Keresés ebben a blogban

2012. augusztus 13., hétfő

Isiász 5, avagy a zsíros kenyér a legjobb fogyókúra?




Többen megjegyezték, hogy nagyon passzív vagyok mostanában, és nem látnak semmi újdonságot a blogon. Az ok egyszerű: 8 hónappal az utolsó rémálom után most újabb két hetet töltöttem ágyban isiásszal. Mióta rendbejöttem eltelt másfél hét, de a laptopomat azóta is ritkán kapcsolom be, és a főzésre is nehezen veszem rá magamat. Először ezt azzal indokoltam, hogy túl meleg van, most meg azzal, hogy fázok.:) Várom, hogy valami kizökkentsen ebből az állapotból, remélem nem fog sokáig tartani. Persze azért főzök most is, csak nem olyanokat, amit posztolni érdemes. (Húsleves, lecsó meg társai.)
Amíg feküdtem, rengeteget olvastam és tévéztem, naponta 2-3 fogyókúrás műsort is végignéztem a LifeNetwork-ön, meg a FEM3-mon. Mivel a fájdalom miatt néhány másodpercnél nem tudtam tovább állva maradni, a zsíros kenyér volt az egyetlen, amit meg tudtam csinálni magamnak. Kacsazsíros kenyeret reggeliztem, kacsazsíros kenyeret ebédeltem fekve, és közben néztem ahogy mások kemény diétával és és rengeteg mozgással hetente 1-2 kg-ot tornáznak le magukról. Ettől annyira nyomorultul éreztem magamat, hogy kellett egy kis vigasztalás. Így a zsíros kenyér mellé minden nap betermeltem egy tábla csokit is. Szégyelltem is magamat rendesen és megfogadtam: ha jobban leszek, én is kemény diétába kezdek ahogy a tévében látott személyek.
Két hét elteltével, amikor végre ki tudtam egyenesedni, kíváncsi voltam mit tett velem a fekvés + zsíros kenyér + csoki kombináció. Ráálltam a mérlegre, és nem akartam hinni a szememnek: 4 kg-ot fogytam!
Így eszem ágában sincs diétázni, idáig úgyis minden fogyókúra alatt híztam, de komolyan. Mióta 10 éve a pajzsmirigyem rejtélyes okokból ici-picire zsugorodott, sokféle diétát kipróbáltam, hogy a hormonhiány miatt hirtelen felszaladt 30 kg-tól megszabaduljak. Sajnos egyikkel sem jártam sikerrel, mert a fogyókúrák alatt vésztartalékolásra kapcsol a szervezetem, és a mérleg nyelve felfelé kúszik, ahelyett, hogy lefelé menne. Végül felhagytam a kísérletezéssel, mert nem akartam tovább hízni.
Most úgy tűnik megtaláltam a számomra tökéletes diétát: fekvés, zsíros kenyér és némi jófajta csokoládé...:)

Majd valamikor valamilyen kajás poszt is jön, csak győzzétek kivárni.:)


8 megjegyzés:

María írta...

Örülök, hogy jobban vagy! Nem tudom milyen lehet az isiász, de amikor a derekam becsípődött, az valami borzasztó volt.
Tetszik a fogyókúrás recepted, főleg a zsíros kenyér része :D!

Csiperke írta...

Köszönöm! Az isiász is tulajdonképpen becsípődés, csak ez egy krónikus állapot. Míg a lumbágó (a szimpla becsípődés) bárkinél kialakulhat egy rossz mozdulat következtében, addig az isiást általában porckopás vagy gerincsérv okozza. Nekem konkrétan kopás van a gerincemben, és valahogy oda szokott beakadni az ideg. A fájdalom mindkét esetben ugyanolyan borzasztó...:(

Julesz írta...

Na végre, hogy valamilyen életjelet adtál magadról! Már hiányoztak a bejegyzéseid! Örülök, hogy jobban vagy! Szuper, hogy megtaláltad a tökéletes diéta receptjét! Máskor így nem lesz lelkiismeret furdalásom, ha ilyen ételeket eszem....:)

Csiperke írta...

Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy zsíros kenyeret reggelire ebédre nyugodtan lehet enni, de vacsorára szigorúan tilos. Talán majd egyszer ennek a témának is szentelek egy posztot.

Blogkonyha írta...

Először is jobbulást, remélem már jobban vagy! Úgy látszik 'lájtos' volt a kacsazsír, ha fogytál tőle... :o) Végül is mindegy, lényeg hogy könnyebb vagy 4 kilóval!

Csiperke írta...

Köszönöm! Nem mondom, hogy már nem fáj, de már jól mozgok, úgyhogy mondhatom, hogy jól vagyok.
Most az a kérdés, hogyan fogyjak tovább. Azért nem fekhetek állandóan és nem ehetek mindig zsíros kenyeret...:))

tökmagi írta...


Szia!Sokat szoktalak olvasni pár dolgot ki is próbáltam.:)
Állítólag minden az agyban dől el.Így nem a zsíros kenyértől fogytál,hanem a fogyasztó műsoroktól.Attól,hogy nézted te is elhitted,hogy lehet fogyni és a kalóriáktól függetlenül fogytál.Ez tök jó.:)))

Csiperke írta...

Szia Tökmagi! Annak kifejezetten örülök, hogy nézegeted a blogomat, annak meg mégjobban, hogy néhány dolgot ki is próbáltál! :) Remélem ízlettek!
Nekem is megfordult a fejemben, hogy a titok a fogyis műsorokban van, azt hiszem minden nap néznem kéne...:))