Keresés ebben a blogban

2011. november 26., szombat

Sonkás lencseleves





Mivel nem vagyok babonás, ezért szilveszterkor nem csinálok lencsét. Most viszont igen. Egyszerű, nagyon finom leves, ami ráadásul pillanatok alatt elkészül.  Ez ma nem volt hátrány, mivel anyukám kora délután áthozta hozzám a három éves unokahúgomat és mellette nem akartam sok időt a konyhában tölteni.
Ahogy elkészült a leves, az unokahúgom (aki akkor már túl volt az ebéden és annyira jól volt lakva, hogy már palacsintát sem akart enni, pedig az nagy kedvence) rögtön kért belőle. Megevett egy nagy tányérral és közölte az éppen hazaérkező férjemmel, hogy az összes levest meg fogja enni és neki nem hagy semmit. Szóval ha egy három éves előnyben részesíti a levest a palacsintával szemben, akkor az igazán nem lehet rossz...:))

Hozzávalók:
30 dkg lencse
30 dkg füstölt sonka felkockázva
1 fej hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1 evőkanál pirospaprika
1 evőkanál mustár
3 púpos evőkanál liszt
2 babérlevél
1 evőkanál kacsazsír


A lencsét beáztattam néhány órára.
A sonkakockákat picit pirítottam a kacsazsíron, és hozzáadtam a hagymát is. Amikor a hagyma üvegesre pirult, hozzáadtam a zúzott fokhagymát, a pirospaprikát és öntöttem rá egy pici vizet, hogy ne égjen meg.
Belekevertem a lisztet is, és felöntöttem kb 2-2,5 liter vízzel. Beletettem a babérlevelet, a mustárt és a lencsét is. Megsóztam és a lencsét rövid idő alatt puhára főztem. (Közben néha megkevertem, hogy ne égjen le.)
Tejföllel tálaltam.






3 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta! Bár szoktam csinálni de csak főzeléknek és én babonából mindíg szilveszterkor, de eddig sajna nem jött be! Egyszer megpróbálom már így levesnek is!

    VálaszTörlés
  2. Nálunk nagyon gyakran van lencse és általában leves.Ez is nagyon jól hangzik sonkával.

    VálaszTörlés
  3. Éva! Érdemes, mert tényleg finom!
    Trollanyu! Valahogy a leves eddig nálam kimaradt. Mondjuk nem is túl régóta veszek egyáltalán lencsét, de nagyon megszerettem.

    VálaszTörlés