2018. február 18., vasárnap

Narancsos-csokis szuflé






A tejszínes csokit el lehet hagyni eme finomságból, a narancsos szuflé önmagában is finom, de én a legtöbb desszertet kizárólag csokival tudom elképzelni...:))


Hozzávalók: (3 db-hoz)

2 db nagy tojás szétválasztva
1 evőkanál + 2 teáskanál olvasztott vaj
1 evőkanál + 2 teáskanál liszt
70 ml tej
2 evőkanál narancslikőr
1 narancs reszelt héja
kevés vanília kivonat
60 g cukor (én xilittel készítettem)

0,5 dl tejszín
50 g csokoládé (kinek-kinek tetszése szerint lehet tej vagy ét, cukromentes, vagy cukros)

kevés vaj + kristálycukor a formák kikenéséhez

A szuflé formákat kivajazzuk, és cukorral bevonjuk az a belső oldalát úgy, mintha kiliszteznénk.
A tejszínt felforrósítjuk (mikróban fél perc), felolvasztjuk benne a csokit, majd félretesszük.
Az olvasztott vajat és a lisztet egy vastag aljú lábosban összekeverjük, és alacsony lángon 1-2 percig kevergetjük. Hozzáadjuk a tejet is, és további 1-2 perc alatt, folyamatosan keverve sűrűre főzzük. Akkor jó, amikor a tészta elválik az edény falától, és egy tömbbe áll össze, épp úgy, mint amikor égetett tésztát készítünk.
Lehúzzuk a tűzről, belekeverjük a narancslikőrt, a vaníliát és a narancshéjat, végül a két tojás sárgáját is.
A tojások fehérjét a cukorral kemény habbá verjük. A hab harmadát gyors mozdulatokkal a tésztához keverjük, majd a maradékot óvatos, finom mozdulatokkal forgatjuk bele a krémbe, hogy ne szorítsuk ki a levegőt a habból, mert a sok levegő a titka, hogy szépen feljöjjön a szuflénk. Itt ezen a ponton a nyers tésztát is el lehetne kóstolgatni mert annyira finom, de legyünk erősek.
A tésztát a formákba kanalazzuk, és 175 fokra előmelegített sütőben kb 15-16 percig sütjük. Vegyük ki a szuflét a sütőből, egy kiskanál szárával szúrjunk bele a közepébe, csorgassuk bele a tejszínes csokit, majd tegyük vissza a sütőbe még 1-3 percre. (Ha a 15 perc elteltével még nagyon folyik a szuflék belseje, akkor 2-3 percre, ha már elég szilárd, akkor maximum 1 percre, de a tovább sütés akár el is maradhat, ha nem ragaszkodunk hozzá, hogy a csoki is forró legyen.)
A sütési idő és hőmérséklet nagyban függ a sütőtől, nálam pl. mindig rövidebb az előírt időknél, így ezt mindenkinek magának kell kitapasztalnia. Érdemes először ilyen kisebb adagokkal kísérletezni.
Az elkészült szuflét azonnal tálaljuk, ne várjuk meg, míg összeesik. Ahogy a franciák mondják: A szuflé nem vár a vendégre, a vendég vár a szufléra.