Keresés ebben a blogban

2010. december 29., szerda

Ribizlis clafoutis





Le akarom engedni a mélyhűtőt, de előtte a gyorsan olvadó dolgokat még el akarom használni. Volt még fél kiló ribizlim is, amiből valamit kellett csinálnom. Lila Füge blogját olvasgatva bukkantam rá erre az édességre. Villámgyorsan elkészíthető, finom, könnyű desszert.

Hozzávalók:
1/2 kg ribizli
2 kanál nádcukor

2,5 dl tej
10 dkg nádcukor
3 tojás
1 evőkanál olvasztott vaj
4 dkg liszt
3 evőkanál kakaó
csipet só


A ribizlit megszórtam a két kanál cukorral, és megvártam míg kiolvad.
A levével együtt egy jénai alján egyenletesen elolszlattam. Persze akinek van pitesütője, az szerencsés ember, és használhatja azt, de nekem nincs, így maradt a jénai. A többi hozzávalót robotgépbe tettem, összeturmixoltam, és ráöntöttem a ribizlire. 180 fokos sütőben 30 percet sütöttem.
Egy tábla csokit apróra vágtam, és megszórtam vele a forró süteményt azzal a szándékkal, hogy majd jól ráolvad a tetejére. Nem volt valami jó minőségű, így nem olvadt el, egyben maradtak a csokidarabok. Azért így se volt rossz.:)

2010. december 27., hétfő

Téli tea







A teához felforraltam 3 liter vizet. Belelógattam 2 filter Earl Grey teát. Hozzáadtam még:
1 evőkanál kandírozott narancshéjat
1 citrom reszelt héját
1 kávéskanál fahéjat
fél kávéskanál őrölt szegfűszeget
csipetnyi gyömbért
1,5 citrom levét

6-7 perc elteltével leszűrtem, és édesítővel ízesítettem. Nagyon finom, a forralt borhoz hasonló ízű tea.

2010. december 24., péntek

Sült kacsa narancsos hagymával és steak burgonyával





Ez volt az egyik karácsonyi fogás, amit nem én követtem el, hanem a szakács öcsém. A kacsa kivül ropogós volt, belül puha, porhanyós, szóval egyszerűen tökéletes. De a narancsos hagymára szavakat sem találok. Nem túlzás, ha azt állítom, hogy életemben nem ettem ilyen finomat. A párolt káposzta elbújhat mellette szégyenében. Soha nem gondoltam, hogy hagymából ilyen fejedelmi ételt lehet előállítani. Ezek a szakácsok tudnak valamit....


Sült kacsacomb:
A kacsacombot kevés olajon elősütjük, amíg színt kap. A kacsa mindkét felét sózzuk, az alsó felére majorannát, koriandert, sót, borsot, kakukkfüvet szórunk.
Egy tepsi aljára teszünk 1-2 babérlevelet, fél narancs reszelt héját, ráfektetjük a combokat és takarás nélkül sütjük alacsony hőfokon.
Steak burgonya:
A krumplit kétfelé vágjuk, sóval, borssal, oregánóval, rozmaringgal fűszerezzük. Meglocsoljuk olívaolajjal, 150 fokos sütőben alufólia alatt kb. 40-45 percig sütjük, majd fólia nélkül még 15 percig.
Narancsos párolt hagyma:
4 db nagyobb hagymát felszeletelünk. Kevés olajon 4-5 evőkanál cukrot karamellizálunk, rádobjuk a hagymát, és hozzáöntjük két narancs kifacsart levét. Alacsony lángon pároljuk. Közben megszórjuk pici sóval, borssal, őrölt szegfűszeggel. Amikor minden lé elfőtt, és megpuhult a hagyma, hozzáadjuk az aszalt áfonyát és aszalt meggyet, (ízlés szerinti mennyiségben) és azzal is összemelegítjük. Érdemes közben kóstolgatni, hogy kíván-e még cukrot, sót, vagy egy kis ecetet.

2010. december 23., csütörtök

Kinder tejkrémes piskótatallér





 
Sokféle vonzó receptet olvastam az elmúlt időszakban Kinder tejszelet témájában. A bőség zavara miatt el sem tudtam dönteni melyik variációt csináljam meg, de végül Ancsika konyhájában találtam meg a tökéletes receptet. Persze nem én lennék, ha nem változtattam volna rajta. Egyrészt csökkentettem az adagot, mert az eredeti nekünk túl sok lett volna, másrészt az összetevők is módosultak, de csak egy picinykét. Mivel nálunk nem kapható olyan sűrű tejföl, amit Ancsika említ a receptben, így én mascarponéval kevertem a tejfölt. Pálmazsírom sincs, ezért vajat használtam. Ettől függetlenül a süti nagyon finom lett, hasonlít a Kinder szelethez, ezért is kapta tőlem ezt a nevet. A férjem megint azt állította, hogy ez a legfinomabb süti, amit valaha evett. Nem tudtam vele vitatkozni, hiszen én ugyanígy érzek...

Hozzávalók:
A piskótatallérhoz:
20 dkg étcsokoládé
2 tojás
70 gr vaj
160 gr cukor
70 gr liszt
3 evőkanál darált mandula

A krémhez:
200 gr mascarpone
150 gr tejföl
porcukor ízlés szerint (én gyümölcscukrot használtam)
1 csomag habfixáló

A tetejére:
150 gr nugátmassza (Lidl)
150 gr tejcsokoládé
1 evőkanál vaj

A csokoládét a vajjal gőz felett felolvasztottam. A tojást kikevertem a cukorral, a sütőporos liszttel és a mandulával, majd hozzákevertem az olvadt csokoládét. Pár órára a hűtőbe tettem.
A mascarponét kikevertem a tejföllel, és a cukorral, majd hozzákevertem a habfixálót is. A krémet is lehűtöttem.
Egy nagy sütőpapírral bélelt tepsibe két kiskanál segítségével kis halmokat raktam a csokoládés masszából egymástól távol, mert nagyon elterül sütés közben. A piskótákat közepes hőfokon kb. 10 percig sütöttem. Amikor kivesszük, kicsit még puha, várni kell pár percet, hogy megszilárduljon és fel tudjuk szedni a sütőpapírról.
Miután kihűlt, kiskanállal elkentem a krémet a tetején.
A nugátot és a csokoládét összetörtem, a vajjal együtt felolvasztottam gőz felett, és ezzel vontam be a tallérokat. A csokibevonóval gyorsan kell dolgozni, mert nagyon hamar megszilárdul. Ha ez megtörténik, újra tegyük vissza kis időre a gőz fölé, míg újra folyóssá válik.




2010. december 21., kedd

Rakott krumpli Csiperke módra





Nem mondhatnám, hogy a mangalica szalonna az egészséges ételek közé tartozik, de minden ételt hihetetlenül finommá tesz. A rakott krumplit általában szalonna nélkül készítem, és úgy is nagyon finom. Ma viszont tettem bele, és nem bántam meg. Életem legfinomabb rakott krumplija lett.

Hozzávalók:
kb. 1,5 kg krumpli
6 db tojás
10 dkg mangalica szalonna
5 dl tejföl
egy szál kolbász
3 gerezd fokhagyma
1 lilahagyma

A krumplit feltesszük főni a tojással. Én mindig együtt főzöm, felesleges két edényt koszolni.
A szalonnát felkockázzuk, és kisütjük. A sült szalonnát két kanál zsírral hozzákeverjük a tejfölhöz, és belenyomjuk a fokhagymát. A kihűlt krumplit, tojást, a kolbászt és a hagymát felkarikázzuk.
Egy jénait kevés mangalica zsírral kikenünk. Az aljára teszünk egy sor krumplit, és megsózzuk. Rátesszük a hagymának, a kolbásznak és a tojásnak a felét. Leöntjük a tejföl felével. Még egy réteget teszünk a hozzávalókból, és ráöntjük a maradék tejfölt. A tetejére még egy sor krumplit teszünk, amit szintén megsózunk, és öntünk rá még egy kis mangalica zsírt. Előmelegített sütőben 50-60 percig sütjük.


2010. december 15., szerda

Chili con carne Jamie Oliver módra






A csicseriborsó iránti rajongásom immár visszavonhatatlan és végérvényes. Tegnap este éppen a tévét kapcsolgattam, amikor is Jamie Oliver szájából meghallottam a varázsszót: "csicseriborsó". Nem is kapcsoltam tovább, hanem beállítottam a műsor felvételét, nehogy valamire később rosszul emlékezzek. Azonnal éreztem, hogy ezt a receptet ki kell próbálnom annak ellenére, hogy ennél az ételnél a csicseriborsó csak mellékszereplő. Ebbéli szándékomban még az sem akadályozhatott meg, hogy nem volt itthon minden hozzávaló, így kicsit változtatnom kellett a recepten. Azt kell mondanom, hogy így sem lett rossz. Sőt....

Hozzávalók:
egy csirkemell (eredetiben sült pulykamell)
3 fej lilahagyma (eredetiben 2 fej lila, és egy szál póréhagyma)
2 nagyobb sárgarépa
2 paprika (eredetiben kalifornia paprika)
3 dl sűrített paradicsom
egy evőkanál pirospaprika (eredetiben füstölt pirospaprika)
egy kis darab kolbász (eredetileg nincs benne, csak a füstölt íz miatt tettem bele)
fél evőkanál szárított chili (eredetiben 2 egész chilipaprika)
20 dkg száraz csicseriborsó (vagy 40 dkg konzerv)
2 doboz vörösbab konzerv (eredetiben fehérbab)
egy teáskanál római kömény

bors

A csicseriborsót, amit előző nap beáztattam, feltettem főni.
A csirkemellet felszeleteltem, sóztam, borsoztam, és egy teáskanál kacsazsíron pirosra sütöttem a szeletek mindkét felét.
Miután megsült csíkokra vágtam.
Egy nagyobb fazékba pici kacsazsírt tettem, és rádobtam az apróra vágott hagymát. Egy perc múlva hozzátettem az apró kockára vágott répát, majd a paprikát is. Megszórtam a pirospaprikával, és a chilivel, majd felöntöttem a sűrített paradicsommal. Mivel a paradicsomom az átlagnál is sűrűbb volt, még két dl vizet öntöttem hozzá. Végül beletettem a babot, a (megfőtt)csicseriborsót, az apróra vágott kolbászt, a csirkemellet és a római köményt, majd sóztam, borsoztam.
A fazekat 175 fokra előmelegített sütőbe tettem fedő nélkül, és másfél órán keresztül sütöttem, míg összeértek az ízek. Barnarizst főztem hozzá, de tésztával is finom lehet. (A képen a vaku miatt úgy tűnik, mintha fehér rizs lenne, de nem az.:)

2010. december 10., péntek

Kenyérlángos II.


 

 
Ismét kenyeret sütöttem, és a Limara féle kenyértésztából másfélszeres adagot csináltam, hogy maradjon tészta kenyérlángosnak is.  Most volt itthon szalonna is, úgyhogy természetesen az lett főszereplő.

Hozzávalók:

fél adag kenyértészta
3 dl tejföl
15 dkg füstölt kenyérszalonna
1 nagyobb lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
1 csomag szeletelt paprikásszalámi (80gr)

A megkelt kenyértésztát egy centi vastagra nyújtottam, és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. A szalonnát apró kockákra vágtam, és kisütöttem. A szalonnakockákat szűrőkanállal kiszedtem, és hozzákevertem a tejfölhöz a zúzott fokhagymával együtt.
A tejföllel megkentem a tésztát, a tetejére szalámi szeleteket és lilahagymát tettem. Előmelegített sütőben kb. fél órát sütöttem.

2010. december 9., csütörtök

Kókuszos-mandulás csók





A napokban majonézt csináltam, amihez csak a tojás sárgája kell, így valamit kezdenem kellett a fehérjével. Tojás fehérjéből mi mást is lehetne csinálni, ha nem sütit?
Volt itthon kókuszom és mandulám is, így ennek a kettőnek a kombinálásából született meg az alábbi recept.

Hozzávalók:
2 tojásfehérje
10 dkg gyümölcscukor vagy xylitol (én fele-fele arányban használtam)
10 dkg kókuszreszelék
10 dkg durvára darált mandula
1 evőkanál liszt
1 citrom reszelt héja
1 tábla étcsokoládé a tetejére (az én esetemben ez most diabetikus mandulás csoki volt)

A fehérjéket kemény habbá verjük a cukorral, óvatosan beleforgatjuk a kókuszreszeléket, a mandulát és a citrom héját, majd hozzászitáljuk a lisztet is.
Sütőpapírrral kibélelünk egy tepsit, és dió nagyságú halmokat teszünk a masszából egymástól 2-3 cm távolságra. Előmelegített sütőben alacsony hőfokon 15-20 perc alatt megsütjük. Miután kivettük a sütőből, még egy kicsit szilárdulni fog, ahogyan hül, de nem lesz kemény.
Gőz felett megolvasztjuk a csokoládét, és belemártjuk a süteményeket.


2010. december 7., kedd

Majonéz készítése






Próbálom kerülni azokat az élelmiszereket, amelyek tartósítószert, ízfokozót, hidrogénezett növényi zsiradékokat, és egyéb egészségtelen dolgokat tartalmaznak, mint például a bolti majonéz.
Sokszor próbálkoztam a a majonéz házi elkészítésével, de valahogy mindig úgy éreztem, valami hiányzik belőle. Mindent beletettem, amit a receptekben olvastam, de mégsem volt az igazi. A bolti majonéz sajnos még mindig jobban ízlett. Aztán elolvastam az összetételét, és rájöttem, mi az, amit idáig egyetlen receptben sem olvastam: az ecet! Miután ecetet is tettem a majonézembe, tökéletes lett.

Hozzávalók:
2 tojás sárgája
1 dl hidegen sajtolt napraforgóolaj
fél citrom leve
két teáskanál mustár
1 kávéskanál ecet

bors
édesítő vagy cukor

A két tojássárgát habverővel kicsit felverjük, majd vékony sugárban hozzácsorgatjuk az olajat, és közben folyamatosan keverjük. Hozzákeverjük a mustárt, a citromlét, és az ecetet. Ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, és egy kis édesítővel, vagy cukorral. Én általában ehhez is xylitolt használok.

2010. december 6., hétfő

Majonézes saláta csirkemellel





Ma megcsináltam a másik fél csirkemellet, ami a grillcsirkéből maradt. Úgy döntöttem saláta lesz belőle. Gyors, egyszerűen elkészíthető, és nagyon finom.

Hozzávalók:
fél grillcsirkemell
fél kg krumpli
5-6 db csemege uborka
1 fej lilahagyma
majonéz
2 dl tejföl

Először megpucoltam a krumplit, apró kockákra vágtam, és sós vízben feltettem főni.
Közben megcsináltam a majonézt, és kikevertem a tejföllel. A majonéz receptje itt olvasható.
A csirkehúst apró darabokra téptem, belekevertem a majonézbe a felszeletelt hagymával és uborkával együtt. Miután a krumpli kihűlt, azt is hozzákevertem

2010. december 5., vasárnap

Kenyérlángos maradékból





Tegnap grillcsirkét csináltam, és megmaradt a melle. Gondolkoztam azon, mit csináljak belőle.
Mivel kenyeret is kellett sütnöm ma, úgy döntöttem, hogy a kenyértészta feléből kenyérlángos lesz.
A kenyeret mindig Limara jól bevált fehérkenyér receptje alapján csinálom, annyi különbségel, hogy én tönkölylisztből  többet, fehérlisztből kevesebbet használok, és teszek bele két evőkanál kefírt. Ettől a belseje finom puha marad még napok múlva is. A kenyérlángos nagyon finom lett, de így is maradt fél csirkemell, úgyhogy holnapra is ki kell találnom még valamit. Az elkészült adag igazából két-három emberes, úgyhogy nagyobb családban érdemes dupla mennyiséget csinálni. Feltétnek bármit lehet használni, én azt tettem rá, ami itthon volt, de ha lett volna szalonnám, az biztosan nem maradt volna ki.

Hozzávalók:

Fél adag kenyértészta
fél csirkemell
kis darab kolbász
2 dl tejföl
2 gerezd fokhagyma
1 lilahagyma
paprika
paradicsom

A kenyértésztát a szokott módon bedagasztottam, és megkelesztettem. A feléből kenyeret formáztam, és félretettem kelni. A másik felét kb. 1 cm vastagságúra nyújtottam, és sütpapírral bélelt tepsibe tettem.
A fokhagymát belenyomtam a tejfölbe, megsóztam, és ezzel megkentem a tésztát.
A többi hozzávalót felszeleteltem, és a tésztára dobáltam. előmelegített 200 fokos sütőben  készre sütöttem.

2010. december 4., szombat

Moscauer, ahogyan én szeretem






Rajongom ezért az édességért, amit a sok diónak köszönhetően akár egészségesnek is nevezhetnék, de igazából nem az. Mert hát ott van a cukor. Bár a cukrot jelen esetben gyümölcscukorra cseréltem, ami azért mégiscsak egy jobb alternatíva, de ugye ott van még a csoki is. Persze érdemes nagy (legalább 70%-os) kakaótartalmú csokit használni, és akkor a háborgó lelkiismeret is kissé lecsillapodik.
Ki fogom fejleszteni a xylitolból készülő, cukormentes csokimázat, de most nem volt türelmem kísérletezni vele. Szombat este egyszerűen rámtört az ellenállhatatlan vágy: édesség kell, de azonnal!
A férjem ki tudja milyen megfontolásból pár hete hazaállított három tábla tortabevonóval. Amikor a miértjét kérdeztem, nem tudott választ adni. Olcsó volt, és különben is jót akart nekem. :))
Szóval valamire el kellett használnom, és így kötött ki a moscauer tetején. Hogy egy kicsit feljavítsam, egy kis kakaót is kevertem hozzá. Aki türelmesebb nálam, megvárja, míg jó minőségű csoki áll a házhoz. Azért így sem lett rossz.:) A férjem azt mondta, hogy ez az egyik legfinomabb süti, amit valaha csináltam.

A neten többféle moscauer recept kering, van amelyikhez kevesebb, van amihez több cukrot írnak. Ezt a változatot nem nevezhetjük az "igazi" moscauernek, mert az igazihoz több cukor kell, és vaj sincs benne.
De ez a változat is nagyon finom, és könnyebb dolgozni vele.
Az eredeti moscauerben kandírozott narancshéj van, de mivel az is egy cukorbomba, én ezt aszalt barackra cseréltem.
Az igazi moscauer recepteje itt.

Hozzávalók:
1 dl tejszín
5 dkg vaj
15 dkg cukor (esetemben gyümölcscukor)
18 dkg durvára tört dió
egy narancs reszelt héja
fél narancs kifacsart leve
8-10 darab apróra vágott aszalt barack
1 púpozott evőkanál liszt.
2 tábla jó minőségű étcsokoládé

Az apróra vágott barackot beáztattam egy órára a narancslébe.
A tejszínt felforraltam, majd hozzákevertem a vajat, a diót, a cukrot, az aszalt barackot, és a reszelt narancshéjat. Amikor újra felforrt, hozzákevertem a lisztet, és folyamatos keverés mellett azzal is összeforraltam.
A masszából diónyi halmokat raktam egymástól távol, (mert sütés közben szétterül), és kicsit ellapítottam. 200 fokosra előmelegített sütőben kb.10 perc alatt aranybarnára sült. Miután kihűlt, a gőz felett megolvasztott csokoládéba mártottam.

2010. december 1., szerda

Gyors sajtos pogácsa





Ezt a receptet a nagynénémtől tanultam, rendkívül egyszerű az elkészítése, mégis az egyik legfinomabb pogácsa, amit valaha ettem. Nagy előnye, hogy sokáig eláll úgy, hogy közben nem szárad ki, nem romlik a minősége. Ezt a nagynéném mesélte, nem saját tapasztalat, mivel nálunk mindig pillanatok alatt elfogy, így esélyem sem volt ezt letesztelni. Az eredeti receptben finomliszt van, de én fele-fele arányban szoktam használni teljes kiőrlésű tönkölylisztet és finomlisztet. Ha van itthon fehér tönkölyliszt, akkor csak azt használom.

Hozzávalók:

38 dkg liszt
25 dkg vaj
18 dkg reszelt trappista sajt
2 tojássárga
2 kanál tejföl
csipet só

A hozzávalókat összegyúrjuk, kicsit pofozgatjuk, majd 1 centiméteresre nyújtjuk. A tetejét a tojás fehérjével megkenjük, megszórjuk reszelt sajttal, és pogácsákat szaggatunk belőle. A tepsit kivajazzuk, vagy sütőpapírt teszünk bele. Előmelegített sütőben sütjük.
A receptben említett 18 dkg sajtból tehetünk félre a megszóráshoz, de én nem szoktam elaprózni beleteszem a tésztába mind a 18 dkg-ot, és azon felül reszelek még a szóráshoz. Nagyon finom, ha a tetejére füstölt sajtot teszünk.