Keresés ebben a blogban

2011. április 4., hétfő

Csiberopogós sült rizzsel







Ezt az ételt vasárnapi ebédnek szántam, és mivel tudtam, hogy nem sok időm lesz főzni, a munka jelentős részét már szombat este elvégeztem. Így vasárnap pillanatok alatt elkészültem vele.
Ha a csiberopogósból nagyobb mennyiséget készítünk, le is lehet fagyasztani. Bepanírozzuk, pár pillanatra forró olajba dobjuk, leitatjuk róla a felesleges olajat, kihűtjük, és bezacskózva mehet a mélyhűtőbe. Azokon a napokon, amikor nincs sok időnk főzőcskézni, csak elővesszük, betesszük a forró olajba néhány percre, és már kész is. Jó alternatívája az üzletekben kapható gyorsfagyasztott csirkefasírtoknak, amiben (természetesen a gyártót leszámítva) senki sem tudja igazából mi van. A saját csiberopogósunkról pontosan tudjuk mit tartalmaz, hiszen mi csináltuk, és finomabb is mint az üzletben kapható társaik.

A sült rizs szintén egy gyorsan elkészíthető, jó ízű étel. Felhasználhatjuk hozzá a maradék rizst, vagy megfőzhetjük előző nap, és akkor 5 perc alatt készen van. Ehetjük köretnek, (ahogy most mi is tettük), de önmagában is megállja a helyét.

Csiberopogós:
450 gr darált csirkemell
1 apróra vágott vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma lereszelve
2 evőkanál aprított petrezselyem
6 evőkanál tej
2 tojás
8 evőkanál zsemlemorzsa
só, bors

panírozáshoz:
liszt
2 db tojás
zsemlemorzsa

Nem tudok elég hálás lenni a mai kor vívmányaiért, köztük az olcsó, Hauser márkájú aprítógépemért, ami nagy mértékben megkönnyíti a dolgomat az ehhez hasonló ételek elkészítésénél.
A csirkemellet kisebb darabokra vágtam, és bedobtam az aprítógépbe. Miután pépesre daráltam, beledobtam a cikkekre vágott hagymát, fokhagymát, a petrezselymet, és ezekkel tovább pépesítettem. Ezután kivettem a kést az aprítóból, villával belekevertem a tojást, a tejet a zsemlemorzsát, majd sóztam, borsoztam.
Kevés olajat hevítettem, és megsütöttem egy kis masszát, hogy ellenőrizzem elég sót és borsot tettem bele. (Aki meg bírja enni, az nyersen is megkóstolhatja, bár a szalmonella miatt ez nemigen ajánlott.)
Ezután a masszát hűtőbe tettem. Nem muszáj állnia egy egész éjszakán keresztül, de pár órára mindenképpen tegyük hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek.
Másnap a masszából evőkanálnyi adagokat emeltem ki, gombócot formáltam belőle, majd kézzel ellapítottam. Lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgattam, a kiszedő kanállal még lapítottam picit rajta, majd forró olajban kisütöttem. Ebből a mennyiségből egyébként nekem 16 darab lett.

Sült rizs:
3 dl rizs
6 dl víz
1 kisebb póréhagyma, vagy egy nagyobb fele
1 lilahagyma (lehet vöröshagyma is, én csak a szép színe miatt használtam lilát)
2 gerezd fokhagyma
10 dkg szeletelt bacon apróra vágva
3 tojás
4 evőkanál szójaszósz
2 evőkanál szárazon pirított szezámmag (elhagyható)
olaj

A rizst kevés olajon kicsit megpirítottam, sóztam, és felöntöttem a vízzel. Miután megpuhult, lehúztam a tűzről. Egy wokban, két-három evőkanálnyi olajat öntöttem. Miután felforrósodott, beledobtam a bacont. Kicsit pirítottam, majd hozzátettem a feldarabolt hagymát és fokhagymát. Kicsit megfonnyasztottam, és hozzáöntöttem a felvert tojást. Amikor lágy rántottává állt össze, beletettem a rizst is, és alaposan átforgattam a hagymás tojásban. Végül hozzáöntöttem a szójaszószt, és elkevertem benne.






6 megjegyzés:

  1. Szeretem olvasni a blogodat! Fogadj el tőlem egy jó szót! :)
    Kérlek, nézz be hozzám: http://nemvagyokmesterszakacs.blogspot.com/2011/04/egy-jo-szo.html

    VálaszTörlés
  2. Klassz eza rizs köret!!!Mániákus köretkészítő vagyok. Viszem a receptedet...ha nem baj.

    VálaszTörlés
  3. Vigyed! Hát azért van...:)))
    Örülök, hogy tetszik. Mégjobban fog tetszeni, ha megkóstolod. Én is most először csináltam így, és nekünk nagyon ízlett.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jol nez ki, nyeltem egy nagyot. Ezt is meg kell valositanom mihamarabb :). A tobbi receptedet is nagyon szeretem, mar sokat megcsinaltam beloluk.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik, hogy egyszerűbb ételeket is felteszel, és a már meglevő ötleteket felturbózod. Találékony vagy tele új variációkkal. Csak így tovább! Örömmel mazsolázok a receptjeid között. Mindig találok benne újabb és újabb ételt, ami kérlel, hogy "készíts el!"

    VálaszTörlés
  6. Köszi lányok, igazán boldoggá tesztek! :)

    VálaszTörlés