Keresés ebben a blogban

2013. április 15., hétfő

Kurkuma, a gyulladáscsökkentő csodaszer






Egy ideje a televízióban agyonreklámozzák a kurkuma kapszulát, mint gyulladáscsökkentő csodaszert, és hasonló jókat olvasni róla a neten is. Sokan arról számolnak be, hogy néhány nap kurkuma szedés után megszűntek a fájdalmaik.
Két hónappal ezelőtt férjjel úgy döntöttünk, adunk egy esélyt a kurkumának. Férjnek a munkájából adódóan néhány éve fájdogálnak az ízületei, (főleg frontok ide-oda vonulgatásakor,) nekem meg ugye a derekammal vannak gondjaim a porckopásból kifolyólag. Természetesen nem hagytam megvezetni magamat a Teleshop által, így negyed annyiért szereztem be a kurkumát a közeli gyógyszertárban, és elkezdtük szedni.
Eltelt két hét, és egyikőnk sem érzett semmi változást, de azért nem adtuk fel. Úgy voltunk vele, beszedjük a 60 szemes dobozt, ártani nem fog. Ahogy telt az idő, férj egyre többször megjegyezte, hogy nem tetszem neki, beteg kinézetem van, és aggódik értem. Harmadik hétre a szemem körül körben teljesen besárgult a bőr. Nem kicsit, nagyon. Kezdtem megijedni. A férjem azt mondta, hogy azonnal visz az orvoshoz, mert ez tuti májgyulladás. De a szemem nem sárgult be csak a bőröm, úgyhogy a májgyulladás valahogy nem stimmelt. Elkezdtem a neten kutatni, mi lehet ennek az oka. Olvastam, hogy a kialvatlanságtól is besárgulhat a szem alatti bőr. Na ez stimmelt, mert akkor már napok óta nagyon keveset aludtam. Meg is nyugodtam, hogy csak alvásra van szükségem.
Következő nap észrevettem, hogy a tenyerem is sárga. Gondoltam ennek fele sem tréfa, másnap tényleg elmegyek dokihoz, nézze már meg mi van velem. El akartam terelni kicsit a gondolataimat, így lecsüccsentem a kedvenc fotelomba, bekapcsoltam a tévét, és közben elkezdtem fogselyemmel tisztogatni a fogaimat. A fogselyem citromsárga lett. Akkor valahogy nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, arra gondoltam, hogy a fogselyemmel van valami gond, oxidálódott vagy ilyesmi. Következő nap nem volt kedvem elmenni orvoshoz, de csak nem hagyott nyugodni az egyre terjedő sárgaság. Ismét téptem egy darab fogselymet, tisztítottam a fogaimat, és újra sárga lett. És akkor végre leesett: a kurkuma! Beszaladtam (na jó, nem szoktam szaladgálni, szóval besétáltam) a fürdőszobába, és kinyitottam a számat. A fogaim totál besárgultak. Akkor már kifejezettem bosszús voltam. Azonnali hatállyal felmondtam a kurkumának. 2 hónap elteltével szemem alatt már csak egy nagyon vékony sárga csík van. A fogaimhoz ragaszkodott a legjobban a sárgaság, hetek óta sikálom hol szódabikarbónával, hol hyperollal, és bár sokat javult már, van még mit dolgoznom rajta.
Érdekes módon a férjemnél semmi hasonló tünetet nem produkált a kurkuma. Hat hétig szedte, de pozitív változásról sem tud beszámolni, úgyhogy ő is lezárta a kurkumával nem túl hosszúra nyúlt kapcsolatát.
Elhiszem, hogy vannak emberek, akiknél csökkenti a gyulladást és megszünteti a fájdalmat, tehát nem akarom kisebbíteni eme csodaszer érdemeit. Egyszerűen nekünk nem jött be. Hatástalan volt, leszámítva a makacs sárgaságomat, amit pozitívumként nem tudok értékelni. Lehet, hogy van különbség kurkuma és kurkuma között, de ha még hatásos is lenne, akkor sem szedném, látva mit okozott nálam sárgaságilag.
Pááá kurkuma, pááá....
(Fűszerként persze továbbra is jöhet, de semmi koncentrált formátum.:)

6 megjegyzés:

Éva írta...

Ez nagyon jó hogy leírtad mert férjuram is állandóan ugye a TV előtt ül és mindenféle "csodaszerre" vevő lenne ha megtehetnénk. Persze többször átgondolom hogy mire adunk ki pénzt. Ezek a reklámok csak ámítják az embereket. Mikor a reklámba van hogy alig tud lemenni a lépcsőn aztán meg szalad és még mondja is hogy mennyivel jobban bírja magát. Olyankor mindíg szoktam mondani :"Azért mondod mert kaptál a reklámért biztos pénzt!" Kizárt dolognak tartom hogy ami már elkopott azt van olyan csodaszer ami hirtelen megtudja gyógyítani? Fájdalmat tud némelyik csökkenteni de az is ritka.Most nekem is jó lenne pedig valami mert derekem térdem nagyon sokat fáj, férjuram szintén hasonló ízületi panaszoktól szenved.

Csiperke írta...

Persze, a reklámok mind kamuk. Én amúgy hajlandó vagyok elhinni, hogy van olyan személy, akinek a kurkuma használt. Nekünk nem. Ettől függetlenül kísérletezek tovább a természetes anyagokkal, mert nem szeretnék gyógyszert szedni. Most éppen a zselatin van soron. Majd 1-2 hónap múlva leírom ezzel kapcsolatban is a tapasztalataimat.:)

Ábrahámné B. Anna írta...

Egészen elképesztő...! Leginkább pedig az, hogy Nálad milyen elváltozásokat okozott, Férjednél pedig látszatra semmit...

Csiperke írta...

Valamiért nálam másképp szívódott fel. Ki tudja miért...

Csilla írta...

Szia!
Megírnád légyszíves, hogy melyik kurkumát szedted? Köszi!

Csiperke írta...

JutaVit...