Keresés ebben a blogban

2011. március 31., csütörtök

Sült malac almaecetes pácban, parázsburgonyával







Amit nagyon sajnálok, hogy blogon keresztül az ízeket nem tudom közvetíteni. Mert ez a malac hihetetlenül finom lett. Amit még nagyon sajnálok, hogy a jó képeket véletlenül kitöröltem gépemből, és csak a rosszabbak maradtak meg. (Mert ilyen véletlen esetekben sohasem a jók maradnak meg.) Pedig tényleg volt egy-két nagyon jó kép, amin szinte a malac íze is átjött. Persze mindezt azután követtem el, miután a malac nagy részét befaltuk. Merthogy szinte lehetetlen volt abbahagyni. Így viszont nem tudtam új képeket csinálni. Ezért be kellett érnem ezekkel...

Kb. 15 évvel ezelőtt vettem anyukámnak egy Pol Martin szakácskönyvet, amit anyu soha nem használt, mivel ő inkább csak hagyományos, magyaros ételeket főz. Abban az időben én még nem főztem, csak süteményeket sütöttem. (Azt viszont rengeteget.) Mivel ebben a szakácskönyvben kevés a süteményrecept, ezért hosszú időre méltatlanul mellőzve lett. Most viszont elővettem, és remek receptekre bukkantam benne, többek között az alábbi páclére:

Hozzávalók:
1 dl almaecet
Kb. 1 dl ketchup
1,5 evőkanál nádcukor (vagy méz)
1 kávéskanál rozmaring
1 kávéskanál Worcester szósz
1/2 kávéskanál őrölt feketebors
1 kisebb fej vöröshagyma apróra vágva

A páclé hozzávalóit egy kisebb lábosba tettem, felforraltam, közepes lángon 5 percig főztem, majd lehűtöttem.
1 kg malaccombot megmostam, megtöröltem, sóztam, és ezzel a páccal kentem be, majd egy kisebb jénaiba fektettem. A hús 15 percet pihent a pácban, addig éppen felmelegedett a sütőm. A combot meglocsoltam egy kis repceolajjal, vigyázva, hogy a pác mindenhol rajta maradjon, és betoltam a sütőbe. Nem néztem az időt, de legalább két órán keresztül sült fedő alatt alacsony hőmérsékleten, majd mikor teljesen megpuhult, fedő nélkül is sütöttem kb. 20 percet, közben a szaftjával sűrűn meglocsoltam.
Kb. 1 kg parázsburgonyát hajában megfőztem. Kettévágtam, tepsibe fektettem, sóztam, borsoztam, és a hús mellől kanalaztam rá egy kis olajos páclevet. Forró sütőben pirosra sütöttem.






2 megjegyzés:

Unknown írta...

Nagyon tetszik ez a recept Erika! Mivel a fiúk rajonganak a húsokért, ezért már látom, hogy ezt el kell majd nekik készíteni. Köszi!

Csiperke írta...

Szerintem nem fogod megbánni. Nálunk elsöprő volt a siker...:)