Keresés ebben a blogban

2011. január 8., szombat

Meggyes-mákos zabpelyhes keksz




Ma megint kisérletezgetni támadt kedvem. Persze ez így nem a teljes igazság. Inkább azt mondanám, hogy ma megint nassolni támadt kedvem, ezért megnéztem, mit rejt még a konyhaszekrény.
Szerettem volna igazán egészséges nassolnivalót sütni, így abban biztos voltam, hogy lesz benne zabpehely.
Találtam mákot is. A mák rendkívül egészséges és nagyon finom is, így az is került bele. A hűtőben várta a végzetét egy kis maradék meggydzsem, ez lett a kekszem egyetlen egészségtelen összetevője.
A végeredmény nekem nagyon bejövős...:) Dobozban tárolva nagyon sokáig eláll.

Hozzávalók:
10 dkg olvasztott vaj
10 dkg xylitol (vagy nádcukor)
1 tojás
70 gr zabpehely
100 gr teljes kiőrlésű tönkölyliszt
60 gr mák
2 evőkanál meggydzsem
1 csapott kávéskanál fahéj
1 teáskanál szódabikarbóna
1 narancs reszelt héja
csipet só

A vajat kikevertem a xylitollal, hozzákevertem a tojást, a meggydzsemmet, majd a száraz összetevőket.
Sütőpapírral bélelt tepsibe diónyi halmokat tettem, és 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 percig sütöttem.
Amikor megsül, még puha, de pár perc múlva megszilárdul, bár nem lesz az a száraz, kemény keksz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése