Vajon a kutyák gondolkodnak?

Áll egy szakadt pad a szakadt műhely előtt, amit öt éve (mióta 3 hónaposan hozzánk került ez a gyönyörű, nemes, intelligens argentin dog hölgyemény), csak a "Gigi padjának" nevezünk. Ugyanis ez a törzshelye, a napozóágya, megfigyelőállomása, a pihenőszobája, egyszóval a kedvenc helye.
Öt éves tradíció az is, hogy legyen bár tél vagy nyár, eső vagy hóvihar, amikor a férjem hazajön a munkából leül a padra, a kutya felugrik mellé, és elterül az ölében. Ezek az ő meghitt perceik, ebben a szertartásban én sem szoktam megzavarni őket.

8 hónappal ezelőtt becsattogott az életünkben egy bullterrier-jack russel terrier keverék kislány, akire még véletlenül sem lehet rásütni a hölgy jelzőt.

Legtöbbször "mocskos terroristaként" utalunk rá, de néha a férjem egyszerűen csak "minden gonoszsággal teljes, megátalkodott némbernek" nevezi. Ugyanis méretei ellenére rendkívül erőszakos, sokáig szó szerint terrorban tartotta Gigit, aki kerülve a konfliktust, legtöbbször engedett neki. Nem értettük miért tűri, hogy ez a harcias csöppség elzavarja a közelünkből, hörögve rátámadjon amikor megkapják a vacsorájukat, vagy egyszerűen csak véresre harapdálja a vádliját. Féltünk, hogy boldogtalan lesz, hogy a kis vakarcs megkeseríti az életét, ezért felmerült az a lehetőség is, hogy elajándékozzuk a picurt annak ellenére, hogy nagyon megkedveltük.

Idővel aztán rájöttünk, hogy Gigi úgy van a Lütyővel, mint anya a neveletlen gyerekével: mindent ráhagy, csupa szeretetből. Mert ez a mamlasznak tűnő lakli anyatigrissé válik még most is, ha az ő kis terroristáját fenyegeti valami külső veszély. Megtisztogatja a szemét ha begyullad, a Dunaparton döglött halat keres neki, hogy megetesse, vagy éppen három hatalmas kan kutyát kényszerít megalázkodásra, ha úgy gondolja, bántani akarják az ő szeme fényét.
Bár nagyon nem szereti az erőszakot, mostanában többször előfordul, (amikor már nagyon tele van a hócipője) hogy alaposan elveri az időközben hajadonná serdült szemtelenkedőt, és ilyenkor egy ideig nem kérdés ki a főnök. Legtöbbször viszont ennél intelligensebb megoldáshoz folyamodik érdekei érvényesítéséhez, mint ahogy az néhány nappal ezelőtt is történt.

Mint említettem, Giginél hagyomány esténként a gazdihoz való bújás a padon, bár Lütyő érkezése ezt is felborította. Amíg még pici volt és nem tudott felugrani a padra, nem volt semmi gond. Néhány hónap múlva viszont a magasság már nem jelentett akadályt a kis rugólábúnak, így a gazdin is osztozni kellett. A képlet mostanában úgy néz ki, hogy gazdi ölében a Gigi, Gigi hátán a Lütyő. Bár ez így nem túl meghitt, főleg mivel Lütyő a természeténél fogva képtelen nyugton maradni, valahogy mégis működik.
Na de történt egyik nap, hogy Gigi kissé elbambult, így amikor a férjem leült a padra, Lütyő már ott is termett az ölében, kiszorítva így a nagyot a fő helyről.
Pillanatnyi tanácstalanság után okos kutyánk fejében megszületett a Terv. Elrohant, és felkutatta azt a szakadt focilabdát, amelyet a férjem néhány hete talált, és ami már oly sok boldog percet okozott a két ebnek, és amihez különösen Lütyő ragaszkodott szenvedélyesen.
A kis törpe nem nézhette tétlenül, hogy a kedvenc labdája illetéktelen kezekbe (akarom mondani szájba) került, így ahogy meglátta, azonnal leugrott a férjem öléből, és kikapta a labdát a Gigi szájából. Diadalmas képpel elrohant vele, míg Gigi sztoikus nyugalommal felugrott a padra, és látva, hogy terve tökéletesen működött, elégedetten nyúlt el a gazdája ölében. Boldogan sóhajtott egyet, miközben némi megvetéssel nézte fogadott lányát, aki "egy tál lencséért eladva az örökségét",  fel s alá rohangált a labdával a szájában. Talán még gúnyosan el is mosolyodott egy picit...


Dunaparti séta: