csúnyán mutat az üvegben. Mit ronthattam el és főleg hogyan tudnám helyrehozni? Előre is köszi! Üdv. Zsuzsa

Csiperke írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Csiperke írta...

Szia Zsuzsa! Nekifutok mégegyszer...
A házi nutella a hűtőben megkeményedik épp úgy, mint a bolti. Kenhető állaga szobahőmérsékleten van. Viszont, ha "szörnyen" megkeményedik, akkor a vaj, amit használtál, nem volt túl jó minőségű, túl nagy volt a víztartalma. Amikor vajat veszel, a hűtőpulban nyomd meg a vajat. Ha kissé be tudod nyomni, akkor jó. Ha nagyon kemény, akkor vizezve van. A kicsapódás azért lehetett, mert túl magas hőmérsékleten olvasztottad össze a csokit a vajjal. Gőz felett csináltad? Sajnos ezzel már nem tudsz mit csinálni. Kapard le a kicsapódott vajat, és a nutella tetejészt szórd meg reszelt csokoládával. Megszabadulsz a vajtól, és még jól is mutat...:)

Unknown írta...

Köszönöm a receptet!:) Nagyon fincsi lett, bár még nem hűlt ki, és csak fél adagot készítettem, de így is isteni! Diabetikus csokiból próbálkoztam, a sűrített tejbe pedig folyékony édesítőszert tettem (25 csepp foly.édesítő = 1 evőkanál cukor)
Segítségképpen írtam az arányokat, hátha van még valaki rajtam kívül, aki figyel a vonalaira/nem ehet cukrot.

Csiperke írta...

Köszönöm, hogy leírtad! Lehet, hogy én is megpróbálkozom majd a cukormentes nutellával!

Unknown írta...

Megint én.. ISTENI A NUTELLA!!!!!!!!!!!!!!!!
Én is próbálkoztam már 1000x, és egyiknek sem volt nutella íze, ennek meg (főleg hűtve,amikor meg van keményedve) totál olyan!! Köszönöm!!!!
Ja, és még az jutott eszembe, hogy mivel én imádtam (amíg ettem cukrosat) a "csíkos" nutellát is.Na, szerintem ha ezt a házi sűrített tejet pici vaníliával illetve vaj állagúra darált törökmogyoróval megbolondítjuk, isteni lehetne felváltva a csokissal!
Még egy észrevétel: szerintem a receptben elírta(d), mert nem földi-, hanem török/bokros mogyorót kell bele tenni!:) Én a mi saját törökmogyorónkat tettem bele, én törtem,megpirítottam, majd törökmogyoróvajat készítettem belőle, csupán tovább kell darálni. Így krémes..
Remélem tudtam segíteni, mert Te már nagyon sokat segítettél nekem ezzel a recepttel!!! Tuti nem utoljára készítettem! :P

Csiperke írta...

Nagyon örülök, hogy ilyen jó lett! :) Igazad van valóban a török mogyoróra gondoltam, csak ezeknek a nevét mindig keverem. Javítottam is. Köszi, hogy szóltál! :)