Keresés ebben a blogban

2013. március 23., szombat

Mogyoróvajas brownie torta








Sose értettem az amerikaiak rajongását a mogyoróvaj iránt. Szeretem a mogyorót, de világéletemben utáltam a mogyoróvajat. Gyermekkoromban a nagymamám hozott mindig Hollandiából, hogy aztán ott avasodjon meg a szekrényben, mert nálunk senki nem ette. Az amerikaiak nem csak kenyérre kenik, de süteményekbe, kekszekbe is használják. Egy ilyen sütemény keltette fel az érdeklődésemet egy amerikai oldalon, és úgy döntöttem, egy próbát megér. Nem az ott talált recept szerint dolgoztam, más piskótát használtam, és más krémet, mert az eredeti töményen mogyoróvajas, én pedig könnyedebb krémet szerettem volna a tortába. Na nem lettem mogyoróvaj rajongó, de ebben a formában még számomra is élvezhető. A piskóta nagyon könnyed és finom, a krém is az, főleg ha áll egy napot a torta és összeérnek az ízek. Mi rögtön megkóstoltuk, úgy még nem volt az igazi. Másnap viszont már csak pont annyira volt mogyorós, amennyire egy mogyorós tortának szerintem lennie kell. Érezhető, de nem mindent elnyomó, lágy mogyorós íz, ami jól harmonizált a kakaós piskótával és a csokival.
(A mogyoróvaj otthon is könnyedén elkészíthető: egy csomag (170 g) natúr mogyorót aprítógépben pépesítsünk egy evőkanál olajjal. Ez a mennyiség nem fog elfogyni a süteményhez, de hűtőben sokáig eláll.)


 Piskóta: (22 cm-es tortaformához)
10 ek liszt
12 ek cukor6 ek kakaó
3 egész tojás
8 ek tej
8 ek olaj
1 kk sütőpor
1 tk szódabikarbóna
krém:
25 dkg mascarpone
10 dkg porcukor
2,5 dl tejszín
2 ek natúr mogyoróvaj
1 tk vanília esszencia
tetejére:
15 dkg tejcsokoládé
0,5 dl tejszín





A sütőt előmelegítjük 170 fokra. A piskótához a tojásokat habosra keverjük a cukorral. (Addig verjük, amíg a tojás kifehéredik, és kb. a triplájára nő a térfogata.) Hozzákeverjük a tejet és az olajat. A lisztet elkeverjük a kakaóval, a sütőporral a szódabikarbónával, és összeforgatjuk a tojásos résszel.
A tésztát igyekezzünk nagyjából négy egyenlő részre osztani. (Nekem kb. 170 g-ra jöttek ki az adagok.) Ha van több 22 cm-es tortaforma, akkor több lapot is süthetünk egyszerre. A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, és oszlassuk el benne a tészta negyed részét. Ha a tortaformát kivajazzuk vagy kiolajozzuk, akkor nem fog a sütőpapír csúszkálni benne, és könnyebben el tudjuk kenni az alján a tésztát. Néhány perc alatt süssük készre, majd süssük meg a többi lapot is. Egyben is megsüthető a piskóta, ez esetben a kész piskótát vágjuk négy részre.
A krémhez a mascarponét keverjük ki a porcukorral és a mogyoróvajjal, végül óvatosan forgassuk bele a keményre vert tejszínhabot. A lapokat töltsük be a krémmel.
A csokit a tejszínnel gőz felett olvasszuk meg. Ha kihűlt, csorgassuk a torta tetejére.





22 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hát ez nagyon durva, amint megláttam, már folyik is a nyálam! Én szeretem a mogyoróvajat de legfőképpen azt amiben nincs is más csak mogyoró. Nem is gondolnánk, hogy ennyire zsíros kis magokról van szó, pedig ha sokáig áll a hűtőben, ki is csapódik belőle egy pici. Nekem az ízlett a legjobban amiben mogyoró darabok is vannak! :) Egyébként nagyon-nagyon guszta a tortád, meg is csinálnám (vagyis próbálnám) de babát várok és azt hiszem ilyenkor nem ajánlott a mascarpone... (de azért most meg is nézem gyorsan google-ben, hátha.. :D) Pedig nagyon beburkolnám, a kislányom is benne lenne!

teller-cake írta...

Brutál jól néz ki! A mogyoróvajas nézeteidet megértem, én is készítettem egyszer itthon, sütöttem vele muffint, de nagyon nem jött be.. Ez a fotó viszont új próbára csábít!:)

Csiperke írta...

Én még sose hallottam, hogy mascarponét nem lehet enni terhesség alatt. Penészes sajtokról hallottam, de a mascarpone-ról nem. Persze ki tudja...én nem.:) Viszont a mascarponét helyettesítheted tejföllel is. Gézzel kibélelsz egy szűrőt, és a 20 %-os tejfölt beleöntöd. A gézt (én néha konyharuhát használok erre a célra) összecsomózod, és két napig a hűtőben hagyod, hogy kicsöpögjön belőle a savó.

Csiperke írta...

Engem is egy fotó csábított el...:) Annak azért örülök, hogy nem azt a receptet használtam, mert azt nem tudtam volna megenni. Így viszont finom volt.:)

Csiperke írta...

Persze a mogyoróvajat ki is hagyhatod. A tejszínes mascarpone kis vanília esszenciával önmagában is tökéletes krém.

Millye írta...

Fantasztikus lett ez a torta! Azt hiszem én is kipróbálom! Köszi! :)

Csiperke írta...

Majd írd meg, nektek hogy ízlett! :)

HajniZoli írta...

Két hónapja van egy üveg megkezdett mogyoróvajunk. Senki nem eszi, egy kissé sós. Egy holland diák volt nálunk egy hétre, na ő minden reggel csak azt evett:-) próbából vettem, de nem jött be a családnak. Szerinted menne egy ilyen sütibe a gyenge sóssága miatt? Irtó jól néz ki:-)

Csiperke írta...

Bizonytalan vagyok...:) Amikor tegnap készen lett a süti és megkóstoltam, akkor határozottan úgy éreztem, hogy egy kis sót elbírt volna a krém. De ma már egyáltalán nem hiányzott belőle.
Én mindenképpen azt csinálnám, hogy picinyke mogyoróvajat kikevernék egy kis mascarponéval,pici cukorral, és esetleg kis tejszínt is löttyintenék mellé. Azt így a krémben kell érezni mennyire sós, nem zavaró-e. Ha így finom, akkor meg merném csinálni a normál adagot is. De élesben nem biztos, hogy pazarolnék rá egy teljes adag mascarponét + tejszínt, mert lehet, hogy a végén kidobhatod az egészet.

Juditka írta...

Nekem is van mogyoróvajam, még a Lidl - ben vettem az amerikai héten, de igazából nem tudok mit kezdeni vele. Jó ötlet így a krémbe keverve:))

gionetta írta...

Hát én is utálom a mogyoróvajat. Talán így nekem is bejönne? Minden esetre a kinézete ennek a tortának fenomenális! :-))

Csiperke írta...

A magyarokat a világ minden táján összeköti az egyetemes mogyoróvajútálat.:)) Na jóvan vicceltem. Igazi magyar az is, aki szereti. De ők vannak kevesebben...:)))

Csiperke írta...

Az egészet nem tudod elhasználni egy ilyen tortához sem, de csökkenteni tudod a mennyiségét! :))

trollanyu írta...

Csodásan néz ki, én ételekben szereteme a mogyoróvajat:) A párom kedvéért akár egy üveggel is tehetnék bele, ő kenyérre kenve eszi, fuj:) De hát mentsége legyen, hogy nem magyar, ezen nőtt fel:) Most is van otthon legalább 4 üveg, nehogy kifogyjon:) Van egy mogyoróvajas keksz receptem, na például nekem is ízlik, meg van egy csirke receptem is, de kenyérre kenve kikergetnének a világból.

heti menük írta...

Nekem sajnos nem volt olyan rokonom, aki megismertetett volna a mogyoróvajjal, ezért a mai napig nem kerültünk közelebbi barátságba. Sőt! Teljesen ismeretlen nekem! A blogokon olvastam már róla pro és kontra, ezért ideje lenne már saját tapasztalatot szereznem! A tortád pont jó alkalom lenne erre:)

Konyhavirtuóz írta...

Ajajj... ennek már a nézegetése is hízlal! :)) De vállalnám a kockázatot, bármilyen formában szeretem a mogyoróvajat!

Csiperke írta...

Sose enném meg kenyérrel a mogyoróvajat. Úgy érzem megfulladnék tőle.:) De a csirkés történet jól hangzik, lehet, hogy meg is próbálom, hogy a maradék mogyoróvajamat eltűntessem...

Csiperke írta...

Azért ebbe a tortába nem kell olyan sok, úgyhogy más receptet is vadászhatsz még mellé.:) Vagy ha házilag készíted, akkor csak egy keveset csináljál, és akkor nem kell filóznod azon, mi legyen a maradékkal. :) Fura ez a mogyoróvaj dolog amúgy, mert mogyorót normál formájában szeretem, de ha már pépesítve van, akkor ehetetlennek tartom. Kivéve természetesen ebben a tortában.:))

Csiperke írta...

Akkor ez igazán neked való finomság! :)

Blogkonyha írta...

Hű, azt a lecsorgós mindenit, de guszta!!! Fantasztikus torta! nagyon guszta! Áldott Húsvétot!

Juditka írta...

Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok!:)

Névtelen írta...

Kedves Csiperke,

Gratulálok a tortához, kiváló recept.

Egy ideje már a bakancslistámon volt, mert jó a kép, jónak tűnik az összetétel is, de most végre sikerült elkészítenem is.

Én egyben sütöttem a piskótát, de így is tökéletes lett. (20-25 perc után kivettem és már nem ragadt a késre rá a tészta, de még szaftos maradt) Sebészi kézügyességgel sikerült három szép szeletet vágni belőle, négy lapot tényleg csak úgy lehet abszolválni, ha külön sütöd, de én megkímelem magamat ettől az úri hóborttól.
Ilyen kiválló piskótát még sosem sikerült csinálnom, pedig még a tojás fehérjét/sárgáját sem kellett szétválasztani.

Én is mogyoróvaj fan vagyok, nagyobb mennyiségeket is el tudok fogyasztani belőle, de ebben a tortában inkább fűszerként van jelen. Nagyon érdekes volt ebben az új formában találkozni vele.

"Sajnos" csak étcsoki volt itthon, azt tettem a tetejére és a tejszínnel kicsit ikrás lett, de ez egy cseppett sem rontott az ízén, sőt!

További jó sütögetést,

Üdv, Laci