Keresés ebben a blogban

2010. december 7., kedd

Majonéz készítése






Próbálom kerülni azokat az élelmiszereket, amelyek tartósítószert, ízfokozót, hidrogénezett növényi zsiradékokat, és egyéb egészségtelen dolgokat tartalmaznak, mint például a bolti majonéz.
Sokszor próbálkoztam a a majonéz házi elkészítésével, de valahogy mindig úgy éreztem, valami hiányzik belőle. Mindent beletettem, amit a receptekben olvastam, de mégsem volt az igazi. A bolti majonéz sajnos még mindig jobban ízlett. Aztán elolvastam az összetételét, és rájöttem, mi az, amit idáig egyetlen receptben sem olvastam: az ecet! Miután ecetet is tettem a majonézembe, tökéletes lett.

Hozzávalók:
2 tojás sárgája
1 dl hidegen sajtolt napraforgóolaj
fél citrom leve
két teáskanál mustár
1 kávéskanál ecet

bors
édesítő vagy cukor

A két tojássárgát habverővel kicsit felverjük, majd vékony sugárban hozzácsorgatjuk az olajat, és közben folyamatosan keverjük. Hozzákeverjük a mustárt, a citromlét, és az ecetet. Ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, és egy kis édesítővel, vagy cukorral. Én általában ehhez is xylitolt használok.

Nincsenek megjegyzések: