Keresés ebben a blogban

2012. október 24., szerda

Kávé bomba





Az Like magazinba készült ez a desszert még három héttel ezelőtt. Nagyon finom lett, de amit ma másképp csinálnék, az a piskóta. Eredetileg nehezebb, vajas piskótát csináltam alapnak, de egy könnyű vizes piskóta jobban illik hozzá, ezért ennek a receptjét írom le ide.


Hozzávalók a piskótához:
4 tojás
20 dkg cukor
20 dkg liszt
4 ek víz
csipet só

kávés réteg:
25 dkg mascarpone
2 dl tejszín
1 dl presszókávé
10 dkg porcukor
1 vaníliarúd kikapart magja
1 csomag dr.Oetker lapzselatin

tetejére:
200 g tejcsokoládé


A tojásokat kettéválasztjuk. A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral. Beleszitáljuk a lisztet és hozzáadjuk a vizet is. A fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, és óvatosan a masszába forgatjuk.
Egy 30x40-es tepsit kibélelünk sütőpapírral, és a masszát elsimítjuk benne. 180 fokon rövid idő alatt megsütjük, és hagyjuk kihűlni.
A lapzselatint 5 percre beáztatjuk annyi vízbe, amennyi ellepi. Kinyomkodjuk belőle a vizet, egy kis lábosban alacsony lángon felolvasztjuk, (nem szabad forralni!) és kihűtjük.
A mascarponét kikeverjük a porcukorral. Hozzáadjuk a kávét és a vaníliát, majd a zselatint is. A tejszínt kemény habbá verjük és óvatosan beleforgatjuk a mascarponés krémbe.
Négy desszertes tálat kibélelünk folpackkal, és elosztjuk bennük a krémet. A piskótákból akkora karikákat vágunk, amekkora a desszertes tálak szája. (A maradék piskótát felkockázva a krémbe keverhetjük, vagy akár kókuszgolyó, is készülhet belőle.) A piskótakarikákat a krém tetejére helyezzük, és folpackkal rászorítjuk. Néhány órára tegyük hűtőbe, amíg a kávékrém megdermedt.
Az elkészült desszerteket a tálakból borítsuk ki, és húzzuk le róla a fóliát. A fólia alá kicsit befülledhet a krém, ha így történik, kéztörlővel itassuk fel a nedvességet, hogy a csoki könnyebben megtapadjon rajta.
A csokoládét gőz felett olvasszuk fel, és vonjuk be vele a desszerteket.





7 megjegyzés:

Lilla írta...

Hmm, igazán jól néz ki, nekem jöhetne bármilyen piskótával...:)

Illéskrisz Konyhája írta...

Baromi guszta! Tyű, a mindenit! Most ebédeltem, igazán magam elé húzhatnám a tányért... A kolléganőmmel máris nyelünk nagyokat... :o)

Aleda írta...

Nagyon szép lett, jól néz ki a krémje nagyon.

Csiperke írta...

Hidd el, a vizessel jobban szeretnéd! :)

Csiperke írta...

Küldök fénypostával! :)

Csiperke írta...

Köszönöm! :)

marisz57 írta...

Nagyon tetszik!