Keresés ebben a blogban

2012. június 18., hétfő

Csokis-meggyes pite






Tömény gyönyör csokoládékedvelőknek. A savanykás meggy tompít a töménységen, de egy szeletnél többet így sem nagyon lehet belőle enni. Persze az már más kérdés, hogy kinél mekkora is az a szelet...:)



Hozzávalók a tésztához:
25 dkg liszt
125 g hideg vaj
1 ek cukor
1 tojás
Csokikrém:
2 dl tejszín
0,5 dl tej
100 g étcsokoládé
100 g tejcsokoládé
4 evőkanál gyümölcscukor
2 tojás
1 teáskanál vanília esszencia

1 kis üveg házi darabos meggydzsem (3 dl)
a tetejére: 100 g tejcsokoládé


A lisztet elmorzsoltam a vajjal, beledolgoztam a cukrot és a tojást. A tésztát fóliába csomagoltam és a hűtőbe tettem fél órára.
Közben a tejszínt felforraltam. Lehúztam a tűzről, beletördeltem a csokoládét és addig kevertem, amíg a csoki teljesen felolvadt. Belekevertem a cukrot és a vaníliát is, majd amikor már langyosra hűlt, akkor a tojásokat is.
A tésztát kör alakúra nyújtottam úgy, hogy a 26 cm-es piteformán túlnyúljon. Szépen beleigazgattam a tésztát a formába, a túllógó részeket levágtam és visszatettem még 15 percre a hűtőbe.
A sütőt 180 fokra előmelegítettem. A tésztára sütőpapírt tettem, amit rizzsel szórtam meg. Ezzel a nehezékkel sütöttem a tésztát 15 percig. Az elősütött tésztalapról eltávolítottam a rizst, és megkentem a meggydzsemmel. Ráöntöttem a csokis krémet, és visszatettem a sütőbe még kb. 20 percre. Addig kell sütni, amíg a csoki pudingos állagú nem lesz. (Már nem folyik, de még nem égett el:)
A kihűlt pite tetejére gőz felett megolvasztott csokit csorgattam.
Jól behűtve a legfinomabb!




12 megjegyzés:

  1. Gyönyörűséges! Imádom a meggyet és a csokit! Megunhatatlan páros.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A meggy-csoki nekem is örök kedvenc! :)

      Törlés
  2. Juj! Ezt nagyon úgy látom, hogy nekem találták ki :-))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez hasonló ahhoz, amit te csináltál, csak ennek a krémje is sült...:)

      Törlés
  3. Jöhet egy "tömény gyönyör" szelet...csak attól félek, hogy "tömör gyönyörré" változok tőle...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem már késő, én már átváltoztam...:)

      Törlés
  4. Ez aztán igen ! Csodásan néz ki és mennyei lehet az íze! Ennek már nem is pite a neve hanem valami más név kellene !:-))

    VálaszTörlés
  5. Szia! Gratulálunk, ma tied a nap receptje a Gasztro Miner Facebook-oldalán: www.facebook.com/gasztro.

    VálaszTörlés
  6. Hát tömör gyönyörnek néz ki, az enyéim imádnák. Szerintem egy nagyobbacska szeletet én is le tudnék gyűrni belőle. Van is meggylekvárom, igaz nem házi:)

    VálaszTörlés
  7. Annyi baj legyen. Nem házival is bizti finom...:))

    VálaszTörlés