Keresés ebben a blogban

2013. február 18., hétfő

A kacsazsírról még egyszer

A kacsazsíros poszt felkerült minden idők legnépszerűbb posztjai közé. Többen megkerestek emailban, hogy megkérdezték, hosszú távon is működik-e az első posztban leírt módszer.
Ezért úgy döntöttem beszámolok az elmúlt időszakról.
Szánom-bánom, de az elmúlt hónapokban felrúgtam a Légrády könyvben lefektetett alapszabályokat, miszerint a bőséges, kellőképpen zsíros reggelit és a valamivel kevésbé bőséges ebédet követően este már ne együnk semmit, vagy ha igen, az már mindenképpen zsírmentes legyen.
Visszatértem a rossz szokásaimhoz: elmaradt a reggeli, először 11 óra körül ettem, így az ebéd megint este 7 óra körülre tolódott ki. Az ok egyszerű: a férjem napközben az általam csomagolt szendvicseket eszi, és amikor hazajön este, akkor eszik főtt ételt. Szeretek vele együtt az asztalhoz ülni, így újra vacsoraidőben ebédeltem. Ennek következtében megállt a fogyásom. Nem híztam, de nem is fogytam tovább.
Egyetlen dolog nem változott: továbbra is igyekeztem relatíve sok kacsazsírt enni. Januárban úgy éreztem, hogy már a csökkentett adag pajzsmirigyhormon is túl sok, ezért önhatalmúlag teljesen abbahagytam a hormon szedését.
3 héttel ezelőtt került sor a háziorvosnál egy újabb vérvételre. Kicsit izgultam mi lesz, de az eredmények igen meggyőzőek lettek. A koleszterinem továbbra is jó, viszont a cukrom tovább csökkent: a normál felső tartományból lekerült normál középtartományba. Egyszóval tökéletes 4,4-et produkált.
Ennél is megdöbbentőbb, hogy egy hónap hormon-nemszedés után, a vérben levő pajzsmirigyhormon mennyisége tökéletes. Persze 3 havonta továbbra is ellenőrizni akarják, de egyenlőre minden oké, nem kell szednem a hormongyógyszert.
Még egy pozitív változás van. Évek óta kínlódok azzal, hogy télen-nyáron dagad a lábam. Nyáron jobban dagadt, de télen sem tudtam már hordani a kedvenc csizmáimat, mert nem ment bele a lábam. Ha még reggel sikerült is felhúznom, estére már szinte szétrepedt a lábamon, és a cipzár fájdalmas mély nyomot hagyott az ödémás lábszáramban. Tegnap tudatosult bennem, hogy ezen a télen gond nélkül felvehettem bármelyik csizmámat, mert abszolút nem dagad a lábam. Nagyon remélem, hogy ez nyáron is így marad, és végre elővehetem az évek óta hanyagolt szandálokat. A lábdagadás összefügg az alulműködő pajzsmiriggyel, így az eredményeim javulása fényében nem annyira meglepő, ami történt. A megdöbbentő az, hogy egyáltalán megtörtént. Nem vagyok orvos, fogalmam sincs, hogy zsírfogyasztás hogyan befolyásolja pozitív irányba a szervezetem működését, de a lényeg az, hogy működik. A sikerhez azonban szerintem szorosan hozzátartozik az is, hogy egy éve kerülök minden olyan ételt, amiben ízfokozó, tartósítószer, és egyéb adalékanyag szerepel. Úgy érzem az adalékanyagok elkerülése és a zsírfogyasztás együtt a kulcs.
Két hete újra visszaálltam a reggeli-ebéd-no vacsora kombinációra. Az eredmény éhezés nélkül mínusz 3 kg. Remélem nem leszek újra a rossz szokásaim rabja, és fegyelmezetten tudom tartani magamat az időpontokhoz. A következő kontrollvérvételnél újra beszámolok az eredményekről.



12 megjegyzés:

Zsóka írta...

Kedves Csiperke!Nem akarlak untatni az én kálváriámmal!Imáimba foglalom a nevedet a könyvért!Húsz éven keresztül stresszeltek a koleszterinnel,nem ment le semmitől,éheztem,egy jóízű falatot nem ettem. Amikor kiderült,hogy tönkrevágták a májamat,elhatároztam,hogy többet hallani sem akarok gyógyszerről. Azóta lejjebb ment a kol.szintem,és állandóan van itthon kacsazsír!!!!

Csiperke írta...

Annyira örülök neki!! Jó látni, hogy nem csak nálam működik! Az orvosok a gyógyszerekkel sajnos nem gyógyítanak, csak tünetet kezelnek, hogy aztán a gyógyszerek mellékhatásának kiküszöbölésére még több gyógyszert írhassanak fel. (Tisztelet a kivételnek.) Pedig sokszor tényleg csak az étkezésen kellene változtatni...

Névtelen írta...

Kedves Csiperke! A posztod hatására beleolvastam Légrády Péter könyvébe és nagyon tetszik a módszer. Az eredményeid pedig igazán meggyőzőek, szóval megpróbálok e szerint étkezni én is. Ha időd engedi irnál pár minta reggelit és ebédet, mégis miket lehet enni. A reggelit el tudom képzelni, de ebédre mondjuk egy kacsa, vagy libazsírban sütött hús mellé mit lehet enni? Sajnos a könyv kevés gyakorlati tanácsot ad.
Köszönöm: Erika

Csiperke írta...

Szia!
Mindent ehetsz! Lényeg az, hogy az étkezések mellé fogyassz savanyúságot is, vagy ha nem olyan jellegű az étel, akkor 3 dl vízbe csavard bele fél vagy egy citrom levét, és azt idd meg.
Ha nézelődsz egy kicsit a blogon, láthatod, hogy mit eszek ebédre. A lényeg, hogy olaj helyett szinte mindent zsírral készítek. Próbálok a lehetőségekhez képest minél több zöldséget enni, de semmit nem vonok meg magamtól. Mértékkel ugyan, de eszek édességet is, viszont kizárólag reggeli vagy ebéd után, semmiképpen nem étkezések között. Étkezések között tilos enni.
Reggelire zsíros kenyér, tojásrántotta, vajas kenyér, kacsazsírban sütött kenyérlángos sajttal, tejföllel, tojáskrém, kőrözött. Lényeg, hogy legyen benne elég zsiradék. (Nem muszáj mindig csak kacsazsírnak lennie.)
Én sajna nem nagyon szeretem a főzelékeket, de ha te igen, akkor ne hagyd ki! A zöldséget futtasd meg egy kis kacsazsíron, vagy kacsazsíros rántást készíts hozzá. Este csak gyümölcs, vagy valami teljesen zsírmentes étel.
Ha van még kérdésed, akkor írj a feriacs@gmail.com email címre!

Névtelen írta...

Nagyon köszönöm a válaszod. Összeszedek pár kérdést (ne ijedj meg, nem sokat)
és jelentkezem emailben.
Köszönöm a lehetőséget:
Erika

Erika írta...

Sziasztok! Február 20-án kezdtem meg a diétámat. Én is olvastam Légrády doktor könyvét plusz olvasgattam a mostanság divatos 8 órás diétáról, amiből tulajdonképpen Légrády doktor elmélete is sokban visszaköszön. Az egyetlen különbség, hogy én nem eszem kacsazsírt, másféle zsiradékokat fogyasztok, de igyekszem savanyúságot ill. citromos vizet inni, bár nem minden nap sikerül. 24 nap alatt 5 kg-ot fogytam, jó ennek nyilván jó része víz, és tényleg kezdtem magam jól érezni, de ma ráálltam a mérlegre és bár továbbra is jól érzem magam, és látom magamon az 5 kg minuszt is, mégis a súlyom ugyanannyi volt ma, mint amikor kezdtem. Mi lehet ez? Kétségbe vagyok esve. Lehet, hogy csak vízvisszatartásom van, mert közeleg a menzeszem? Van valakinek hasonló tapasztalata? Üdv. Erika

Csiperke írta...

Szia! 2-3 kg vizet az én szervezetem is visszatart ilyenkor, bár 5 kg még sose volt. Ettől függetlenül valószínűleg ez lehet mind víz, főleg, hogy azt mondod továbbra is látszik a mínusz 5 kg, amit fogytál. Nekem ilyen esetben ezek a plusz kilók 2-3 nap alatt eltűnnek.

rapanui írta...

Helló :-)
Nem tudom olvassa-e még valaki ezt a posztot, de megpróbálom leírni a problémámat. Elég közel állok már a teljes paleós átálláshoz. Már nagyon régóta nem használok transzzsírokat, étolajat, margarint. Kiváltottam ôket kóuszzsirral, kacsa,liba, vagy sertészsírral. A nagy gond az, hogy elolvastam a zsírok dobozán szereplô adalékanyagokat és ledöbbentem. Pápai sertészsír összetevôi között tejpor!!! Pikok(Lidl) kacsazsírban butil-hidroxi-toluol(rákkeltô), szintén pikok sertészsír, ugyancsak BHT!. Vásároltam régebben mást, azoknál is hasonlókat tapasztaltam. Mindenütt propagálják a kacsa, liba és sertészsírt, de üzletben egészségeset, káros adalékanyag menteset vásárolni lehetetlennek tûnik. Hentesnél az sem tudom mi van benne, mert ha kimért, nincsen semmi tájékoztató. Örülnék, ha valaki végre nem csak buzdítana a kacsazsír fogyasztására, hanem tippet is adna, melyik az a magyarországon megvásárolható, kacsa, liba, és(vagy)sertészsír, amely káros, egészségtelen, mérgezô adalékoktól mentes. Ha valaki ilyet ismer, kérem ne tartsa magában :)
Köszönet annak, aki elolvasta és annak még nagyobb, aki segíteni is tud.
üdv rapa

Winebeershoot írta...

Kacsa/libahájat vesz, kisüti a zsírját, beleszűri üvegbe/bödönbe, hűtőbe teszi, megeszi, boldog. :)

rapanui írta...

Tisztelettel köszönöm.Ez eddig is a fejemben volt. Láttam Posta Renitôl egy filmet, hogyan csinálja. Sajnos számomra ez nem olyan egyszerû. A beszerzési nehézségek, megfelelô lábas stb :) Reméltem, hogy ehelyett találok valamilyen "kész" megoldást.
üdv rapa

Unknown írta...

Istenem...mitől lehet nehéz hájból kisütni a zsírt? A világ legegyszerűbb dolga. Ha egészségeset keresel,tenni kell érte. A Tescoban szoktam venni a kacsa, liba hájat. Isteni finom a töpörtyű belőle és a zsírja. Nem kell hozza különleges lábas...és még le sem ég. Néha megkavarod...ennyi. Hidd el ennel vannak sokkal bonyolultabb dolgok is.

Unknown írta...

Szép napot!
Most találtam rá erre a csodálatos posztra.. Istenem bár csak korábban találtam volna rá.. Soha sem volt problémám az emesztésemmel.. A gyomrom még a vasszöget is megemésztette.. Hónapokkal ezelőtt evés után gyomor és has görcsöm lett.. Hatalmas mennyiségű gyomorsav kíséretében.. Először étel allergiára gondoltam.. Ezen az úton indultam el.. Napi szinten írtam mit ettem az nap, hogy ki tudjam szűrni hogy mi okozza a fájdalmat, és nem utolsó sorban a hasi puffadást..Az első gondolatom a tej volt, mivel azzal iszom a kávé.. Laktóz mentes tejre válltottam. Bár érdekes módon a többi tejet tartalmazó ételtől nem volt problémám.. Nem értettem a dolgot.. Már nagyon elegem lett.. Aztán egyik reggel kacsazsíros kenyeret ettem reggelire.. - hozzá teszem, talán már egy éve is hogy nem ettem zsírt.. - és lás csodát!! Nem görcsöl a gyomrom és a puffadás is múlni látszik.. Minden képpen elolvasom a könyvet!
De egy biztos a reggeli citromos víz és a kacsazsír marad az életemben..!