Keresés ebben a blogban

2012. szeptember 15., szombat

Sokhagymás francia burgonya






Az elmúlt héten többen is szemrehányást tettek nekem, hogy elhanyagolom az olvasóimat. Valóban, utoljára majdnem egy hónappal ezelőtt írtam. Hallgatásomnak egyszerűen az az oka, hogy egyedül maradtam. Én az a fajta nő vagyok, aki a főztömmel szeretek másoknak (elsősorban a férjemnek) örömet okozni, de saját magamnak nem szívesen főzök. Főzhetem a legfinomabb ételt is, ha evés közben nem látom a férjem elismerő arcát, az egész valahogy nem esik jól.
Magányom oka, hogy a férjem jelen pillanatban Svájcban dolgozik, és előreláthatólag az elkövetkezendő hónapokban kint is marad. Nehéz időszak ez mindkettőnk számára, hiszen az elmúlt 11 évben egyetlen alkalommal fordult elő, hogy két napig távol voltunk egymástól, és még azt is nehezen bírtuk.
Na de örökké nem élhetek kenyéren és vízen, ráadásul hetente kétszer elmegyek a testvéremnek segíteni a gyerekek körül, ilyenkor nekik főzök is. A nővérem és a férjem is bíztatott, hogy ne hanyagoljam el a blogomat, úgyhogy összeszedem magamat, és ha nem is posztolok minden nap, ígérem hogy sűrűbben fogok jelentkezni.
Ezt a krumplis köretet pénteken készítettem a nővéremnél, és igen nagy sikere volt. Egyszerű, és igen nagyszerű.:)




Hozzávalók:
1 kg krumpli
2 púpos evőkanál liba/vagy kacsazsír
2 közepes fej hagyma
5 gerezd fokhagyma
só, bors
petrezselyem a tálaláshoz







Egy teflon bevonatú lábosban megolvasztottam a zsírt. A hagymát apróra vágtam, és alacsony hőmérsékleten megfonnyasztottam. Hozzáadtam a zúzott fokhagymát, és feljebb vettem a hőmérsékletet. Az uborkagyalun vékonyra szeletelt krumplit a hagymás zsírba tettem, sóztam és borsoztam. Néhány percig pirítottam, közben többször átkevertem, hogy egyenletesen süljön. Visszavettem a hőmérsékletet, lefedtem az edényt, és addig pároltam, amíg meg nem puhult. Tálalásnál kevés petrezselyemmel szórtam meg.






10 megjegyzés:

Jámborné Budai Mónika írta...

Nagyon tetszik,ki kell hogy próbáljam:))

Csiperke írta...

Tuti nem fogod megbánni! :)

Édeskonyha írta...

Ez tényleg egyszerű és nagyszerű! Szeretem az ötletes köreteket.

heti menük írta...

Kedves Csiperke! Minden szemnrehányás nélkül, nekem is nagyon hiányoztál! Imádom a receptjeidet és bár megértem amit írtál (szerintem én sem főznék magamnak), a következő javaslatot teszem: Főzz nekünk! Az arcunkon ugyan nem láthatod az elégedett mosolyt, de biztos lehetsz benne, hogy az ott van. Minden tuti kis recepted elkészítése után elküldök neked egy mosolygós fejet, mint most is, hogy ezt bizonyítsam :)...

Csiperke írta...

Nagyon kedves vagy, igazán jól estek a szavaid!:) Máris nagyobb kedvvel fogok főzőcskézni!

Csiperke írta...

Örülök, hogy tetszik!

Éva írta...

Akkor már tudom miért volt a hallgatásod! Elhiszem hogy főzni magadnak nincs kedved. Hiányozhat a párod rossz lehet biztosan.Azért annyira ne búslakodjál hogy nem főzől még lefogysz és a férjed nem fog megismerni?:-)) Nagyon finom lehet ez a krumplid !

Csiperke írta...

Hát, a kilók valóban elkezdtek leolvadni, amit egyáltalán nem bánok. Csak maradjon is így akkor is, amikor a férjem hazajön egy zsák csokival...:)

Blogkonyha írta...

Én is furcsállottam a távollétet, de betudtam, hogy még nyár van... Most már értem a távollét okát. Nagyon rossz egyedül, én nem is tudom, hogy viselném, ha az ém Jancsim elmenne messzire dolgozni... Amit sütöttél az a kedvencem! Guszta!

Csiperke írta...

Az az igazság, hogy piszkosul nehéz. De muszáj kibírni...
Köszönöm! :)