2012. március 29., csütörtök

Epres tart









Nemsokára itt az eperszezon, és nekem tavalyról még lapult a mélyhűtőmben fél kg eper, ami elkészítésért kiáltott.
Nagyon szeretjük a különböző gyümölcsökkel készült tart-okat, mert kevés cukor kell hozzá és rengeteg gyümölcs, így majdnem egészséges is. :)

Hozzávalók:
175 gr liszt
115 gr hideg vaj 1 evőkanál gyümölcscukor (vagy kristálycukor)
fél teáskanál só
30 ml jéghideg víz

50 dkg eper
2 evőkanál cukor
fél citrom leve
2 teáskanál zselatin

1 evőkanál zsemlemorzsa

1 evőkanál olvasztott vaj
nagyobb csipet cukor

Első lépésben a vizet betettem a fagyasztóba egy kis időre, hogy jól lehűljön.
A lisztet összekevertem a cukorral és a sóval. A vajat kisebb darabokra vágtam, elmorzsoltam a liszttel, a vizet hozzáöntöttem, és gyorsan meggyúrtam a tésztát.
Fontos, hogy gyorsan dolgozzunk, az egész ne tartson 1 percnél tovább. Még jobb, ha robotgéppel keverjük össze a tésztát, mert akkor nem melegszik meg a kezünktől. A tésztát folpackba csomagoltam és 1 órára a hűtőbe tettem.

A még fagyos epret egy kis lábosba tettem, ráfacsartam a citrom levét, hozzáadtam a cukrot. Amikor felforrt, lehúztam a tűzről. Elég sok levet engedett, ezért a levének kb. a felét leöntöttem róla, és az eperhez kevertem a zselatint úgy, hogy az eperszemek ne törjenek össze. Nem muszáj zselatint tenni hozzá, de akkor le kell róla szűrni az összes levet, hogy ne ázzon el a tészta.
(Ha friss eperből csinálom, akkor nem főzöm fel, hanem az eperszemeket pakolom a tésztára, megszórom a cukorral, és ráfacsarok egy kis citromlevet.)
A pihentetés után a tésztát lisztezett deszkán kinyújtottam kb 26 cm átmérőjű kör alakra. Elővettem egy 22 cm-es tortaforma alját, és ráfektettem a tésztát úgy, hogy minden oldalon ugyanannyi tészta lógjon le. A tészta 22 cm átmérőjű közepét megszórtam egy evőkanál zsemlemorzsával, és ráhalmoztam az epret. A tészta 4 cm-es szélét ráhajtottam az eperre. Megkentem az olvasztott vajjal és megszórtam kevés cukorral.
A tésztát a tortaforma aljával együtt átemeltem egy tepsire, és 200 fokra előmelegített sütőben ropogósra sütöttem. (20-25 perc). Lehet mellétenni tejszínhabot vagy egy gombóc vanília fagylaltot, de magában is tökéletes.






2012. március 26., hétfő

Szedres-tejszínes-csokis





A receptet Mohánál láttam meg, aki pedig Piszkénél lelte. Már többször megcsináltam, mert eszméletlenül finom ez a tészta, az idők során csak egy egész picit változtattam rajta. Az eredeti recept nekem túl kakaós volt, elégnek találtam a fele mennyiséget is. Ráadásul egy pici narancslikőrt is csempésztem a tésztába, amitől még finomabb lett. Akárhogyis, ez a süteménytészta egyszerűen zseniális. Puha, szaftos, szétomlik az ember szájában. Sajnos a tortát egészben nem tudtam lefényképezni, mert a férjem nem bírt magával, és amíg az ebédet melegítettem, nekiesett a tortának. A nem "szakszerű" vágás következtében a csoki a torta tetején végigrepedt, így fotózásra alkalmatlan lett.
(Bár nem is látszik jól  a képen, a szedres réteg is ott van és nagyon finom...:))

Tészta:
20 dkg liszt
5 dkg kakaó
2 teáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál sütőpor
30 dkg cukor (nyírfacukor)
1 dl olaj
20 dkg tejföl (vagy joghurt)
2 nagyobb tojás
1 teáskanál vaníliaesszencia
1 dl kávé
2 evőkanál narancslikőr (Cointreau)
csipet só

Szedres réteg:
30 dkg szeder
1 dl pezsgő (vagy víz)
1 citrom leve
2 ek cukor
1 csomag expressz tortazselé

Tejszínes krém:
500 ml tejszín
300 g tejföl
10 dkg porcukor
2 citrom reszelt héja
2 teáskanál vaníliaesszencia
2 csomag zselatin fix

200 g tejcsokoládé

A tojást habosra kevertem a cukorral, hozzáadtam a tejfölt, az olajat, a kávét és vaníliaesszenciát. Összekevertem a száraz összetevőket, hozzászitáltam a nedves részhez és elkevertem.
26 cm-es tortaforma alját sütőpapírral béleltem, beleöntöttem a masszát, és 180 fokra előmelegített sütőben megsütöttem. A pontos időt nem néztem, de addig sütöttem, amíg a beleszúrt tűre már nem ragadt rá a tészta. (Az biztos, hogy több volt, mint fél óra)

A szedret egy kisebb lábosba tettem, elkevertem a cukorral,  ráöntöttem a pezsgőt és a citromlét.
Felforraltam, lehúztam a tűzről és elkevertem benne a tortazselét, majd ráöntöttem a tortalpra.

A tejszínt habverővel alacsony fokozaton félig felvertem. Hozzáadtam cukrot és a zselatin fixet, és tovább vertem, amíg megfelelő állagú lett. Óvatosan hozzákevertem a tejfölt a vanília esszenciát és a citromhéjat. Rásimítottam a habot a szedres zselére, és befedtem  a másik tortalappal.

A csokit vízgőz felett felolvasztottam, és rásimítottam a piskóta tetejére. Hűtőbe tettem egy éjszakára.

2012. március 24., szombat

Chili con Carne






Chilis babot sokszor főzök a férjemnek mert nagyon szereti. Mindig hasonlóképpen csinálom, de ma egy picit változtattam és kicsit autenikusabbá tettem ezt az ételt. Fahéjat egyébként sokszor használok húsokhoz, mert fantasztikus íze lesz tőle, viszont a kakaó/csokoládé használatát eddig csak tervezgettem, de még sose próbáltam. Egészen máig. A férjemnek nagyon ízlett, de nem tudta megállapítani, mi az a különleges fűszer, amitől a szokásosnál is finomabb lett az étel. A titok a fahéj és kakaó kombinációjában rejlik...


Hozzávalók: 
30 dkg darált marha
10 dkg kolozsvári szalonna
1 nagy fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
500 ml kockázott konzervparadicsom
2 vörösbab konzerv
1 kukorica konzerv
1 ek oregánó
1 púpozott tk kakaó
nagy csipet fahéj
1 kk római kömény
fél tk cayenne bors
tört v. őrölt chili ízlés szerint
só, bors
pici olaj


A felkockázott szalonnát pici olajon megpirítottam, rádobtam a hagymát és pár percig dinszteltem. Hozzáadtam a darált marhát, a zúzott fokhagymát, és a húst fehéredésig pirítottam.
Felöntöttem a paradicsommal, fűszereztem, és időnként megkevergetve fedő alatt puhára főztem.
Amikor a hús megpuhult, beletettem a lecsepegtetett babot és kukoricát, és kicsit összerottyantottam.




2012. március 22., csütörtök

Cappuccino pillecukor







Örök hála  Wise Ladynak, aki először osztotta meg a nagyérdeművel a marshmallow receptjét. Azóta sokan sokféleképpen készítettük el ezt a finomságot. Én készítettem már például gyümölcscukorral és nyírfacukorral is. (A gyümölcscukros változat tökéletesen működött, a nyírfacukros nem igazán.)
Most éppen "kávéőrület" van nálam, amit nem is tudom mi váltott ki. 30 éves koromig nem ittam meg a kávét, aztán már hetente 2-3 kávé lecsúszott, természetesen ipari mennyiségű tejszínhabbal. Az utóbbi hónapokban meg állandóan kávét innék. Erősen uralkodok magamon, így megállok napi kettőnél, de lassan a süteményekbe is csak kávét álmodok. Ez a kávémánia "szülte" most ezt a pillecukrot is. Kellemes kávéíz, cappuccino-s életérzés.:)
(Ígérem, most egy darabig nem jön semmi kávés. Ha mégis, akkor bocs.:)

Hozzávalók:
50 ml presszókávé
150 g cukor
1 evőkanál méz
8 g porzselatin (a Horváth Rozis éppen jó:)
3 evőkanál víz

1 evőkanál porcukor
1 evőkanál kukorica keményítő

50 g olvasztott tejcsoki a bevonáshoz

Egy kis négyszögletű műanyag edényt kibéleltem sütőpapírral, (az alját és az oldalát is), és vékonyan kikentem olajjal.
A zselatint egy keverőtálba tettem, és elkevertem a 3 evőkanál vízzel.
A cukrot a mézet és a kávét egy kis lábosba tettem, és közepes lángon felforraltam. Miután felforrt, levettem a hőmérsékletet a legkisebb fokozatra, és így főztem még kb. 3 percig.
Habverővel a legkisebb fokozaton verve fokozatosan a zselatinos keverékhez csorgattam. Kis fokozaton vertem tovább addig, amíg el nem kezdett besűrűsödni. Ekkor a legnagyobb fokozatra kapcsoltam, és addig vertem tovább, amíg a massza el nem kezdett felmászni  a habverőre.
A kész masszát az edénybe öntöttem, és lefedve egy éjszakára hűtőbe tettem.
A megdermedt masszáról lehúztam a sütőpapírt, és egy éles késsel kockára vágtam. A porcukrot összekevertem a keményítővel és ebbe forgattam a pillecukrokat.
Vízgőz felett csokit olvasztottam, egyesével belemártottam a kockákat, és hűtőbe tettem, míg a csoki megszilárdult rajta.



2012. március 21., szerda

Kardamomos csokimousse mokkahabbal







A múltkori narancsos-vaníliás krém után maradt néhány tojásfehérjém, amit gyorsan el akartam használni, mert most semmi nem fér be a mélyhűtőbe. Végül a tegnapi macaron világnap alkalmából csokimousse-t csináltam pici kardamommal megbolondítva.:) Mostanában nagyon kávés lettem, így kávéhabot gondoltam hozzá. A gondolatot tett követte, így készült ez a finom, ámde egyszerűen elkészíthető desszert.
A mousse készülhet csak tojásfehérjéből, de van aki tojássárgát is tesz hozzá. Kerülhet bele tejszín vagy akár alkohol is. Számtalan módon lehet variálni, és általában mindenki a saját receptjére esküszik. Én nem esküdözök, de az biztos, hogy nagyon finom lett. Először én is a csokit akartam tovább lazítani a tejszínnel, de aztán eszembe jutott a kávé, és már nem volt megállás...:)
Ezt a mennyiséget négyfelé osztottam, de nyugodtan lehet hat adagot is csinálni belőle, mert elég tömény édesség.


Hozzávalók a csokimousse-hoz:
160 g jó minőségű étcsokoládé
30 g vaj
3 tojásfehérje
3 evőkanál porcukor (aki kevésbé édesen szereti, tehet bele kevesebbet is)
1 teáskanál vanília esszencia
csipet kardamom

Kávés hab:
2 dl tejszín
3 evőkanál porcukor
4 evőkanál presszó kávé
10 g zselatinfix (a Dr.Oetker félének pont a fele)





A tojásfehérjéket félig felvertem, fokozatosan hozzáadtam a porcukrot és egészen keményre vertem.
A csokoládét gőz felett felolvasztottam a vajjal együtt. Miután felolvadt, hozzákevertem a vaníliakivonatot és a kardamomot. Érdemes nagyon apránként beletenni, és közben kóstolgatni. Ha kevés a kardamom, nem érezni az ízét, ha túl sok, akkor viszont mindent elnyom. A tojásfehérje harmadát gyors mozdulatokkal a csokihoz kevertem, hogy fellazítsam. A másik két harmadot óvatosan hozzáforgattam, hogy a hab ne törjön össze. A krémet poharakba kanalaztam.
A tejszínhabot elkezdtem felverni. Hozzáadtam a zselatinfixet és tovább vertem. Hozzáadtam a porcukrot és a kávét is, és még egy picit vertem a habverővel. (Nem kell túl keményre verni a habot, mert könnyen vaj lesz belőle.:)  Ráhalmoztam a csokis réteg tetejére, és hűtőbe tettem néhány órára. Azt mondják, hogy az a legjobb, ha 24 órát áll. Ezt nem tudom megerősíteni, mert mi ennyi ideig sose bírtuk ki. Jó esteben talán 3-4 órát tudunk várni vele, aztán menthetetlenül felfaljuk. :) Tálalásnál tejszínhabbal és olvasztott csokival díszítettem.





2012. március 20., kedd

Sok szalonnás újhagymás csirke egytál






Villámgyors, egyszerű és nagyon finom. Kell ennél több? Köretként sültkrumpli dukál hozzá, meg jófajta tzatziki.



Hozzávalók: 
1 csirkemell
10 dkg kolozsvári szalonna
10 dkg angol szalonna (vagy összesen 20 dkg kolozsvári)
2-3 gerezd fokahagyma
3 szál újhagyma
1 evőkanál kacsa/libazsír
só, bors, majoranna











A szalonnákat felkockáztam, és a libazsírban picit megpirítottam. Hozzáadtam a szintén kockára vágott csirkemellet és fehéredésig pirítottam. Hozzáadtam a zúzott fokhagymát, fűszereztem és amikor már majdnem készen volt beletettem a felszeletelt újhagymát is. (A csirkét ne süssük túl, mert akkor száraz lesz és élvezhetetlen.) A hagymával még 1-2 percig pirítottam, és lehúztam a tűzről. Mellé krumplit sütöttem, és összeforgattam vele.






2012. március 18., vasárnap

Sörben pácolt karajszeletek




Már írtam korábban is, hogy nem szeretem a sört. Egyetlen kortyot sem vagyok képes lenyelni belőle. Ehhez képest rajongok a sörben pácolt/sült húsokért, a sörtésztáért, és mindennemű sörrel készült ételért. Nem régen csináltam sörben sült nyúlcombokat, és azóta is nyelek nagyokat, ha rá gondolok.
Tegnap a piacon gyönyörű karajt vettem, amit be akartam pácolni, és némi vívódás után már megint a sör mellett kötöttem ki...

Hozzávalók:
1 kg csontos karaj szeletelve

Páclé:
0,5 l sör
1 óriási fej hagyma
3 nagyobb gerezd fokhagyma
1 evőkanál mustár
1 teáskanál pirospaprika

1 evőkanál liba/kacsazsír (vagy 2 evőkanál olaj)
só, bors
10 dkg reszelt sajt

A karajt a hentessel felszeleteltettem, mivel a legutolsó karajakciónál a férjem bárdnak képzelte a szakácskésemet, és eltörte a pengét...:)
A sörbe belekevertem a mustárt, a pirospaprikát, a felszeletelt hagymát és fokhagymát. Ráöntöttem a karajszeletekre és hűtőbe tettem úgy 24 órára.
A bepácolt húsról lecsöpögtettem a sört, sóztam, borsoztam, és mindkét oldalát rövid ideig pirítottam egy evőkanálnyi zsírban.
A húsokat egy tepsibe fektettem és ráöntöttem a sört ügyelve arra, hogy a hagymából minden szeletre egyformán jusson. Alufóliával befedtem, és kb. 200 fokra előmelegített sütőbe tettem. Időnként kivettem a tepsit, és a húst átkenegettem a sörrel. Miután megpuhult a hús, reszelt sajttal megszórtam, és visszatettem a sütőbe, amíg kicsit megpirult.
Sült krumplit és wokban sült szójaszószos zöldségeket ettünk mellé.


Egyéb sörös húsételek a blogon:

Sörben sült nyúlcombok
















Sörben sült csirkecomb
















Barnasörös csirkeragu:

2012. március 17., szombat

Narancsos-vaníliás desszertkrém






Ez a krém eredetileg gyümölcstorták, gyümölcskosarak töltelékeként funkcionál, de nagyon finom így, pohárkrémként fogyasztva is. A recept Pol Martin kitűnő szakácskönyvében található.


Hozzávalók 4 személyre:
6 tojássárga
12 dkg cukor
2 evőkanál keményítő
1 teáskanál vaníliakivonat
4 dl tej
2 evőkanál vaj
3 evőkanál narancslikőr (cointreau)
2 narancs
1 narancs reszelt héja
reszelt csokoládé a díszítéshez







A tojások sárgáját habverővel habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a vaníliát és a keményítőt. A tejet egy vastag aljú fazékban felforraljuk és vékony sugárban a tojáshoz adjuk folymatos keverés mellett.
Visszaöntjük az egészet fazékba, és alacsony lángon folyamatos keverés mellett besűrítjük. Lehúzzuk a tűzről, elkeverjük benne a vajat a narancslikőrt és a narancshéjat.
A két narancsot mepucoljuk, apró kockákra vágjuk és a poharak aljára tesszük. Ráhalmozzuk a krémet és 1-2 órára hűtőbe tesszük. Tejszínhabbal, reszelt csokoládéval és reszelt narancshéjjal díszítjük.


2012. március 16., péntek

Panírozott sajtos csibegolyók






Könnyű, ízletes húsgolyó, nagyon finom salátával, rizzsel, krumplival, de el tudom képzelni főzelékek mellé feltétnek is.
Elég kevés csirkemellem volt itthon, és növelni akartam a mennyiséget, ezért kevertem hozzá sajtot is.
Ez a variáció a férjemnél nagy sikert aratott, és be kell vallanom, hogy nekem is jobban ízlett így. Ebből az adagból 40 db dió méretű golyó lett, ami egy négytagú családnak is bőségesen elég. Most rizzsel és tartármártással ettük.



Hozzávalók:
30 dkg csirkemell
10 dkg reszelt sajt
2 db tojás
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
5 evőkanál zsemlemorzsa
ízlés szerint:
só, bors, majoranna, lestyán
olaj a sütéshez









A csirkemellet kisebb darabokra vágtam és bedobtam az aprítógépbe. Miután pépesre daráltam, beledobtam a cikkekre vágott hagymát, fokhagymát és ezekkel tovább pépesítettem. Hozzákevertem a tojásokat, a reszelt sajtot, a zsemlemorzsát, és a fűszereket.
Olajat hevítettem, és megsütöttem egy kis masszát, hogy megkóstoljam elég fűszeres-e. A masszából teáskanálnyi adagokat emeltem ki és gombócot formáltam belőle. Lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgattam, majd forró olajban kisütöttem.

2012. március 14., szerda

Túrótorta gyömbéres teazselével

                                                                                  




Egy igazi teasütemény. :) Nyakunkon a tavasz, de ez még számomra kicsit a tél ízeit idézi. A kakaós piskótán citromos túrókrém és gyömbéres zöld teazselé ül, megkoronázva egy kis kardamomos csokilappal. Maga a piskóta egy marcipános szelet receptből származik, amit még anno a testvérem szerzett valahonnan. Kicsit tömörebb, mint egy sima kanalas piskóta. A süti igazából még kísérleti stádiumban van, lehet rajta még csiszolgatni, változtatni, de azért talán érdemes így is a kipróbálásra.

 

2012. március 13., kedd

Tejszínes-bazsalikomos kukoricás rizs panírozott hagymakarikával







Nem vagyok nagy rajongója a rizsnek. Gyerekként fintorogtam, ha a vasárnapi rántotthús mellé sült krumpli helyett rizs került az asztalra. Mindez megváltozott néhány éve, amikor egy régi megfakult újságban rábukkantam erre a receptre. Miután megkóstoltam, elillant a rizzsel szembeni ellenszenvem. Annyira finom, hogy csak úgy magában is képes vagyok eleszegetni.

Hozzávalók a rizshez:
400 g rizs
1 nagyobb fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 dl fehérbor
8 dl húsleves
2 doboz kukorica konzerv (igazából egy is elég, de én szeretem ha jó kukoricás)
1 dl tejszín
bazsalikom (legjobb a friss, de nekem most csak szárított volt itthon)
olaj

A hagymát kevés olajon üvegesre fonnyasztottam. Rádobtam az áttört fokhagymát és a rizst. Egy percig pirítottam, aláöntöttem a fehérbort, kicsit átkevertem és hagytam elpárologni. Felöntöttem a húslevessel, felforraltam, majd kis lángon fedő alatt puhára pároltam. Közben a kukoricát a tejszínnel átforrósítottam, beleszórtam a bazsalikomot és a rizshez kevertem. Lehúztam a tűzről, a fedőt rajta hagytam még néhány percig, hogy a rizs a tejszínt is egy kicsit magába szívja.

Hozzávalók a hagymához:
2 nagyobb fej hagyma
1 tojás
2 dl tej
1 csapott kk pirospaprika
só, bors
liszt
zsemlemorzsa
olaj a sütéshez

A tojást kikevertem a a tejjel, hozzáadtam a sót, pirospaprikát, borsot és annyi lisztet, hogy a palacsintatésztánál valamivel sűrűbb tésztát kapjak.
A felkarikázott hagymát a masszába mártottam majd zsemlemorzsába, és forró olajban kisütöttem.






2012. március 10., szombat

Lapcsánka pizza

                                                                                
                                                                                 



Régen nem szerettem a lapcsánkát. Később már megettem, de csak sajttal és tejföllel. Aztán megettem már csak tejföllel is. Majd néha-néha meg csak úgy, magában. De a kedvenc azért a sajtos-tejfölös változat maradt. És mivel nagyon szeretem a sajtot sülve, ezért úgy döntöttem, hogy most nem sima sajtos-tejfölös lapcsánkát csinálok, hanem rásütöm a sajtot a tetejére. Így lett végül belőle "pizza". :)

2012. március 8., csütörtök

Tejszínes gombás nyúlgerincfilé zelleres burgonyapürével

                                                                                 
                                                                                       


Az úgy történt, hogy mivel a tigrissel együtt nem voltam jelen az erdei értekezleten, így én sem tudtam róla, hogy a nyúl a legerősebb állat az oroszlán után. Eme információ hiányában viszont szegény második legerősebb a serpenyőben végezte. Igaz, nem kár érte. Finom volt.

(Nőnap alkalmából ezúton is tiszteletem a hölgyeknek, kiváltképp a konyhában forgolódóknak! : ) )

2012. március 4., vasárnap

Hamm burger






Az öcsémnél ebédeltünk/vacsoráztunk. (Ebédnek késő volt, vacsorának korán:) Egyszerű, de annál nagyszerűbb hamburger volt a menü. A hamburgerzsemle receptje itt olvasható.
A hamburger mellé sültkrumpli helyett egyszerű salátát ettünk. Röviden: brutál jó volt...

A húspogácsa egyszerű darált marhanyak volt, sóval, borssal ízesítve, kevés olajon megsütve.
A hamburgerünkbe ezen kívül került még cheddar sajt, szeletelt bacon, koktélparadicsom, hagyma, ketchup, majonéz, és whisky-s barbecue szósz is.



Az elkészítés menete:
A hamburgerzsemlét kettévágjuk, a belsejét száraz serpenyőben kicsit megpirítjuk.
A darált marhahúst összekeverjük sóval, borssal, megformázzuk és kevés olajon megsütjük az egyik felét. Megfordítjuk, és a megsült felére egy szelet sajtot teszünk, ami szépen ráolvad, amíg a húspogácsa alja sül.
Amint átsült a hús, újra megfordítjuk, hogy a sajtos fele kerüljön alulra és így is pirítjuk néhány másodpercig.
A karikára vágott hagymát is kicsit megpirítjuk, és a még meleg, olvadt sajtba nyomjuk.
A ketchuppal, majonézzel, barbecue szósszal meglocsolt zsemlékre helyezzük a húst, a tetejére sült bacon szeleteket teszünk és ezt megpakoljuk paradicsommal. A salátát bele is tehetjük, vagy akár mellé is ehetjük kevés balzsamecettel meglocsolva.



2012. március 2., péntek

Cseresznyelekváros kocka







Igazából ez a süti egy kísérlet eredménye. Egyrészt szerettem volna tovább apasztani a még mindig jelentős lekvárkészletemet, másrészt szerettem volna kipróbálni, hogyan viselkedik a kókuszzsír az omlós tésztánál.
A végeredmény meglepően finom lett, és a tészta állaga is kiváló. (Természetesen vajat is használhatunk kókuszzsír helyett.)
A süteményhez cseresznyelekvárt használtam, amit nyáron nagyon minimális cukorral tettem el. Készülhet meggylekvárral vagy szilvalekvárral, de akár befőttel is. Ez a mennyiség egy 20x30 cm-es tepsihez elég.




Hozzávalók:
25 dkg liszt
15 dkg kókuszsír (vagy vaj)
15 dkg cukor
1 kk sütőpor
1 csipet só
fél citrom reszelt héja
1+1 tojás

1,5 dl tejföl
1 narancs reszelt héja (elhagyható)
1 evőkanál (házi) vaníliás cukor

1 nagy üveg lekvár (kb. 700 g)