Kukorica lepény

Ha nem létezne már ez a név, akkor a blogomat átnevezném válságkonyhának, mivel sajnos a válság szele minket is megcsapott. Remélem ez csak egy átmeneti állapot, de most kicsit össze kell húzni a nadrágszíjat. Mondjuk idáig sem dőzsöltünk, de most kifejezetten spórolósra kellett vennünk a figurát.
Ez az időszak megtanít arra, hogyan lehet olcsó alapanyagokból is nagyon finom ételeket főzni.
Ezért is örültem, amikor valamelyik nap megláttam ezt a  Rachel Allen receptet. Kicsit módosítottam rajta, mert eredetileg korianderzöld volt benne petrezselyem helyett, de azt nem szeretjük, meg amúgy sincs itthon. (Mivelhogy nem szeretjük.:)) Fokhagyma sem volt Rachel ételében, de én tettem bele, és nagyon jót tett neki.
Nevezhettem volna kukoricafasírtnak is, de megkóstolva sokkal inkább a lángosra emlékeztetett az íze. Igazán nagyon finom, magában is el lehet eszegetni egy kis fokhagymás tejföllel, de mi most köretnek fogyasztottuk. Köretként ez a mennyiség kettőnknek két napra is elég...

1 konzerv kukorica
1 evőkanál petrezselyem
1 teáskanál fokhagymagranulátum (vagy 1-2 gerezd zúzott fokhagyma)
1 tojás
5 evőkanál liszt
1 teáskanál sütőpor
póréhagyma (egy 10 cm-es darab)
só, bors

A kukoricáról leöntöttem a levét, és az aprítógépben kicsit pépesítettem. Hozzáadtam a tojást, a fokhagymát, a sütőporral elkevert lisztet és a felszeletelt póréhagymát. Sóztam, borsoztam és az aprítógépben az egészet kicsit átkevertem.
Egy serpenyőben kevés olajat hevítettem, evőkanállal halmokat raktam bele a masszából és kicsit ellapítottam. Közepes lángon mindkét oldalát pirosra sütöttem.

Gyerekszáj

Tudom, hogy ez egy gasztroblog meg minden, de nem tudom megállni, hogy ne írjak már megint az unokahúgomról. (Kicsit bele vagyok szeretve, na. Ez van.:)
A testvérem most küldött át egy emailt az aranyköpéseiről, és sírtam a röhögéstől. Persze nekem aki ismerem kicsit más, de remélem, hogy nektek is tudok okozni ismét egy-két vidám percet.


Ma nálam gitározás közben:

(Ez egy kicsit gasztro:)
Fürdés közben főzőcskézett és a tesóm megkérdezte tőle: mi finomat főztél?
„Pulykamelles hasat.”

Testvérem kolléganőjével beszélgetett telefonon, ő kérdezte a Zoét, hogy most mit csinál.
„Teraszon a hintágyban fekszek."
Kolleganő: De jó neked, én is szeretnék hintaágyazni…
Zoé: „De ez a mi hintaágyunk! (kedves kioktató hangon): Majd menj el nyáron, és vegyél magadnak.”

Este a teknősbékáját a komódra tette, de reggel már fenn a polcon volt. Nézi, kérdezi hogy került oda. A testvérem mondta, hogy biztos felmászott. Közben bejött az apja is a szobába, Zoé ránéz:
„Te másztattad fel a teknőst?”

Az anyjával beszélgettek arról, hogy majd esni fog a hó, meg lesz jég. Zoé mondta, hogy majd szánkózunk, meg korcsolyázunk. A tesóm válaszolt neki, hogy "korcsolyázni csak te fogsz apával, mert én nem tudok." Erre Zoé megsimogatta a fejét és együttérző hangon mondta: „Nem baj édesem, majd megtanulsz.”

Odaadta az anyjának a kedvenc játékát, a Pinokkióját és azt mondta: „tessék anya, játssz!”

„Még ott van a pocimban a kisbaba…de nem kisbaba, hanem kiscsibe, de nem az a fehér, amelyiken a tojáshéj van, mert az már kijött.”

„…majd Malacka, ráteszem neked a mobil bilit a WC-re, akkor kakilhatsz..de inkább ne is kakiljál a drága popiddal, csak pisiljél, mert nagyon szőrös vagy.”

Kakaót véletlenül kiszórta reggel, mire közli: „Na, ezt jól megcsináltad, ezt a hülyeséget...”

Fürcsinél az apja valamit mondott neki, hogy mit ne csináljon, mire Zoé: „édes, te ezzel ne foglalkozzál!”

Zoé azt akarta, hogy az apja emelgesse, és mondta: „Úgy, hogy föllingjünk meg lelingjünk!"

Csütörtökön a nagymamával sétáltak az erdőben, és egy tisztásról felhívtak engem telefonon. Kérdeztem tőle, hogy most hol van?
Zoé: itt.
Én: de hol az az itt?
Zoé: Hát ITT!
Én: De én még most sem tudom hol vagy...
Zoé: Hát itt, ezen a nagy tájon...

Káposztás lencseleves

Vagy lencsés káposztaleves. Kinek hogy tetszik. Igazából szárazon a lencse kevesebb volt, mint a káposzta, de áztatva a lencse lett kicsit nehezebb. Az ötletadó Belly káposztás bablevese volt, de én most a lencsét házasítottam össze a káposztával.
A káposzta jól  passzol a lencséhez, nagyon finom leveske sikeredett belőle. Mondjuk a leveske kifejezés nem is állja meg a helyét, mert ez egy tartalmas, nehéz leves ami után az ember csak sóhajt egyet, és lefekszik 1-2 órára, hogy kipihenje az evés fáradalmait. Férj azt mondta, hogy ilyet máskor is kell csinálnom. Nem tudom mit mond majd három nap múlva, mert legalább addig fogjuk enni, olyan sok lett.:)

Hozzávalók:
30 dkg lencse
50 dkg savanyú káposzta
10 dkg füstölt szalonna
fél pár füstölt kolbász (vagy füstölt sonka, vagy lapocka, vagy ami tetszik)
2 fej hagyma
3 gerezd zúzott fokhagyma
1 evőkanál pirospaprika
3 evőkanál liszt
1 evőkanál mustár
2,5 dl tejföl
3 babérlevél
1 kiskanál őrölt bors
só

A szalonnát felkockáztam és zsírjára sütöttem. Rádobtam az apróra vágott hagymát és üvegesre pirítottam. Hozzáadtam a fokhagymát, elkevertem benne a pirospaprikát. Felöntöttem kevés vízzel, és a lisztet is elkevertem benne. Ízesítettem mustárral, sóval, borssal. Beleöntöttem a lencsét és a kétszer átmosott káposztát. Felöntöttem vízzel, beletettem a babérlevelet is. Fedő alatt puhára főztem. A levesből kiszedtem egy keveset és kikevertem vele a tejfölt, majd visszaöntöttem az egészet.
Nagyon finom lepénykenyeret ettünk mellé.

Mézes-paradicsomos húsos sertéscsont

Valamelyik nap férj elment piacra, hogy csirkefarhátat vegyen a kutyáknak, de nem kapott. Hazatért 4 kg sertéscsonttal, hogy ezt hozta helyette, nézzem mennyi hús van rajta, hogy fogják a kutyák ezt szeretni! Én meg csak bámultam rá nagy szemekkel: ezt a finomságot elpazarolni a kutyákra?
Szeretem én a kutyákat, na de azért ez túlzás! Kapjanak tápot, mi meg megesszük azt a csontocskát! Férj: ja, jóóó...
Egy részéből levest terveztem, a másik részét gondoltam bepácolom, finom omlósra sütöm és majd jól leszopogatjuk a csontokról a finom husikát. Ilyen célra még sose használtam sertéscsontot, de tényleg sajnáltam a kutyáktól, és a végeredmény engem igazolt.
Bár a képen úgy néz ki, mintha megégett volna, ez ne tévesszen meg senkit. A rossz fényviszonyok miatt tűnik feketének a finoman sötétbarnára karamellizálódott méz.
Férj szerint ennek az ételnek az "Alpok finom gyöngye" nevet kellett volna adnom. Honnan jött ez neki, nem tudom, ahogyan azt sem tudtam, hogy ilyen költői lélek lakozik benne...:)
A pácot természetesen "rendes" húshoz is fel lehet használni, legközelebb én oldalast fogok így készíteni.


Hozzávalók:
Kb. 1,5 kg húsos sertéscsont
180 g sűrített paradicsom
1 nagy fej hagyma egészen apróra vágva
3-4 gerezd zúzott fokhagyma
2 evőkanál olívaolaj
3 evőkanál vörösborecet
2 evőkanál méz
50 ml Worcester szósz
1/2 kiskanál bazsalikom
1/2 kiskanál kakukkfű
1/2 kiskanál bors
só

A pác hozzávalóit egy kis lábasban kikevertem és felforraltam. Miután kihűlt bekentem vele az húsos csontdarabokat és egy tepsibe helyeztem. Alufóliával letakartam és 200 fokra előmelegített sütőbe toltam. Amikor a hús megpuhult, levettem a fóliát és pirosra sütöttem.

Bab Á la Quartier Latin (csiperkésítve)

Úgy döntöttem, ma babot főzök. A bab nemcsak olcsó étel, de rendkívül egészséges is. Azt mondják az orvosok, hogy hetente legalább egyszer enni kéne. A férj is nagyon szereti. Főleg a bablevest, de unalmas lenne mindig azt főzni, úgyhogy babos ötletért most megint Pol Martinhoz fordultam.
Most először csalódtam Pol Martin receptben. Már elkezdett puhulgatni a bab, amikor megkóstoltam, és nagyon jellegtelennek tűnt az étel. Olyan semmilyen volt. Jól lehetett érezni a fűszereket is, de mégis hiányérzete maradt az embernek utána. Gondoltam egyet, gyorsan pucoltam egy kis sárgarépát és beletettem. Ez már segített rajta, de még mindig nem volt az igazi. Nosza beleöntöttem egy kis vörösborecetet. Határozottan javult. Aztán nem bírtam ezzel a magyar véremmel és felkarikáztam egy kis darab füstölt kolbászt is. Na ez feltette az i-re a pontot és így már igazán finom étel született. Fokhagymás kacsazsírban pirított kovászos kenyeret ettünk mellé. Még én is jót falatoztam belőle, pedig nekem kicsit csípős volt.

Hozzávalók:
500 g fehér bab
5 dkg vaj
2 nagyobb fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
1 szál angol zeller
fél kiskanál feketebors
1 kiskanál cayenne bors
1 kiskanál bazsalikom
1 kiskanál taco fűszerkeverék
fél kiskanál kakukkfű
1 kiskanál pirospaprika*
3 sárgarépa*
3 evőkanál vörösborecet*
kis darab füstölt kolbász*
só

A babot előző este beáztattam. Ma leszűrtem, és félretettem.
Egy teflon lábasban felforrósítottam a vajat, és kicsit megfonnyasztottam rajta a felaprított hagymát.
Hozzáadtam a zúzott fokhagymát és az apróra vágott zellert. 1-2 percig még pirítottam, majd hozzáadtam a babot is. Megszórtam a fűszerekkel, sóztam és felöntöttem annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Fedő alatt főztem közepes lángon. (Ha szükséges, öntsünk utána vizet.) Amikor a bab már majdnem megpuhult, hozzáadtam a felkockázott répát és a balzsamecetet. Amikor a bab és a répa is megpuhult, hozzáadtam a kolbászt, és még 2-3 percig főztem. Nem maradt sok leve, de annál egy picit szaftosabb, mint amilyennek a képen tűnik.

A *-gal jelölt hozzávalók nem szerepeltek az eredeti receptben.

Lángos helyett...

Ez nem recept, csak egy ötlet. Gondoltam, megosztom veletek az utóbbi idők egyik legfinomabb reggelijét. Már napok óta ezt eszem és képtelen vagyok megunni.
Igazi lángos fíling, csak sokkal hamarabb elkészül és nincs szükség hozzá sok zsiradékra. Olajjal is lehetne készíteni, de őszintén szólva úgy nem az igazi. Legjobban kacsazsírral szeretem, de kókuszzsírral is nagyon finom. Házi tejfölt teszek rá, mert az klasszisokkal finomabb, mint a bolti. A bajor rozskenyér nagyon jól illik hozzá.
Ahogy általában a legfinomabb ételek, ez sem egy diétás darab, ezért egy kis szeletnél meg is szoktam állni. Már amikor sikerül...


Palacsintasütőben 1-2 teáskanál zsírt hevítek és megpirítom  rajta a kenyérszeletek mindkét oldalát.
Megkenem tejföllel és megszórom sajttal. A tetejére egy vékony szelet angolszalonnát sütök.
Érdemes kipróbálni, mert egyszerű és nagyon-nagyon finom!

Pezsgővel sült csirke zöldségágyon

Szilveszterkor megmaradt pezsgő hasznosítására. Már akinél maradt.
Az elképzelés egy picit más volt mint a végső forma, de miután kiengedett a fagyasztóból elővett tanyasi csirke, akkor szembesültem vele, hogy a hentes fiúk teljesen átvágták hosszában a csirke hasát, gondolom azért, hogy könnyebben kibelezhessék. Megbocsátottam nekik, mert igazán rendes fiúk, mindig gyönyörű a hús náluk, és viszonylag olcsó is. Viszont így nem tudtam megtölteni a csirke hasát. Persze össze is varrhattam volna, de nem volt kedvem hozzá. Miután elkészült nem bánkódtam, mert a zöldségek  fantasztikus ízt adtak át a húsnak, csak látványnak kicsit furcsa volt, ahogy ráterült a tányérra.

Apropó. Meg tudná nekem mondani valaki, hogy a hentesek miért hagyják benne minden alkalommal a bontott csirkében a tüdőt és a vesét?  Mondhatnánk, hogy a súlyát növeli, de a tüdő és a pinduri vesék max. néhány grammot nyomhatnak, szóval ez igazán nem számíthat. Multiknál nem tudom hogy van, ott nem vásárolok húst, de a piacon mindig ezt tapasztalom.
Na de a kis kitérő után jöjjön a recept.

Hozzávalók:

1 egész csirke (talán másfél kiló lehetett)
3 dl pezsgő
kevés olívalolaj
fél citrom leve
kb. 80 dkg krumpli
1 nagyobb savanykás alma
2-3 sárgarépa
1 nagyobb fej lilahagyma
1 fej fokhagyma
majoranna, kakukkfű, színes bors
gyros fűszersó
só



A zöldségeket és az almát felkockáztam, a fokagymát gerezdekre szedtem de nem pucoltam meg. Egy tepsit kikentem olívaolajjal. A zöldségeket megszórtam sóval, borssal, majorannával, kakukkfűvel és kevés gyros fűszersóval. Egyenletesen szétterítettem a tepsiben.
A csirkét megmostam és szárazra töröltem. A pezsgőbe kevertem a citromlét és egy evőkanálnyi olívaolajat, ezzel kentem át alaposan a csirke mindkét oldalát. Ezután sóztam, megszórtam színes borssal és majorannával, majd ráfektettem a zöldségekre. 180 fokra előmelegített sütőbe toltam.
Fél óránként kivettem a tepsit, a zöldségeket kicsit átforgattam, újra átkentem a csirkét a pezsgővel és megfordítottam. Két órán keresztül sült.
A fokhagymagerezdek ilyenkor már kis nyomásra kicsusszanak a héjukból (már amelyiken még egyáltalán rajtamaradt) és finom puhára sültek.

Isiász IV./c

Először is mégegyszer köszönöm a jókívánságokat, és mindenkinek nagyon-nagyon boldog 2012-öt kívánok!!

Másodszor közlöm a jó hírt, teljesen jól vagyok! 5 nap szenvedés után teljesen helyrejöttem. Az előző három isiász mindegyike másfél-két hétig tartott, úgyhogy ez számomra egy kisebbfajta csoda.
Akarjátok tudni a receptet? Elmondom.

Végy egy örökmozgó, ellenmondást nem tűrő három évest. Menj el vele és a szüleivel három napra "pihenni" lehetőleg egy olyan házba, ahol három szint van.
Miután kiválasztottad az egyetlen hálószobát, amihez "csak" 5 darab lépcső vezet, férj segítségével felvonszolod magadat és bezuhansz az ágyba. Hamarosan megjelenik az unokahúg, és elkezd rajtad ugrálni kaján vigyorral az arcán. Később azt kéri, (kéri?? követeli!) hogy menj le vele a nappaliba. Elvonszolod magadat az ajtóig. Amikor meglátod az 5 lépcsőfokot, megtörlöd gyöngyöző homlokodat.
Az unokahúg nem engedi, hogy megfogd a lépcső két oldalán levő korlátot, (ami picit megkönnyítené a közlekedésedet) mert az egyik kezeddel az ő kezét kell fognod, hiszen ő "segít neked". Mire elérsz a nappaliban a kanapéig, ordítasz a fájdalomtól. A rajtad való ugrálást a továbbiakban is összeszorított foggal tűröd.
Napközben egyik helyről a másikra vonszolod magadat derékszögbe görnyedve, közben az unokahúg néhányszor megkérdi: te miért így mész? Közlöd, hogy azért jársz így, mert még mindig nagyon fáj a derekad, és emiatt nem tudsz kiegyenesedni. Komoly arccal közli, hogy neki is fáj, és elkezd görnyedten járni. Ezen  a ponton már nem tudod, hogy sírjál, vagy nevessél.

Aznap éjjel  nem alszol. Pocsék az ágy, és jobban fáj, mint valaha. Már nem csak a derekad, hanem a térdeid is, sőt igazából lapockától lefelé mindened egy izzó fájdalom. Reggel már nem vágysz másra, csak egy kiadós alvásra fájdalom nélkül. Az utolsó amire gondolnál az, hogy felkeljél. De akkor megjelenik az unokahúg és rádmászik. Kicsit ugrál rajtad, majd közli, hogy gyere le reggelizni. Elgyötörten nyögöd, hogy nem tudsz, de közben már pontosan tudod mi lesz a válasz: "majd én segítek neked!"- és már nyújtja is a kicsi kezét. Ismét nem tudsz kapaszkodni, mert a gyerek segít, szóval ordítasz, mire a lépcső aljára érsz, miközben ő együttérzően néz rád az óriási szemeivel, és rendületlenül vonszol tovább. Lerogysz a nappaliban a heverőre, s közben huszadszorra magyarázod el neki, miért is fekszel állandóan.

Újabb nap telik el azzal, hogy ide-oda vonszolod magadat a fájdalomtól eltorzult arccal.
Este az unokahúg zsarolásba kezd. Csak akkor hajlandó lefeküdni, ha te is felmész vele az emeletre. Ez kb. 20 lépcsőfokot jelent. Természetesen elképzelhetetlen. Megvalósíthatatlan. Ezt megpróbálod neki is elmagyarázni, dehát még kicsi, nem érti, tehát hajthatatlan.
Elhangzik a már jól ismert mondat: "majd én segítek neked". Nemet mondasz. "De én segítek neked!" Ezt játsszátok 10 percen keresztül, mire végül beadod a derekadat. Azt a görnyedtet.
Még azt sem tudod, hogyan fogsz eljutni a hatalmas nappalin át a lépcsőig, nemhogy azon fel. Ráadásul csigalépcső. Korlát nélkül. A lépcső alján elbizonytalanodsz. Unokahúg bíztat: fogom a kezed, segítek! Remek. Így még négykézláb sem tudsz menni, pedig talán úgy könnyebb lenne.
A gyerek tovább magyaráz: először az egyik lábad emeld fel, utána a másikat. Sírva röhögsz. A lépcsőn ezerszer megfogadod, hogy soha többet! Ha isiászod van, soha többet nem mész sehova. Legfőképpen nem az unokahúgoddal. Felérsz, és a legközelebbi szobában levő ágyra lerogysz. Az unokahúg melléd fekszik, és kedvesen a két kezébe fogja az arcodat. Ekkor mindent megbocsátasz neki. Amíg a szülők elviszik fürödni, csendben kivonszolod magadat a szobából. Rettegsz, mi lesz lefelé a lépcsőn, amikor döbbenten veszed észre, hogy jobban mozogsz. Még mindig fáj, még mindig nem tudsz kiegyenesedni, de valahogy mégis jobb. Másnap reggel már egészen jól mozogsz. Bár a derekadban még ott az éles fájdalom, mintha kést forgatnának benne, de legalább már ki tudsz egyenesedni. Végre tudsz ülve reggelizni. Unokahúg boldogan kérdezi: már nem fáj? Te boldogan válaszolsz: még fáj, de már sokkal jobb. Hazafelé a kocsiban már nem kell feküdnöd, végig tudod ülni az utat. Hazaérve elköszönsz a család többi tagjától, akik mennek tovább. Unokahúg nem akarja elengedni a kezedet. Csak úgy tudsz elbúcsúzni tőle, hogy megígéred, nemsokára találkozunk! Otthon kipakolsz, és közben azt veszed észre, hogy már egyáltalán nem fáj.
Köszi Zoé! :))

Holnap már gasztrobejegyzés jön...

Isiász IV./b

Mégis utazok ma a családdal Balatonra! Valahogy befekszem az egyik kocsi hátsó ülésére. Igaz én nem leszek valami izgalmas társaság a következő napokban mivel csak feküdni fogok, de inkább velük fekszem, mint nélkülük...:)) Három nap a családdal, nagyon jó lesz!

3 éves unokahúgom tegnap felhívott:

Zoé: Sziamia! Nem vagy jól?
én: sajnos nem
Zoé: miért nem?
én: fáj a derekem
Zoé: tudsz ülni?
én: sajnos nem
Zoé: hát akkor mit tudsz?
én: csak feküdni
Zoé: akkor elmegyek hozzád és felébresztelek, hogy mostmár keljél fel!!!



És ha már Zoé, akkor itt van még néhány aranyosság:

Kecsesen felemelte a kezét, mint egy balerina, majd közölte:

"Aki így tartja a kezét, az a balerina…aki bambul, az a bambulina"

Wc-n ülve:
"Ne legyen ilyen büdi pisiszag, hessentsük el"

Egyik nap amikor náluk voltam, délután nem akart aludni. Úgy próbáltam rá hatni, hogy azt mondtam:
"anya mérges lesz ha hazajön, és megtudja, hogy nem aludtál!"
Mire ő halkan suttogva:
"reméljük nem jön haza..." :))

Isiász IV.

Bár fél éven belül negyedszerre látogatott meg, mégsem mondhatom azt, hogy a barátom. Sőt, kifejezetten az ellenségem, amit gyűlölök. Most különösen bosszússá tett, mivel pont ebben az időszakban erőltette rám magát.

Karácsony másnapján a nagy családdal együtt élveztük egymás társaságát. A kicsi lánynak volt néhány lufija, amivel mi felnőttek elkezdtünk játszani. Pillanatok alatt átlényegültünk és gyerek módjára szórakoztunk egyetlen lufival, legalább egy órán keresztül. Nekem is volt néhány gyönyörű passzom, szóval volt móka és kacagás. Másnap reggel az egész jobb oldalam húzódott, görcsölt az izom. Délutánra már rendesen behúzott a görcs, és már nem tudtam kiegyenesedni. Tegnap még sokkal rosszabb lett. Megjelent a tipikus isiászos fájdalom is. Megint ágyba kényszerültem. Holnap indultunk volna a családdal vidékre szilveszterezni, és én be sem tudok ülni a kocsiba. Csalódott vagyok és bosszús.

Mostmár tudom, hogy:
a:) nem szabad a tesómék medencéjében virgonckodni, tornázgatni, (főleg nem kétszer egymás után)
b.) nem szabad 23 kg-ot egyedül hazacipelni a piacról,
c.) nem szabad lufival játszani.
Nem akarom tovább bővíteni a "nem szabad" kategóriát. Azt hiszem itt az ideje elmenni valami jó dokihoz  és egy kicsit kezeltetni magamat, mert nem normális, hogy az elmúlt fél év alatt kb. 2 hónapot feküdtem.
Na de hogy valami jó hírt is közöljek:
Meséltem már a tulajdonképpeni második isiászom alkalmával született bejegyzésben, hogy a testvéreméknek ugyebár van medencéjük, de nincs Mercédeszük, és nincs pónijuk. No. Mercédesz még mindig nincs, de már van pónija a gyereknek! Jó-jó, nem igazi, viszont van szárnya és beszél is. (Szeretlek. Adsz egy jóéjtpuszit? Ölelj meg. stb.) Ez már majdnem olyan, mintha igazi lenne, nem? :))

Erről jut eszembe. Újra ismétlik a BBC prime-on a Keeping Up Appearances című örökbecsű sorozatot, ahonnan származik a medence, mercédesz és póni trió emlegetése. Aki teheti, és jót akar neveti, az nézze. (feliratozva van)

Ahogy látszik, nálam hiányoznak a karácsonyi bejegyzések. Ennek az az oka, hogy én most egyáltalán nem főztem. Szenteste hagyományt törtünk, és barátoknál voltunk vendégségben. Karácsony első és második napján a családdal voltunk és az öcsém (Winebeershoot) főzött mindent. Remélem néhány dolog majd felkerül a blogra, mert igazán remek ételeket ettünk.

Azt hiszem indítok egy mozgalmat "STI" névvel.... ("Soha Többé Isiászt!")