Keresés ebben a blogban

2011. május 30., hétfő

Fűszeres paprikagulyás, ahogy Jamie Oliver készíti




Valamelyik nap láttam Jamie Olivernek egy régebbi műsorát, ahol ezt az ételt készítette, kihangsúlyozva, hogy ez a magyar gulyás. Persze kicsit másképp csinálta, mint ahogyan mi magyarok azt megszoktuk. Ami a legjobban tetszett a receptjében, hogy sütőben készítette el.
Amikor pörköltet, vagy gulyást készítek, mindig tömény pörköltszag lesz a lakásban, hiába van nyitva minden ajtó és ablak. (A szagelszívó meg mintha nem is lenne...) A pörköltszag mindenbe beleeszi magát, ruhába, függönybe, még a hajam is pörköltszagú ilyenkor. Emiatt elég ritkán csinálok, pedig a férjem nagyon szereti. Azt nem mondom, hogy a sütőben készülő étel illatát nem lehetett érezni, de korántsem olyan intenzitással, mintha azt a tűzhelyen készítettem volna. Ezzel a módszerrel többször is fogok pörkölt alapú ételeket csinálni.
Sajnos a gulyásról nem sikerült képet készítenem, mert nagyon hamar elfogyott. Ha legközelebb csinálok, pótolom ezt a hiányosságot.

Hozzávalók: (2-3 személyre)
0,5 kg sertéscomb
2 fej hagyma
3 paprika
1 csapott evőkanál pirospaprika
1 evőkanál pirosarany (J.O. füstölt konzervpaprikát használt, de nekem ez nem állt rendelkezésemre)
1 kiskanál kömény
1 teáskanál majoranna
1 evőkanál vörösborecet
só, bors

A húst megmostam, és felkockáztam. A paprikát felcsíkoztam, a hagymát felszeleteltem.
Egy lábasban kevés olajat melegítettem, rádobtam a paprikát és a hagymát. Kicsit megfonnyasztottam, belekevertem a pirosaranyat, a pirospaprikát, sóztam, borsoztam, fűszereztem majorannával és a köménnyel, majd hozzátettem a húst is. Beleöntöttem az ecetet, és jól átkevertem. Rátettem a fedőt, és 180 fokra előmelegített sütőbe tettem. Kb másfél órán keresztül volt a sütőben, amíg a hús teljesen megpuhult.
Jamie Oliver rizzsel kínálta, mi csak kenyérrel ettük...

2011. május 26., csütörtök

Szalonnás palacsinta







Egész nap nem volt kedvem enni, mert nem voltam túl jól, diétás ételekhez meg pláne nem volt hangulatom. Délután aztán megérkezett az étvágyam. Valami sajtos-tejfölös-szalonnás ételre vágytam, ami hamar elkészül. Akkor jött az ötlet, mi lenne, ha amerikai palacsintát csinálnék, de nem édes tésztával, hanem sóssal. A gondolatot tett követte. Először csináltam ezt a palacsintát, de az is biztos, hogy nem utoljára...

Hozzávalók a palacsintához:
1 bögre liszt (3 dl)
1 bögre tej
2 tojás
2 gerezd reszelt fokhagyma
2 evőkanál szalonnazsír
1 kávéskanál szódabikarbóna
1 kávéskanál sütőpor

bors

A tetejére
20 dkg kockára vágott kolozsvári szalonna
tejföl
reszelt sajt

Először a szalonnát sütöttem meg, hogy a zsírját fel tudjam használni a palacsintához.
A palacsintatészta hozzávalóit csomómentesre kevertem. A palacsintasütőt felforrósítottam, és kis merőkanállal kerek halmokat tettem rá a masszából. (Amikor a tészta tetején megjelennek a kis buborékok, akkor kell megfordítani.)
A kisült palacsintákat tejföllel kentem meg, megszórtam sült szalonnával és sajttal.

2011. május 24., kedd

Epres-banános jégkása joghurtból






Még mindig diéta. És még mindig eper. És joghurt. Mert szeretem. Mindkettőt. Ebben a nyomott, fülledt, esős melegben amúgyis kifejezetten jól esik egy kis hideg, frissítő desszert. Még jobb, ha az a desszert  kalóriaszegény, főleg ha az ember lánya fogyni szeretne. A nálam okosabbak ráadásul azt mondják, hogy a jeges finomságok fogyasztanak, mert jegelik a gyomrot. Hogy a jeges gyomor hogyan segíti elő a kilók leolvadását, azt nem tudom, mindenesetre jól hangzik.

Hozzávalók:
300 ml sűrű görög joghurt
1 evőkanál citromlé
fél citrom reszelt héja
xylitol ízlés szerint (vagy cukor)
30 dkg eper
1 banán

A joghurtot ismét házilag csináltam 2 liter tejből. A tejhez melegítés előtt 1 dl tejszínt kevertem, hogy krémesebb legyen. A joghurtot egy egész éjszakán keresztül csöpögtettem ki a szűrőben, így rendkívül sűrű és krémes lett, sűrűbb mint a 20 %-os tejföl. (Kb. 800 ml lett belőle.)
300 ml joghurtot kikevertem a citromlével, a citromhéjjal, és a xylitollal. Műanyag edényben a fagyasztóba tettem. Az epret szintén lefagyasztottam. Néhány óra múlva a megfagyott jogurtot és epret egy banánnal együtt összeturmixoltam. A turmixgépem nem birkózott meg a feladattal, ezért az aprítógépet hívtam segítségül, az már könnyen elbánt a fagyott cuccokkal. Két 3 dl-es pohár lett tele a jégkásával, de ez elég nagy adag, én egy pohárnyitól teljesen jóllaktam. Ha csak desszertnek készíti valaki, akkor 3-4 felé is szét lehet osztani ezt a mennyiséget. A tetejét étcsokival szórtam meg, mert diéta ide vagy oda, a csoki az kell....

2011. május 19., csütörtök

Dubarry csirkemell





 
Nem szeretem a karfiolt. Nem is tudom miért vettem. Egy hétig nézegettem a hűtőben, mire rászántam magamat, hogy megcsináljam. Gondoltam csirkével talán nem lesz annyira rossz. Így végül a dubarry csirkemell mellett döntöttem annak ellenére, hogy a besamel mártást sem szeretem.
Miután megkóstoltam a végterméket, nem is értettem miért tartózkodtam a karfioltól és a besameltől idáig. Mert egészen finom lett. Most nem tudom eldönteni, hogy az én ízlésem változik, vagy ennyire zseniálisan főzök? (de azt hiszem az előbbi :) A besamel mártáshoz elég kevés tejet tettem, viszont annál több tejfölt. Nem rontotta el... Salátát ettünk hozzá, szimpla balzsamecetes öntettel.

Hozzávalók:
1 nagyobb csirkemell
1 közepes karfiol
30 gr vaj + 1 evőkanálnyi a sütéshez
30 gr liszt
1 dl tej
300 gr tejföl (12 %-os)
sajt
olaj
só, bors

A karfiolt megmostam, a rózsákat levágtam a szárról, lobogó sós vízben, fedő alatt kb 20 perc alatt megfőztem, és leszűrtem.
A csirkét vékonyan felszeleteltem, sóztam, borsoztam, az evőkanálnyi vajon elősütöttem, és egy jénaiba sorakoztattam. A szeleteket megpakoltam a főtt karfiollal.
Abban a serpenyőben, amiben a csirke sült felolvasztottam 30 gr vajat, rászórtam a lisztet, pár pillanatig együtt pirítottam, majd fokozatosan hozzákevertem a tejet. Lehúztam a tűzről, és kikevertem a tejföllel. Sóztam, borsoztam, és ráhalmoztam a csirkére. Sajttal megszórtam, és előmelegített sütőben kb 30 perc alatt megsütöttem.




2011. május 16., hétfő

Indiai burgonyás csicseriborsó





Ismét egy TvPaprikás recept. Sajnos az adott műsorban nem adtak meg pontos mennyiségeket, így próbáltam a látottak alapján kitalálni miből mennyi kellhet bele. A fokhagyma és a gyömbér pépesítve volt, és egészen biztos, hogy több került az ételbe, mint amennyit én tettem bele, de ahhoz a mennyiséghez nem voltam elég merész. A mi ízlésünknek ez így éppen elég fűszeres volt, szinte minden benne levő fűszernek külön lehetett érezni az aromáját. Nekem egy picit hiányzott belőle a hús, de a férjem szerint ez így tökéletes. Legközelebb azért csempészek bele egy kis csirkemellet is...

Hozzávalók:
2 doboz konzerv csicseriborsó
4-5 db közepes krumpli
2 doboz konzerv egész paradicsom
2 fej hagyma
Kb 25 gr gyömbér lereszelve
6 gerezd fokhagyma pépesítve
fél lime leve (citrommal is helyettesíthetjük)
2 evőkanál ketchup
1-2 evőkanál cukor (nálam xylitol)
2 teáskanál egész kömény
fél teáskanál kurkuma
fél teáskanál szárított chili
csipet fahéj

fél liter víz
olaj

A hagymát felaprítottam, és kevés olajon üvegesre pároltam. Hozzáadtam a köményt, egy kicsit megpirítottam a hagymával, majd beletettem a gyömbért, a fokhagymát, a chilit, és átforgattam az egészet. Beleöntöttem a citromlét, a paradicsomot és a ketchupot.
Egy evőkanál xylitolt tettem bele, majd később még egyet, mert az egy kanál nekem kevésnek bizonyult. Fűszereztem a kurkumával a csipet fahéjjal, beletettem a csicseriborsót és a kis kockákra vágott krumplit. Felöntöttem vízzel, sóztam, és addig főztem, amíg a krumpli megpuhult.
Indiai kenyeret ettünk hozzá.

John Hoppin'





John Hoppin' egy elterjedt, népszerű étel Amerika déli államaiban. Eredetileg Afrikából származik, valószínűleg a rizsültetvényken dolgozó rabszolgák által honosodott meg. Hagyományosan újévkor eszik. Én ezzel egy picit elkéstem, mivel csak most találtam rá erre a receptre. Egyébként többféle variációban létezik, ami mindegyikben közös, az a fekete szemű fehér bab, a hagyma, a paprika, a sonka (vagy valamilyen füstölt hús) és a rizs.
Az én receptem némiképpen eltér a hagyományostól, ugyanis nem állt rendelkezésemre fekete szemű bab. Gondoltam, hogy ezt vörösbabbal helyettesítem. Mivel szerettem volna, hogy hamar elkészüljön, ezért az egyszerűség kedvéért konzervet használtam. Meg voltam győződve róla, hogy két konzervbabom van otthon, de az egyikről már korábban leesett a cimke. Felbontáskor derült ki, hogy zöldborsó van benne. Így az én John Hoppin verzióm vörösbabos-zöldborsós lett. Ettől függetlenül nagyon finom.:) Nagyon izgalmas étel, biztos, hogy még sokszor meg fogom csinálni...

Hozzávalók:
2 doboz babkonzerv (vagy egy bab egy borsó:)
5 dkg kockázott bacon
30 dkg füstölt főtt sonka
1 nagyobb fej hagyma
2 paprika
2 gerezd fokhagyma
2 dl sűrített paradicsom
4 dl víz
1 kávéskanál őrölt kömény
1 kávéskanál őrölt rozmaring
negyed kávéskanál cayenne bors (lehet ennél több is, de az enyémből most gyerek is evett, ezért nem akartam, hogy csípős legyen)
2 babérlevél
olaj
50 dkg rizs (nálam barnarizs)

A rizst a szokásos módon megfőztem.
A bacont 1-2 evőkanálnyi olajon megpirítottam. (Azért kellett az olaj, mert a szalonna nem volt elég zsíros.)
Hozzáadtam az apróra vágott hagymát és paprikát, kicsit megfonnyasztottam, majd beletettem a felkockázott sonkát és a zúzott fokhagymát. Kicsit átpirítottam, majd felöntöttem a paradicsomlével és a vízzel.
Fűszereztem, és fedő alatt főztem kb 15-20 percig. Amikor a paprika és a hagyma jól megpuhult, hozzáadtam a babot és a borsót, és jól átforrósítottam. Rizzsel tálaltam, és megszórtam egy kis zöld hagymával.



2011. május 15., vasárnap

Grillkenyér fetás reteksalátával








Ez a kedvenc reggelim. Viszonylag sűrűn csinálom, de a blogra még azért nem került fel, mert nem tudok róla jó képet csinálni. Most sem sikerültek a képek, de annyira finom, hogy a rossz képek ellenére is muszáj feltennem.

Hozzávalók a tésztához: (6 átlagos étvágyú, vagy négy nagyobb étkű személy részére:)
40 dkg liszt (nálam 20 dkg finomliszt és 20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt)
2 dl víz
2 dkg élesztő
1 evőkanál olaj
1 teáskanál méz (vagy cukor)
1 kávéskanál só
50 gr szezámmag és lenmag vegyesen

Töltelék:
12 szelet csemege karaj
10 dkg kockázott bacon (Én a Regnum bacont használom, ami egészen apróra van vágva)
10 dkg sajt
3 paradicsom

A salátához:
2 retek
fél paprika
1 lilahagyma
350 gr 12%-os tejföl (vagy sűrű görög joghurt)
50 gr fetasajt

kevés vaj a sütéshez

A tészta hozzávalóit összegyúrtam, néhány percig dagasztottam, majd letakarva meleg helyen a duplájára kelesztettem. A megkelt tésztát átgyúrtam, hat egyenlő részre vágtam, és gombócokat formáltam belőlük.
Letakarva még 20 percig kelesztettem.
Közben elkészítettem a salátát: A retket és a paprikát uborkagyalun legyalultam, és a legyalult zöldséget késsel még apróbbra vágtam. A hagymát is apró kockákra vágtam. (Az egészet betehetjük aprítógépbe  is, akkor egy kicsit gyorsabban elkészül.) A tejfölbe belemorzsoltam a fetasajtot, krémes állagúra kevertem, majd beleforgattam a zöldségeket.

A sajtot lereszeltem, a paradicsomot felkarikáztam, szalonnát megpirítottam.
A megkelt tésztát palacsintasütő méretűre nyújtottam (az én palacsintasütőm elég nagy), és kevés vajon megsütöttem az egyik felét. Megfordítottam, a feléig megszórtam szalonnával, rátettem két szelet félbehajtott csemege karajt, a felkarikázott paradicsomot, megszórtam sajttal, és ráhajtottam a másik felét.
Mindkét oldalát rövid ideig sütöttem. Reteksalátával tálaltam.

A fel nem használt nyers tésztát egy-két napig nyugodtan tarthatjuk a hűtőben, sőt ha másnap sütünk belőle, még finomabb lesz.




2011. május 14., szombat

A kedvenc fahéjas-gyömbéres teám





Mostanában nagyon odáig vagyok a gyömbéres dolgokért, a fahéj pedig régi szerelmem.
A teát a következőképpen csinálom:
1. Felforralok 3 liter vizet.
2. Belelógatok egy filter Earl Grey teát, beleteszek fél rúd fahéjt, és belereszelek kb 20 gr friss gyömbért.
3. 10 perc elteltével kiveszem a teafiltert.
4. 20 perc múlva kiveszem a fahéjrudat is.
5. Belefacsarok másfél-két citromot
6. Édesítem xylitollal és folyékony édesítővel.

Ilyenkor le is lehet szűrni a teát, mivel a gyömbérrostok még benne vannak, de én ezt nem szoktam megtenni, mert engem nem igazán zavar. Jól lehűtve a legfinomabb!

Kefíres-fetás csirkeragu tönkölyzsemlében







A ragu tegnap készült ebédre, és rizst ettünk hozzá. Akkor nem volt alkalmam lefényképezni, de annyira finom lett, hogy mindenképpen meg akartam örökíteni. Mára annyi maradt belőle, hogy két házi készítésű tönkölyzsemlét megtöltöttem vele, és ez lett a reggelink.

A ragu hozzávalói:
1 nagyobb csirkemell
5 dkg kockázott bacon
15 dkg füstölt főtt sonka
1 csokor újhagyma
1 paprika
3 dl kefír
5 dkg feta
só, bors

A csirkemellet csíkokra vágtam, és enyhén megsóztam. (Egészen kevés só kell rá, mert a feta miatt később túl sós lehet.)
A bacont picit megpirítottam a kockára vágott sonkával együtt.
Hozzáadtam a felaprított hagymát és paprikát.
Pár perc múlva beletettem a csirkemellcsíkokat, megszórtam frissen őrölt borssal, és a ragualapon megpároltam.
Hozzáadtam a kefírt, és belemorzsoltam a fetát is. Folyamatosan kevergettem, amíg a feta egyneműsödött a kefírrel, és egy picit besűrűsödött. Természetesen teljesen nem fog besűrűsödni  a kefir, de ez nem is cél. A rizs mellé kifejezetten jó, ha szaftos marad.

2011. május 11., szerda

Egyszerű epres desszert házi joghurttal







Hozzávalók 2 személyre:
0,5 kg eper
0,5 dl víz
néhány evőkanál xylitol ízlés szerint (esetleg méz, cukor vagy gyümölcscukor)
csipet szegfűszeg
csipet gyömbér
1 evőkanál citromlé (frissen facsart)
2 teáskanál kukoricakeményítő
1 liter tejből készült házi görögjoghurt, (vagy egy nagy doboz készen vásárolt)

Az eperszemeket kettévágtam, a xylitollal és a vízzel együtt nem túl nagy lángon elkezdtem főzni. Amikor az eper már levet eresztett, beletettem a citromlét és a fűszereket. Addig főztem, amíg az eperszemek már megpuhultak, de még nem estek szét. Ekkor egy kistálba tettem két teáskanál keményítőt, az eperből elvettem néhány evőkanál levet, és simára kevertem vele. Az egészet visszaöntöttem az eperhez, és folyamatos keverés mellett még 1 percig főztem. Miután az eperszósz kihűlt, betettem a hűtőbe, hogy jól lehűljön.

Nem baj, ha annyi xylitolt adunk az eperhez, amitől túl édesnek érezzük, mert ennek a szósznak kell megédesítenie a joghurtot is. De ha véletlenül nem készítenénk elég édesre, a végén a desszertünkre csorgathatunk egy kis mézet is.

A görögjoghurtot érdemes házilag készíteni, mert nemcsak olcsóbb, hanem sokkal sűrűbb és krémesebb, mint a boltban kapható. Ebben az esetben a joghurtot előző nap készítsük el, mert minél több időt adunk neki a savó kicsöpögésére, annál krémesebb lesz.

Az epret és a joghurtot felváltva poharakba rétegeztem.







2011. május 10., kedd

Spagetti camambertes mártással







Múlt héten a testvéremnél voltam, és megkért, hogy főzzek valami tésztaételt. Körülnéztem a hűtőjében, és amit találtam, azt mind felhasználtam. Annyira finom lett, hogy ma muszáj volt megismételnem.
Klassz, hogy ilyen jó idő van, és akár a kertben is tudok fotókat készíteni, csak a kutyát sajnálom nagyon.
Minden alkalommal, amikor kimegyek egy tányérral a kezemben, extázisba jön, mert azt hiszi, hogy neki viszem...


















Hozzávalók:
125 gr camambert
2,5 dl tejszín
2 fej hagyma
3 gerez fokhagyma
2 paprika
2 sárgarépa
1 konzerv kukorica
30 dkg mirelit borsó
20 dkg füstölt főtt sonka
1 evőkanál olaj
1 csokor petrezselyem
1 csomag spagetti

A spagettit megfőztem enyhén sós vízben.
Egy evőkanál olajon megfonnyasztottam a szeletekre vágott hagymát, hozzáadtam az apróra vágott répát és paprikát. Lejjebb vettem a lángot, és félig puhára főztem a zöldségeket. Hozzáadtam a felkockázott sonkát, a kukoricát és a borsót. Tovább pároltam, amíg a borsó is megpuhult. Ekkor felöntöttem a tejszínnel, és beletettem a felvágott camambert, és a zúzott fokhagymát. Óvatosan kevergetve addig melegítettem, amíg a sajt teljesen elolvadt. Ekkor belekevertem a felaprított petrezselymet, és lehúztam a tűzről.
Spagettivel tálaltam.






2011. május 9., hétfő

Csokis-kávés pohárdesszert





Ma megint egy Stahl magazint nézegettem, és megakadt a szemem ezen a desszerten. Három részből állt, a középső egy fehércsokis réteg volt, de azt kihagytam, mert nekem úgy már túl tömény lett volna. A krémeket négy pohárba osztottam szét. Nem tűnik túl nagy adagnak, de egy személynek mégis bőségesen elég.

Hozzávalók a kávés zseléhez:
1 dl víz
fél evőkanál zselatin
7 dkg xylitol (eredetileg 5 dkg cukor kell bele, de az én ízlésemnek úgy túl keserű volt)
1 evőkanál nescafé
fél dl kávélikőr (nekem Szamos marcipánlikőröm volt itthon, azzal is nagyon finom lett)
1 kis narancs reszelt héja (nálam ez most kimaradt)

Csokis hab:
5 dkg étcsokoládé
5 dkg vaj (én csak 3 dkg-ot tettem bele)
1/2 kávéskanál őrölt fahéj
1 dl habtejszín
(mivel 70 %-os kakaótartalmú csokit használtam, nekem ez is picit keserű lett volna, ezért tettem bele plusszba 2 evőkanál xylitolt)

A kávés réteghez a vizet összemelegítjük a zselatinnal. (Nem szabad forrnia!) A tűzről lehúzva belekeverjük a cukrot, a nescafét, a likőrt, és a narancshéjat. Elosztjuk 4 pohár alján, és hűtőszekrényben 30-35 perc alatt megdermesztjük.
A csokis habhoz a hozzávalókat gőz felett összeolvasztjuk. Miután kihűlt, rákanalazzuk a kávés rétegre. Én habverővel felhabosítottam a csokis krémet, és így tettem a kávézselé tetejére.
Tejszínhabbal tálaltam.

2011. május 8., vasárnap

Baconos zöldsaláta kefíres-majonézes öntettel






Rajongok a nyers zöldségekért és a salátákért. Saláta jöhet ecetes öntettel, fokhagymás joghurttal, vagy majonézes öntettel, teljesen mindegy, én vevő vagyok rá. Eszem a salátát köretnek, de eszem főételnek is, ahogy a ma készült salátát is.
A mai saláta az egyik legnagyobb kedvencem, mert a füstölt szalonna hihetetlen jó ízt ad neki. Hogy ezt az ízhatást fokozzam, a salátához készült pirítóst a szalonna kisül zsírjában grilleztem meg.
Nem volt túl zsíros a bacon, amit a salátához pirítottam, így nem sok zsír sült ki belőle, de ahhoz éppen elég volt, hogy a pirítósnak kissé füstös ízt adjon.

Hozzávalók: (két személyre)
egy jégsaláta negyede
1 paradicsom
1 paprika
1 hagyma
negyed kígyóuborka
10 dkg apróra vágott bacon
fél doboz konzervkukorica
2 evőkanál házi majonéz
5 evőkanál kefir
2 zsemle

A zöldségeket összevágtam, és egy salátástálba tettem. A kefirt kikevertem a majonézzel, és összeforgattam a salátával. (Az öntetet mindig csak közvetlenül fogyasztás előtt tegyük a salátára, különben megfonnyad.)
A szalonnát megpirítottam, kiszedtem és félretettem.
A zsemlét vékony szeletekre vágtam, és a visszamaradt szalonnazsíron megpirítottam.
Tálaláskor a salátát megszórtam a szalonnával, és a pirított zsemlével tálaltam.




2011. május 7., szombat

Marshmallow (pillecukor) gyümölcscukorból





Már régóta nézegettem Wise Ladynél ezt a receptet, mert nagy rajongója vagyok a marshmallownak. Mivel egy ideje nem eszek kristálycukrot, így csak álmodoztam róla. Ma viszont úgy döntöttem, hogy kipróbálom gyümölcscukorból. Kukoricaszirup helyett mézet használtam. A méz eléggé meghatározta az ízét, de nagyon-nagyon finom lett. Legközelebb azt is megpróbálom, hogy xylitollal működik-e.
A receptet nem írom le, mert annál jobban, és érthetőbben nem lehet leírni, ahogyan azt Wise Lady tette, én pedig tökéletesen követtem a megadott utasításokat.
A pillecukrok tetejét csokoládéba mártottam. Már csoki nélkül is nehéz volt neki ellenállni, de csokival kifejezetten ellenállhatatlan lett.



Samosa darált marhával








Mióta megcsináltam az első csirkés samosát, azóta a rajongói lettünk. Már édes változatban is elkészítettem a tésztát, túróval töltöttem, és úgy is nagyon finom lett. Még adós vagyok magunknak egy zöldséges változattal is, de ami késik, nem múlik.
A mostani változatra nem mondhatom igazából, hogy indiai, (bár a fűszerezése az) merthát ugye az indiaiak nem esznek marhahúst. (Nem is tudják mit hagynak ki, mert a marhahús kitűnően passzol a gyömbérrel és a curryvel... )

Hozzávalók:
1 adag samosa tészta (recept itt)
25 dkg darált marhahús
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
6 evőkanál sűrített paradicsom
1 púpozott kávéskanál curry
1 teáskanál reszelt gyömbér
csipet cayenne bors


Először a tésztát készítettem el, majd letakarva félretettem pihenni.
A hagymát felszeleteltem és kevés olajon üvegesre pirítottam. Beletettem a darálthúst, és fehéredésig pirítottam. Belenyomtam a fokhagymát, fűszereztem, és hozzáadtam a paradicsomot. Addig pároltam, amíg a hús megpuhult, majd lehúztam a tűzről.
A tésztát 16 egyenlő részre osztottam, és mindegyikből kb 12-13 cm átmérőjű kört nyújtottam. A tészták egyik felére egy púpozott teáskanálnyi  tölteléket tettem, ráhajtottam a másik felét, jól összenyomtam a széleket, kicsit megsodortam, és villával becakkoztam.
Forró olajban mindkét oldalukat barnára sütöttem, és papírtörlőre szedtem, hogy a felesleges olajat leitassam.






2011. május 6., péntek

Csokoládés-szedres-ricottás sütemény





Egy gyors süteményt akartam összedobni, ami pillanatok alatt készen van. Megnéztem mi van a hűtőszekrényemben, és ez lett belőle.
A cukor helyett természetesen most is xylitolt (nyírfacukor) használtam. Aki édesebben szereti tehet bele többet, de én leszokóban vagyok a nagyon édes ízekről, ezért próbálom a cukor mennyiségét minimalizálni.
Szerintem így is elég édes lett, és egy kis porcukorral a tetején lehet még fokozni az édes ízt.

Hozzávalók:
3 tojás
10 dkg xylitol
10 dkg étcsokoládé
5 dkg vaj
20 dkg ricotta
10 dkg liszt
1 evőkanál vaníliás cukor (házi készítésű)
8 gr sütőpor
15 dkg szeder

A tojásokat kettéválasztottam. A csokoládét gőz felett megolvasztottam a vajjal és a xylitollal. Levettem a gőzről és belekevertem a tojások sárgáját és a ricottát. Beleszitáltam a sütőporral elkevert lisztet, majd beleforgattam a vaníliás cukorral kemény habbá vert fehérjét. Óvatosan elkevertem benne a szedret is, hogy a hab ne törjön össze.
Kivajazott, kilisztezett tortaformába öntöttem (22 cm) és 180 fokra előmelegített sütőben készre sütöttem.