2011. augusztus 30., kedd

A tökéletes madártej



Legalábbis nekünk tökéletes. Nem túl híg, de azért nem is puding sűrűségű. Selymesen krémes és lágy. Gyerekkoromban utáltam. Sehol sem ettem igazán jót, anyukám és a nagymamám meg soha nem csinált. A legtöbb madártej, amit vendégségekben kóstoltam, nagyon híg volt, a habgaluska ízetlen, mert nem volt benne cukor, így egy idő után nem is voltam hajlandó megkóstolni sem.
Aztán megismerkedtem a férjemmel, és kiderült, hogy a kedvence. Muszáj volt megtanulnom az elkészítését. Ahogy már említettem, a család nőtagjai nem jeleskedtek a madártej készítésében, így mint azóta is már számtalan esetben: az öcsémhez fordultam segítségért. Az ő útmutatása alapján csináltam az első madártejemet, amit azóta én is megszerettem, és a férjem kedvéért elég sűrűn elkészítem.
Igazán finom házi tojásból, és házi tejből lesz. A házi tojást a barátnőmtől kaptam, a házi tejet a piacon veszem. Sajnos nem sikerült jó képet csinálni róla, nem adja vissza jól a színeket, pedig a házi tojástól gyönyörű élénk sárga lett, sokkal szebb, mintha bolti tojásokból készült volna.

Hozzávalók: (Ez 4-5 desszertestálhoz elég)
0,5 l tej
3 tojás
2+4 evőkanál cukor (én xilitet használtam)
1 csapott evőkanál kukoricakeményítő (lisztet is lehet használni, de én azt tapasztaltam, hogy a keményítőtől sokkal krémesebb lesz az állaga)
2 teáskanál vanília aroma (vagy egy fél vaníliarúd kikapart magja)

A tojásokat kettéválasztottam. A fehérjét kemény habbá vertem 2 evőkanál cukorral.
(Itt jegyezném meg, hogy nem tudom honnan származik az a misztérium, hogyha minimális mennyiségű sárgája is kerül a fehérjébe, akkor már nem lehet felverni, de ez nem igaz! Nekem számtalan esetben került már a fehérjébe kicsi sárga, és mindig sikerült felverni a habot. Ma is az egyik tojássárga kicsit folyósabb volt, így pici belecsusszant a fehérjébe. Először gondoltam, hogy kihalászom, de aztán megrántottam a vállamat, és felvertem úgy. Tökéletes lett a hab. Na ennyit a misztériumokról.)
A tejet felmelegítettem úgy, hogy forró legyen, de még ne forrjon, és a legkisebb lángon tartottam ezt a hőmérsékletet. Kanállal a fehérjéből halmokat tettem a forró tejbe, és mindkét oldalukat kb 1 percig főztem.
A galuskákat szűrőlapáttal kiszedtem, és rácsra tettem, hogy lecsöpögjön.
A tejet leszűrtem, és hozzáöntöttem még annyi friss tejet, hogy újra fél liter legyen, és visszatetettem a tűzre, hogy felforrjon. (Van amikor vízben főzöm a habgaluskákat, igazából sem az ízében, sem az állagában nem lesz semmi különbség, ugyanolyan, mintha tejben főztem volna.)
A tojássárgát habosra kevertem 4 evőkanál cukorral, hozzákevertem a keményítőt és a vaníliakivonatot.
A felforralt tejet folyamatos keverés mellett vékony sugárban a sárgájához öntöttem, és az egészet visszatettem a tűzre, a legalacsonyabb lángra, és állandó keverés mellett besűrítettem. Nem szabad forrnia, mert akkor kicsapódik benne a tojás.
A krémet elosztottam a tálakban, és a habgaluskákat a tetejére tettem. Jól lehűtve a legfinomabb, bár nem mindig jut el ebbe a fázisba...

Update: Soha, de soha többet nem főzök habgaluskát. A mikróban egy perc alatt tökéletes lesz!
Itt elolvashatjátok hogyan...

8 megjegyzés:

  1. Ránézésre is tökéletes, hát még ha megkóstolhatnám... :)))

    VálaszTörlés
  2. Van még egy, gyere kóstold meg! :))

    VálaszTörlés
  3. Akkor azon az egyen szívesen osztoznék Petrával :)

    VálaszTörlés
  4. Részemről nincs akadálya... :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon guszta a madártejed, a házi tojás pedig gyönyörű szint ad a madártejnek, mi nagyon imádjuk.

    VálaszTörlés
  6. Köszi Mrita! Tényleg sajnálom, hogy a kép nem adja vissza azt a gyönyörű színt. Na meg azt is, hogy nem tudok folyamatosan igazi házi tojáshoz jutni...:(

    VálaszTörlés
  7. Era! Ne izgulj a színe miatt, így is jól néz ki!!!! Máris megkívántam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a habgaluska a mikróban is tökéletes lesz.

      Törlés