Keresés ebben a blogban

2011. május 9., hétfő

Csokis-kávés pohárdesszert





Ma megint egy Stahl magazint nézegettem, és megakadt a szemem ezen a desszerten. Három részből állt, a középső egy fehércsokis réteg volt, de azt kihagytam, mert nekem úgy már túl tömény lett volna. A krémeket négy pohárba osztottam szét. Nem tűnik túl nagy adagnak, de egy személynek mégis bőségesen elég.

Hozzávalók a kávés zseléhez:
1 dl víz
fél evőkanál zselatin
7 dkg xylitol (eredetileg 5 dkg cukor kell bele, de az én ízlésemnek úgy túl keserű volt)
1 evőkanál nescafé
fél dl kávélikőr (nekem Szamos marcipánlikőröm volt itthon, azzal is nagyon finom lett)
1 kis narancs reszelt héja (nálam ez most kimaradt)

Csokis hab:
5 dkg étcsokoládé
5 dkg vaj (én csak 3 dkg-ot tettem bele)
1/2 kávéskanál őrölt fahéj
1 dl habtejszín
(mivel 70 %-os kakaótartalmú csokit használtam, nekem ez is picit keserű lett volna, ezért tettem bele plusszba 2 evőkanál xylitolt)

A kávés réteghez a vizet összemelegítjük a zselatinnal. (Nem szabad forrnia!) A tűzről lehúzva belekeverjük a cukrot, a nescafét, a likőrt, és a narancshéjat. Elosztjuk 4 pohár alján, és hűtőszekrényben 30-35 perc alatt megdermesztjük.
A csokis habhoz a hozzávalókat gőz felett összeolvasztjuk. Miután kihűlt, rákanalazzuk a kávés rétegre. Én habverővel felhabosítottam a csokis krémet, és így tettem a kávézselé tetejére.
Tejszínhabbal tálaltam.

9 megjegyzés:

Mrita írta...

Hát ez nagyon finom, hát elcsábulnék......

Unknown írta...

Két kérdésem lenne ezzel a recepttel kapcsolatban:
- Nem rossz-e, ha nem kávézselével, hanem csak simán kávéval készítjük?
- Mi az oka, hogy több esetben nem lehet felverni a zacskós tejszínt? Inkább különválik folyékony valamivé, és szinte vaj sűrűségűvé.

Csiperke írta...

Hogy érted azt, hogy simán csak kávéval? Leöntenéd kávéval a csokihabot, vagy hogy?
A kávézselé egyébként a legfinomabb része...:)

Felverni csak jól lehűtött tejszínt lehet. Amikor szobahőmérsékletűvel próbálkoztam, nekem is vaj lett belőle... A biztos siker érdekében sokszor habfixálót használok a tejszínhez. Elkezdem felverni, és amikor már kezd felverődni, hozzáadok egy csomag habfixálót, és azzal verem tovább. Arra is vigyázni kell a tejszínnél, hogy ne verd túl keményre, mert akkor tényleg könnyen vaj lesz belőle. A legjobb állagú tejszínt kézi habverővel állítottam elő, bár ehhez némi férfiúi segítséget is igénybe vettem...:)

Ami írta...

Nagyon extra lett :)tetszik

Csiperke írta...

Köszi Ami!:)

Csiperke írta...

Ági! Manilában nincs zselatin? Ha akarod, küldök neked...:)

Unknown írta...

Köszi Era, nem is tudom, hogy van-e zselatin, de mintha lenne. Csabi kóstolt egyszer kávézselét és nem ízlett neki. Ezért gondoltam, hogy lehet-e nem leönteni, hanem a többi réteget rátenni a kávéra.

Csiperke írta...

Akkor ne kávézselét csináljál, hanem csinálj kávés tejszínhabot. Pici vízben oldd fel a nescafét, és keverd hozzá a a cukorral felvert tejszínhabhoz. Nem ártana azért hozzá egy pici instant zselatin sem, hogy ne essen össze a hab.
Így nem lesz zselés, mégis jó állaga lesz a habnak. Csak akkor a csokiréteget tedd alulra...

Unknown írta...

Megpróbálom, köszi.