Keresés ebben a blogban

2011. április 11., hétfő

Rakott savanyú káposzta füstölt lapockával







Nagyon szeretem, hogy húsvét előtt fantasztikus füstölt sonkákat lehet vásárolni elérhető áron, és nagyon utálom, hogy ugyanezt, ugyanilyen választékban és áron nem tehetem meg egész évben.  Persze oda kell figyelni mit vesz az ember, mert ilyenkor sok rossz minőségű hús árasztja el a piacot. Ezért sosem azt nézem, hogy  melyik a legolcsóbb, és az akciós sonkákkal kapcsolatban pedig extra óvatos vagyok.
Most viszont olyan finom füstölt, főtt lapockát sikerült vennünk, hogy már másnap visszaküldtem a férjemet, hogy vegyen még, mert extra gyorsasággal fogyott. Ebből a lapockából csináltam a rakott káposztát is.

Hozzávalók:
1 kg savanyú káposzta
20 dkg kockázott bacon
30 dkg füstölt főtt lapocka (vagy comb, vagy tarja, vagy ami tetszik)
2 fej lilahagyma
1 gerezd fokhagyma
0,5 liter tejföl
2 dl rizs (+4 dl víz)
1 teáskanál pirospaprika
1 kávéskanál kömény
fél kávéskanál őrölt babér
só, bors
olaj

A káposztát kicsit kimostam, kevés olajon megpirítottam, és felöntöttem vízzel. Fűszereztem a pirospaprikával, babérral, köménnyel és kevés sóval. Csak annyira főztem meg, hogy még roppanós maradjon. A rizst is csak félig főztem meg pici sóval.
A tejfölbe belereszeltem a fokhagymát, és picit megsóztam.
A bacont megpirítottam, hozzáadtam a szeletekre vágott lilahagymát, megfonnyasztottam, hozzátettem a felcsíkozott lapockát, és még azzal is pirítottam egy kicsit.
Egy jénai alján elosztottam a káposzta felét, rátettem a rizst, és meglocsoltam a fokhagymával ízesített tejföl felével. Ráhalmoztam a baconos-hagymás lapockát, és befedtem a maradék káposztával. Meglocsoltam a tejföl másik felével, és lefedve előmelegített sütőbe tettem. Egy órán keresztül sütöttem, az utolsó 10 percben fedő nélkül. Frissen sült ropogós tönkölykenyérrel ettük.






4 megjegyzés:

Unknown írta...

Ez nagyon szép Era! Már nagyon hiányzik a savanyú káposzta.

Csiperke írta...

Köszi! Én is nagyon szeretem, mégis ritkán csinálok, nem is értem miért...

Timesz írta...

Ahh, megint egy finomsag, amit el kell keszitenem surgosen...hamm...

Főzzünk finomat! írta...

Kedves Csiperke,

A http://fozzunkfinomat.blogspot.com/2011/04/dijat-kaptam.html bejegyzésben van egy meglepetés a Te számodra. Minden jót! Andrea