Keresés ebben a blogban

2011. február 8., kedd

Tejes kifli







Ezt a csodát nem én követtem el, hanem az öcsém. Én kezdtem el először kenyeret sütni a családban, de az öcsém pillanatok alatt tökélyre fejlesztette a kenyér és egyéb pékáruk sütését, megelőzve ebben engem is.
Ez a kifli olyan igazi, békebeli tejes kifli, aminek az ízét a ma kapható sok vacak miatt már-már kezdtem elfelejteni. Az első adagot csak úgy, üresen ettük meg, mert élvezni akartuk az ízeket. A következő adagot még frissen, melegen, vajjal. Abban a pillanatban azt gondoltam, hogy a világon nincs ennél finomabb étel.
Bár kicsit macerásnak tűnhet a kiflik megsodrása, érdemes kipróbálni.

Hozzávalók:
400-410 gr liszt
50 ml víz
250 ml tej
18 gr élesztő
10 gr cukor
10 gr vaj
10 gr só

Az öcsém leírása:
- A vizet a tejjel és a cukorral megmelegítem (ne legyen több 50 foknál), majd beletöröm az élesztőt, elkeverem egy kis liszttel és a tetejére is teszek, majd hagyom állni kb. 10 percet.
- A maradék liszthez hozzákeverem a sót és a vajat, majd a felfutott élesztőt.  10 percig dagasztom robotgéppel, majd hagyom a tálban szobahőmérsékleten megkelni, ez kb. 1 óra.
- Ezután habkártya segítségével kiszedem és lisztezett felületre borítom, átgyúrom, tíz részre osztom.
Ennél a mennyiségnél valamivel több, mint 70 gramm lesz egy darab, ezeket gombóccá gyúrom, lisztezett felületre félrerakom.
Kinyújtom őket négyzet alakúra. a méret attól is függ, hogy milyen eljárással fejezem be. Ha főzöm sütés előtt (amitől végeredményben egy puhább, lágyabb kifli lesz), akkor olyan 15 cm-esre nyújtom, ha a főzés elmarad (ez esetben egy ropogósabb kiflink lesz), akkor cirka 20 cm-esre, mivel a főzés alatt még plusz dagad a tészta.
A kinyújtott tésztát az egyik sarkánál elkezdem feltekerni, ha elértem a közepéig, akkor a két végét kicsit megsodrom, beigazítom, a maradék háromszög részt pedig egy kicsit meghúzom, kinyújtom, és így tekerem tovább fel. a végén a két szélet behajtom és így teszem félre a sütőpapíros tepsire.
- Ha minddel végeztem, konyharuhával letakarom és 20-30 percig újra kelesztem.
- Eközben a főzős változathoz vizet forralok, majd az újra megkelt kifliket óvatosan a vízbe teszem és a víz alá nyomva 10 másodpercig főzöm, majd kiszedem vissza a tepsire.
- Egy tojásfehérjét elkeverek egy evőkanál vízzel és ezzel megkenem a kifliket.
Ha a csak sütős változat készül, akkor azt értelemszerűen újra kelesztés után csak megkenem a fehérjével és mehet a sütőbe.
- A sütési idő mindkét esetben 180 - 200 fokon 20 - 30 perc. (ez sajnos sütője válogatja, szóval első alkalommal nem lehet megspórolni a vége felé a folyamatos figyelést).
A megsült kifliket rácson hagyom kihűlni.







Nincsenek megjegyzések: