Keresés ebben a blogban

2012. július 16., hétfő

Vajon a kutyák gondolkodnak?






Áll egy szakadt pad a szakadt műhely előtt, amit öt éve (mióta 3 hónaposan hozzánk került ez a gyönyörű, nemes, intelligens argentin dog hölgyemény), csak a "Gigi padjának" nevezünk. Ugyanis ez a törzshelye, a napozóágya, megfigyelőállomása, a pihenőszobája, egyszóval a kedvenc helye.
Öt éves tradíció az is, hogy legyen bár tél vagy nyár, eső vagy hóvihar, amikor a férjem hazajön a munkából leül a padra, a kutya felugrik mellé, és elterül az ölében. Ezek az ő meghitt perceik, ebben a szertartásban én sem szoktam megzavarni őket.




8 hónappal ezelőtt becsattogott az életünkben egy bullterrier-jack russel terrier keverék kislány, akire még véletlenül sem lehet rásütni a hölgy jelzőt.




Legtöbbször "mocskos terroristaként" utalunk rá, de néha a férjem egyszerűen csak "minden gonoszsággal teljes, megátalkodott némbernek" nevezi. Ugyanis méretei ellenére rendkívül erőszakos, sokáig szó szerint terrorban tartotta Gigit, aki kerülve a konfliktust, legtöbbször engedett neki. Nem értettük miért tűri, hogy ez a harcias csöppség elzavarja a közelünkből, hörögve rátámadjon amikor megkapják a vacsorájukat, vagy egyszerűen csak véresre harapdálja a vádliját. Féltünk, hogy boldogtalan lesz, hogy a kis vakarcs megkeseríti az életét, ezért felmerült az a lehetőség is, hogy elajándékozzuk a picurt annak ellenére, hogy nagyon megkedveltük.




Idővel aztán rájöttünk, hogy Gigi úgy van a Lütyővel, mint anya a neveletlen gyerekével: mindent ráhagy, csupa szeretetből. Mert ez a mamlasznak tűnő lakli anyatigrissé válik még most is, ha az ő kis terroristáját fenyegeti valami külső veszély. Megtisztogatja a szemét ha begyullad, a Dunaparton döglött halat keres neki, hogy megetesse, vagy éppen három hatalmas kan kutyát kényszerít megalázkodásra, ha úgy gondolja, bántani akarják az ő szeme fényét.
Bár nagyon nem szereti az erőszakot, mostanában többször előfordul, (amikor már nagyon tele van a hócipője) hogy alaposan elveri az időközben hajadonná serdült szemtelenkedőt, és ilyenkor egy ideig nem kérdés ki a főnök. Legtöbbször viszont ennél intelligensebb megoldáshoz folyamodik érdekei érvényesítéséhez, mint ahogy az néhány nappal ezelőtt is történt.

Mint említettem, Giginél hagyomány esténként a gazdihoz való bújás a padon, bár Lütyő érkezése ezt is felborította. Amíg még pici volt és nem tudott felugrani a padra, nem volt semmi gond. Néhány hónap múlva viszont a magasság már nem jelentett akadályt a kis rugólábúnak, így a gazdin is osztozni kellett. A képlet mostanában úgy néz ki, hogy gazdi ölében a Gigi, Gigi hátán a Lütyő. Bár ez így nem túl meghitt, főleg mivel Lütyő a természeténél fogva képtelen nyugton maradni, valahogy mégis működik.
Na de történt egyik nap, hogy Gigi kissé elbambult, így amikor a férjem leült a padra, Lütyő már ott is termett az ölében, kiszorítva így a nagyot a fő helyről.
Pillanatnyi tanácstalanság után okos kutyánk fejében megszületett a Terv. Elrohant, és felkutatta azt a szakadt focilabdát, amelyet a férjem néhány hete talált, és ami már oly sok boldog percet okozott a két ebnek, és amihez különösen Lütyő ragaszkodott szenvedélyesen.
A kis törpe nem nézhette tétlenül, hogy a kedvenc labdája illetéktelen kezekbe (akarom mondani szájba) került, így ahogy meglátta, azonnal leugrott a férjem öléből, és kikapta a labdát a Gigi szájából. Diadalmas képpel elrohant vele, míg Gigi sztoikus nyugalommal felugrott a padra, és látva, hogy terve tökéletesen működött, elégedetten nyúlt el a gazdája ölében. Boldogan sóhajtott egyet, miközben némi megvetéssel nézte fogadott lányát, aki "egy tál lencséért eladva az örökségét",  fel s alá rohangált a labdával a szájában. Talán még gúnyosan el is mosolyodott egy picit...


Dunaparti séta:





14 megjegyzés:

Illéskrisz Konyhája írta...

Jó kis történet! Ez bizonyítja, hogy ugyan olyan lények mint mi, csak nem tudnak beszélni. Nekik a szemük beszél, mindent elárul a tekintetük. Nagyon édesek így együtt, a sok hajcihő ellenére... Az én két kutyusom is el van egymással, de ők nem veszekednek, néha a Szofi rámordul Blackyre, mert éppen nem akar játszani vele...

gionetta írta...

Háááááát, hogy tudnak e gondolkodni? Itt a válasz! Naná és milyen okosan! Igazi jó fej két kutyátok van! :-))

trollanyu írta...

Nagyon jó fejek a kutyusok:) Bizony valahol emberibbek a kutyák, mint sok ember és nagyon okosak is, a történetedből is látszódik:)

Aleda írta...

OO de aranyosak !!

Éva írta...

Egészen biztosan hogy tudnak! Nagyon aranyos a történeted és tündérek a kutyusok . Nagyon jó lehet két ilyen aranyos kutyának a gazdájának lenni!:-))

Lilla írta...

Jaj, nagyon édes volt ez a történet. A két kutyás pados kép szuper. Na meg ahogy a kicsikutyust hívjátok. Bár nálunk Dexter fiú kutya, de szerintem ezt a jelzőt ő is megérdemli...:)

Csiperke írta...

Igazából nem a veszekedés sok, csak a kicsi nyúzza mindig a nagyot. De azért szeretik egymást...:)

Csiperke írta...

Tényleg nagyon jó fejek. :))

Csiperke írta...

Mindig tudtam, hogy okosak, de azt én sem gondoltam eddig, hogy tudatosan ki tudnak tervelni valamit, aminek előre látják a kimenetelét is. Azért ez megdöbbentett...

Csiperke írta...

:))

Csiperke írta...

Hát, sok vidám percet okoznak, az biztos...:)

Csiperke írta...

A Lütyő teljesen rászolgált a nevére, mert tényleg tiszta lütyő. Bár így sem túl nőies neve van, de ha fiú lenne, Bin Laden lenne a neve...
A Dexter sem rossz név...:))

Penyuluh Perikanan írta...

Postado amizade nos blogueiros do mundo
Eu amo este blog, e eu sigo 107
seguir de volta para o meu bom amigo
para a nossa amizade
obrigado
ser aguardado

Muskátli Büfé írta...

Jó volt a történet:) A kutyák szerintem is gondolkodnak, minden megértenek és sok mindent előre megéreznek. Tibetink előtt már külön tolvajnyelvet kell használni, ha kekszről beszélünk, mert már azt is érti, hogy győri, meg ostya... Kenterbe vernek sok embert és önzetlenül szeretnek.