Keresés ebben a blogban

2013. január 8., kedd

Csokis sűrített tej, kevesebb kalóriával







Nos, hosszas hallgatásom után 2013 első receptje mi is lehetne a blogon, ha nem valami nyalánkság?
Amikor két évvel ezelőtt először találkoztam a sűrített tej receptjével, megdöbbentem azon, hogy a neten keringők közül a legsűrűbben előforduló recept fél liter tejhez 65 dkg cukrot ír. Soha nem próbáltam ennyi cukorral, mert szerintem ez nem sűrített tej, hanem sűrített cukor némi tejjel. A recept 10 perc főzést ír, ami alatt a tej véletlenül sem sűrűsödik be, a sűrűségét az irdatlan mennyiségű cukortól kapja.
Én az első pillanattól kezdve 15 dkg cukrot tettem egy egész liter tejhez, és higgyétek el, ennyitől is éppen elég édes lesz. Kezdetben vajat és tejszínt is tettem hozzá, de rájöttem, hogy teljesen felesleges, főleg ha elég magas zsírtartalmú tejet használunk. Amennyiben kicsit alacsonyabb (mondjuk 2,8%) a tej zsírtartalma egy liter tejhez egy deciliter tejszínt tehetünk, de vajra igazán semmi szükség.
Az elkészítés kicsit hosszadalmasnak tűnhet, de a munka fél perc mindössze. Annyi a dolgunk, hogy a tejbe belekeverjük a cukrot, és takaréklángon feltesszük főni. Hagyjuk főddögélni addig, amíg az egy liter tejünkből kb. fél liter marad. Ez úgy másfél-két órát vesz igénybe. Ezidő alatt semmit nem kell tenni vele, csak néha odapillantani. Akkor tökéletes, amikor a tej fehér színe a karamellizálódó cukortól éppencsak elkezd bézs-színűre váltani. Ekkor a mennyisége már kb. a fele az eredetinek, és elég sűrű is. Ahogy hűl, még tovább sűrűsödik. Nekem igazából a csokis sűrített tej a kedvencem, ezért sose mulasztom el, hogy a tűzről lehúzott edénybe egy táblányi étcsokoládét beletördeljek. Néhány perc múlva a forró tejben felolvadt csokit habverővel simára keverem, és már mehet is az üvegbe. Mire kihűl, a csokitól szinte puding sűrűségű lesz. Egy kiskanállal a kávéba, és rögtön másképp kezdődik a nap. :)
Szoktam tejcsokival is csinálni, ez esetben két evőkanál kakót is belekeverek, de készíthetjük fele-fele arányban ét és tejcsokival is. (Milkával a legfinomabb:)
Ez a csokis finomság tökéletesen funkcionál sütemények, kekszek, palacsinták töltelékeként is.
Ha csokiöntetet szeretnénk belőle, akkor ne forraljuk el a tej felét, csak kb. az egyharmadát, így elég folyós marad.
Ha valamilyen süteményhez natúr sűrített tej kell, akkor természetesen nem teszek bele csokit. A sűrített tej készíthető gyümölcscukorral, nyírfacukorral, vagy éppen kókuszcukorral is. De cukor nélkül is beforralhatjuk a tejet, ha éppen cukrozatlan sűrített tejre van szükségünk.

Hozzávalók:
1 liter 3,5 %-os tej
15 dkg cukor
10 dkg 70 %-os étcsokoládé






8 megjegyzés:

Blogkonyha írta...

Csipikém ez nagyon brutál! Ezt mindenképpen kipróbálom! Hű, nagyon csábos!

Juditka írta...

De régen kóstoltam ilyet! Szinte már nem is lehet vele találkozni a boltokban.
Mindenképp kipróbálos:)

gionetta írta...

Ez a csokit-nem-szeretőknek is kedvére válna! Főleg palacsintában! :-)) Köszi Csiperke!

Csiperke írta...

Nehéz is megállni, hogy ne kanalazzam be az egészet. :))

Csiperke írta...

Gyerekkoromban sokat ettem, aztán eltűnt a polcokról. Ha a Milka+két evőkanál kakaós variációt csinálom, az totál olyan, mint a gyerekkori emlék...

Csiperke írta...

Pár napja csináltam palacsintát, és igen finom volt vele!

Timesz írta...

Csiperke, ez meddig áll igy el a hűtőben? Mondjuk a csoki nélküli változat?

Csiperke írta...

Addig nyugodt szívvel eltarthatod, amíg eredetileg tej szavatossági ideje tartana. De igazából nekem tovább is bírta...