Keresés ebben a blogban

2011. március 27., vasárnap

Csirkeszárny fűszeres-citromos pácban








A csirkeszárny a férjem kedvence, és ő a csípős fűszerezéseket részesíti előnyben. Ma viszont szerettem volna megtörni a csípős csirkeszárny tradícióját, így teljesen más pácot készítettem a szárnyaknak, mint amit megszoktunk. Nem bántuk meg, mert különlegesen finom lett, és a férjemnek eszébe sem jutott reklamálni a chili hiányát.
Ez a páclé felhasználható csirkemell, comb, vagy akár egész csirke pácolásához is. Az általam megadott pácmennyiség 60 dkg csirkeszárnyhoz készült.

A páclé hozzávalói:
1 liter víz
fél citrom leve és reszelt héja
1 evőkanál só
1 evőkanál xylitol (vagy méz)
fél evőkanál majoranna
1 teáskanál citrombors
1 teáskanál koriander
2 teáskanál egész feketebors
1 teáskanál kakukkfű
1 kávéskanál őrölt babér (vagy két-három babérlevél)
5 gerezd fokhagyma

Minden hozzávalót egy fazékba tettem, és felforraltam. Ahogy felforrt a víz, lehúztam a tűzről. Amikor egy kicsit már kihűlt, a csirkeszárnyakra öntöttem a páclevet, és lefedve a hűtőbe tettem úgy 8 órára.
A sütőt előmelegítettem, kb. 200-220 fokra. (pontosan azért nem tudom megmondani, mert olyan lelkesen törölgetem állandóan a tűzhelyemet zsíroldóval, hogy minden szám lekopott már róla.:)
A csirkeszárnyakat kivettem a pácléből, lecsöpögtettem, picit megsóztam, tepsibe fektettem, és meglocsoltam kevés repceolajjal. Kb. 45 percig alufólia alatt sütöttem amíg megpuhult, majd fólia nélkül pirosra sütöttem. Salátával tálaltam.

4 megjegyzés:

  1. Eltettem a pácreceptet.Bár inkább én szeretem a szárnyat és úgy általában a csirkét.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól hangzik a recepted és nagyon jól néz ki. Imádjuk a csirkeszárnyat, kéthetente sorra kerül. Sokszor már azt sem tudom, hogyan újítsak. Végül mindig sikerül. A pácod nagyon újszerű, elmentettem! :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm! Mi is nagyon szeretjük. Ez a pác nálunk is annyira ütött, hogy jövő héten megismételjük.:)

    VálaszTörlés
  4. Van Neked valami nálam...kérlek, nézz be! :)

    VálaszTörlés